Elfogták: hajléktalan ölt hajléktalant Egerben
Mik ezek?
XA Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Soltész Bálint szombaton reggel közleményben tudatta: elfogták a csütörtökről péntekre virradóan az Eszterházy téren történt gyilkosság feltételzhető elkövetőjét. A rendőri tájékoztatás szerint a HRFK a holttest felfedezését követően az Egri Rendőrkapitányság munkatársaival közösen, nagy erők bevonásával kezdte meg a helyszínen található nyomok rögzítését, azok elemzését valamint az esetleges tanúk felkutatását.
Az áldozat személyazonosságát is megállapították, mi szerint egy 44 éves hajléktalan férfi az elhunyt, aki testszerte több sérülést szenvedett, a legtöbb közülük az elhunyt fején keletkezett. Néhány órával a holttest felfedezése után egy hajléktalanokból álló társaság került a hatóság látókörébe. Őket tanúként hallgatták ki a bűnügyi szakemberek, ellenőrizték az elmondott alibiket, mely során újabb- szintén hajléktalan személyek kerültek kihallgatásra.
A nyomozás további menetéről megtudtuk: pénteken, a késő éjszakai órákra egy személyre szűkült a lehetséges elkövetői kör. A 49 éves hajléktalan férfi - már gyanúsítotti - kihallgatása során, részletes, beismerő vallomást tett, minden részletre kitérve tárta az őt kihallgatók a bántalmazás részleteit, amely az elsődleges orvosi szakvélemény alapján hosszan elhúzódó lehetett.
A férfi ellen - őrizetbe vétele mellett - halált okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntető eljárást a HRFK Bűnügyi Osztálya, továbbá előterjesztést tett előzetes letartóztatásának elrendelésére.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 31 hozzászólás érkezett-
31. pirospipacs 2010. március 22. 11:12
Merkava!Teljesen igazad van és írjon itt mindenki mindent a rendőrökről akár neked,akár nekem is!Éppen a rendőrök azok,kik még védekezni sincs joguk írott cikkek miatt,de strájkolni sem mehetnek. Virág111-nek.Több esetet láttam,átéltem,mint gondolnád.Amúgy Te a munkahelyed ablakából láttad ugye az eseményeket?Nem volt más munkád vagy csak éppen nem csináltad,b....rá,hisz ez érdekesebb volt?Mivel nincs nyár és 35 fokos meleg,így kérdezem,hogy a nyitott ablakban nem fáztál meg?
-
30. virag111 2010. március 21. 17:26
Merkava-nak:
Ha olyan intelligens vagy, amilyenek mi nem (így ismeretlenül), akkor tanulj meg tisztelettel vitatkozni másokkal, még akkor is, ha esetleg neked van igazad. Gúnyos, ironikus személyes megjegyzések, és politizálás nélkül is meg lehet védeni az álláspontodat.
Egyébként én egy szóval nem mondtam, hogy nem ismerem el a rendőrök munkáját, csak megjegyeztem az észrevételeimet, hogy mire kellene még figyelniük, például az utakon. Úgy beszélsz, mintha halálra szidta volna a rendőrséget bárki is azért, hogy megtalálták a pénteki eset tettesét. Olyankor védekezz már, ha bántanak! Vagy talán paranoiás vagy? -
29. Merkava 2010. március 21. 11:32
Na már megint összehordta a szél az észkombájnokat. Gratulálok.
Figyuzz bigkopf haggyá' mán lógva ezzel a gagyi dumáddal, hogy te adód, meg a ti adótok, meg a jobbikos banda adója, stb. A rendőrök ugyanúgy adóznak ám min te drága arany barátom. Te meg az ő adójukból vagy ilyen nagy észosztó? Na ugye, ez nem tetszik, mert csak ti szidalmazhattok, ha benneteket szidalmaznak akkor mindjárt megy a zsidózás, cigányozás, köcsögözés. Na ezek vagytok ti.
