Egy ember meghalt, többen megsérültek a balesetben

Mik ezek?
XEgy személyautó és egy motor ütközött egymásnak vasárnap délután az Eger és Kerecsend közötti útszakaszon, a megyeszékhely közelében. A helyszínre egy pár perccel a baleset után érkező szemtanú egy összetört motort látott az árokban, attól mintegy tíz méterre feküdt a vezetője. A két jármű ütközése miatt lepattanó alkatrészek, törmelékek beborították valamennyi sávot, hamar kocsisor gyűlt fel.
Soltész Bálint r. százados, a rendőrség szóvivője elmondta, hogy 15.28-kor érkezett hozzájuk a bejelentés a balesetről. Az ütközés következtében a motoros a helyszínen életét vesztette, s további három személy sérült meg. Egyelőre teljes útzár mellett folyik a helyszínelés, amely várhatóan az esti órákig eltart majd.
Mérai Péter tű. főhadnagy, az Egri Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság szóvivője érdeklődésünkre elmondta: a balesethez tőlük is segítséget kértek, a befutó jelzés szerint ugyanis többen is beszorultak a gépkocsiba, ugyanakkor üzemanyag is folyik az útra. A lánglovagok két gépjárműfecskendővel és egy műszaki mentő szerrel vonultak a helyszínre. Az autóban ragadt sérülteket segítettek kiemelni, s átadták őket a mentőknek. Megállították az üzemanyag folyását is, jelenleg a helyszín biztosításában segédkeznek.
19.41:
A rendőrség tájékoztatása szerint 19.36-kor teljesen megindult a forgalom az érintett útszakaszon, miután véget ért a helyszíni szemle.
Friss 09.06
A balesetben elhunyt motoros egy 41 éves karcagi férfi, aki járművével Eger felé tartott, amikor egy jobbos útkanyarulatban áttért a szemközti sávba, s nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Opellal. Mindkét jármű az út széli vízelvezető árokba csúszott. A személygépkocsi sofőrjét, egy 60 éves egri férfit 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel szállították kórházba. A balesetben könnyebben sérült az autó két utasa, egy 51 éves kerecsendi férfi és egy 17 éves egri fiatalember. Az Egri Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit - tájékoztatott hétfőn Soltész Bálint, rendőrségi sajtószóvivő.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 20 hozzászólás érkezett-
20. mérleg63KG 2010. szeptember 9. 16:37
A halál mindig nagyon megrendítő, de ha egy fiatal, életerős, igazi vagány embert ér el, az ÉRTELMETLEN! Én csak azt remélem, hogy fájdalmat nem érzett, hisz a pillanat töredéke alatt megtörténhetett. Nyugodj békében R.Z.! Szívünkben örökké élni fogsz, sosem feledünk. A családjának őszinte részvétemet kívánom, nagyon szerethették. A sérülteknek mielőbbi felépüst!http://www.youtube.com/results?search_query=edda+lelk%C3%BCnkb%C5%91l&aq=4
-
19. Norti-04 2010. szeptember 9. 14:12
Valakieger-nek teljesen igaza van!Én is szeretném részvétemet nyilvánítani a motoros hozzátartozóinak!Jobbulást a sérülteknek!
Sajnos elég nagy gond az a mai világban, ha jó az út valahol akkor lehet neki nyomni tökig a gázpedált!Igen lehet nyomni neki,1 csak meg is kell tudni állni,2 mások is vannak rajtunk kívül az úton!Én is vezetek pár éve és én is szoktam néha gyorsan menni, de egyenes úton!!!És nem kanyarban!Én gyöngyösi vagyok és sokat vezetek a Mátrában, sok motoros hal meg vagy sérül meg minden évben(vétlenek is)Mert kissé gyors a tempó és az út is olyan néhol amilyen!Én nem általánosítok!Az autósok és motorosok között is vannak"forró fejűek" és lesznek is sajnos míg világ a világ!Mi ebből az esetből csak tanulni tudunk, hogy óvatosabban vezetünk az érintett szakaszon/szakaszokon!Remélem nem bántottam meg ezzel senkit, ez csak igazság meg amit látok nap mint nap(mint autós)! -
18. Maciska 2010. szeptember 8. 20:36
Őszinte részvétem a hozzátartozóknak, a sérülteknek jobbulást! Az okoskodó embereknek pedig csak azt mondanám, hogy az úton szép lehet valaki,de okos nem. Aki nap mint nap autózik, motorozik veszélyezteti az életét, nem csak a gyorshajtókkal van gond. Holtakról pedig,vagy jót vagy semmit. Abban a kanyarban én az idén legalább 3 autót láttam az árokban, szerencséjük volt, mert nem sérült meg senki. Kerecsend-Eger útvonalon rendőrt sem látni, pedig mérhetnének itt is.
-
17. motoros76 2010. szeptember 7. 21:11
Nagyon sokszor kell végigmenni egy adott útszakaszon, főleg ha tele van kanyarral hogy biztosan kijelentsük ismerem azt a szakaszt. Sajnálom motoros társamat de itt minden jel arra mutat hogy túl nagy volt a tempó.
-
16. Valakieger 2010. szeptember 7. 20:11
Azoknak akik azt gondolják hogy a tragédia csak azt érinti aki meghalt és a hozzátartózóit!
http://www.heol.hu/heves/kek-hirek-bulvar/ujjaszuletett-a-balesetet-szenvedett-jatekvezeto-326354 -
15. anonym82 2010. szeptember 7. 18:28
Kedves Mindnyájan!
Ilyenkor bármit is nehéz mondani. A legkönnyebb, hogy hogyan kellett volna ezt-azt csinálni, vezetni, odafigyelni. Lehet mondani. De az emberek még mindig nem ott tartanak, hogy elveszítettünk Valakit. Aki felépített egy élhető életet, karrierje szinte csúcson volt. Én inkább ezt mesélném a hátramaradottaknak, a családnak és bárkinek, aki ismerte vagy éppen nem. Mert aki ismerte, tudta, milyen volt Ő. Bohó és életvidám, szerette a munkáját és családját. Ezért kérem, hogy, aki nem is ismerte, rosszat ne írjon, vagy ha már olyan jószándékú, hogy csak a rosszat keresi a másikban, akkor tartsa meg a véleményét! Őszinte részvétem és vigasztalódást a Családnak. A baleset szenvedőinek mielőbbi felépülést kívánok! -
14. Thomassz 2010. szeptember 7. 10:15
Részvétem az elhunyt motoros családjának, 2 évvel volt fiatalabb csak nálam.
Én is motorozok, én is autózok, én is egri vagyok. Valóban nagyon veszélyes ez a kanyar is. De minden kanyar veszélyes, minden egyenes veszélyes, minden megtett méter veszélyeket rejt magában. Ha nem figyelünk oda arra, hogy a leg elemibb szabályokat betartsuk, akkor a leg jobbnak ígérkező napunk és a legkellemesebb pillanataink is a halálunk perce lehet. Egy alkalommal David Coulthard panaszkodott csapattársának, Mika Hakkinennek hogy a Francia nagydíj utolsó, célegyenesre ráfordító kanyarja milyen rossz, milyen nehéz. Mika mindössze ennyit válaszolt.
- Dave! Ha kanyar van, fordulj be!
Azt hiszem, ebben minden benne van. Nem érdemes ragozni a dolgot, mert akit fenéken kellene billenteni a helytelen döntése miatt, az már az ítélőszék előtt áll... Hibázott, megfizetett érte. Azt hogy gyorsan hajtott, nem érdemes kétségbe vonni, 90-es tempónál egy motorkerékpárról nem szakad le a féktárcsa és nem üt ki egy komplett első futóművet még abban az esetben sem, ha a szemben jövő is 90-el hajt. Ráadásul, saját tapasztalataim alapján mondhatom és ebben igazolhat mindenki aki csak járt már ezen az úton, hogy ebben a kanyarban száraz úton simán el lehet motorral is 90-el fordulni, ha a gép és a gumik megfelelő műszaki állapotban vannak. Persze nagyobb sebességnél már jöhetnek problémák -
13. winettu 2010. szeptember 7. 07:38
Valakieger és husztik megmondta a frankót!
-
12. Valakieger 2010. szeptember 6. 21:02
Kedves Anyus1971!
Tudod elég sokat dolgoztam ilyen helyeken, mentettem az életet hosszú ideig!
Nem vágok fel hogy a hegyekben lakom, de amit nálatok veszélyes útkanyarulatnak jelölnek, azt itt nem is jelöli semmi, ugyanis az itt csak egyszerű kanyar!
Azt is tudom milyen sérülései lettek a balesetből adódóan és láttam az össze tört autót is! Maradjunk annyiban hogy nem az útviszonyokhoz képest választotta meg a sebességet! Tudod nagyon sok gépkocsivezető hivatkozik arra hogy nem ismerte az utat! Igaz Eger és Kerecsend között felújították az útburkolatot és lehet rajta repeszteni motorral, van akinek ez az életébe kerül! Azt ugye nem cáfoljátok majd meg hogy nem Ő volt a hibás? Sajnálom mint embert, viszont azt a 3 ártatlant akinek sérülést okozott azokat jobban!!! Még egyszer , nem azzal van baj hogy alföldi, hanem azzal hogy itt vannak kanyarok!!! -
11. Anyus1971 2010. szeptember 6. 20:23
Kedves Valakieger!! Ne haragudj de attól, hogy valaki az alföldön lakik nem azt jelenti, hogy nem tud csak az alföldön vezetni.A jogsit az mindenféle terepre kapja!! Ott voltál? Láttad, hogy mennyivel ment szegényR. Z.sajnos neki az életébe került!!Biztos vagyok benne, hogy nem most járt azon a terepen először. Az egész országot bejárta ismerte az utakat! Ezt jobb ha tőlem tudod!!Nem kell annyira felváni, hogy te a hegyekben laksz mi pedig alföldi emberek vagyunk!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