Az első 4 hozzászólónak, meg virágocskának és ktominak is mondanák néhány szót. Nektek halvány lila fingotok sincs sem a rendőrségről, sem annak munkájáról. Csak fröcsögni tudtok mint a Gyurcsány. Egy emberölés helyszínén összecsinálnátok magatokat. A rendőrök végzik a munkájukat, van aki jobban, van aki kevésbé jobban. ILyen az élet, ez is egy munkahely. Ti biztos kurvára tökéletesek vagytok, érinthetetlenek. Engferm spec. múltkor megállított három rendőr. Hát sokkal intelligensebbek voltak mint ti, az már bizonyos. Sőt tisztelettudóak. AKkor hogyan is van ez. Talán először a saját szemetekből piszkáljátok ki a gerendát és csak utána keressétek más szemébe a szálkát! -
28. bigkopf 2010. március 21. 10:14
Kedves KAZI55
kimondtad a megoldást,mert én nem egyszer egy héten megyek arra hanem naponta 5-10 szer
A másik mi az hogy nem kell tudja mé mit kell tudjon?
Akkor az étterembe se kérdezd meg a pincért mi az a kárpáti borzaska-Mé hunnan kéne tudja?nem is ő csinálja hanem a szakács
ÉS végül ezzel le is zárnám ezt a témát:
A köszönést vagy az udvarias magatartást
minden szolgáltatótól elvárjuk azoktól peddig különösen akik a mi kemény audónból pöffeszkednek a hivatalos hellyeken!!!
JÓ NAPOT!ÉS SZEBB JÖVŐT!!! -
27. kazi55 2010. március 21. 08:53
bigkopf-nak: hetente legalább 1x elhajtok ott hajnalban. még egyszer sem mértek. Amiért te egyszer belefutottál nem kellene azt írnod, hogy minden nap.
Másik: a rendőr ott az autóban valóban nem kell, hogy tudja mit fizetsz, ha csak nem mered a monitorra és jegyzi meg az adatot, ami kb. 3-4 másodpercig látszik. Utána bekerül a központi online rendszerbe, de a zsernyákok ott a műszernél már nem tudják visszakeresni. Ha telefonált biztosan nem a műszert leste. Rendkívül egyszerű a képlet amúgy: 60 fölött 30 ezerrel kezdődik a közigazgatási bírság (tart 300 ezerig, ha nagyon elszálltál a sebességgel), nem kell azt kérdezgetni. Alatta meg, ha nem állítottak meg utána, akkor semmi. -
26. virag111 2010. március 21. 06:54
Ja, még mindig pirospipacsnak:
Ne legyél arra kíváncsi, milyen érzés egy meggyilkolt embert látni egy parkban fekve! Még ha 30 méteres távolságból is! -
25. virag111 2010. március 21. 06:48
pirospipacsnak:
Az a pár okos a munkahelyére ment dolgozni, és a főiskolának sajnos csak egyetlen bejárata van...
Sajnos nem bámészkodtam, mert akaratomon kívül is kiláttam az ablakon. A helyszínelés épp az ablakom alatt zajlott...sorry... Képzeld, SAJNOS láttam is a szerencsétlen, de mint te magad is írtad lezárták a parkot, ezért igen nehéz lett volna testközelből látni...
Ne okoskodd már túl magadat. Sajnos reggeltől késő délutánig láttam AKARATOMON KÍVÜL, hogy mi zajlott a téren, anélkül, hogy bámészkodtam volna... bocsesz...
Lefogadom, arra se jártál aznap, és kizárólag a netes, újságos hírekből tudod az információidat...
Flag88-nak:
Sanyi -
24. bigkopf 2010. március 20. 23:49
Igaz kicsit eltértünk a tárgytól...
azért javasolnám annak a pofátlan okostojásnak akinek fingja sincs csak irogat nézzen már ki néha éjjel 1-2 óra körül az egri útra és győződjön meg róla maga is hogy mérnek e vagy sem addig meg legyen szives ne irogasson marhaságokat...
ja igen betart minden szabályt...na akkor jönnek utánad majd kék villógóval és álitanak ki az utszélére mit valami bünözőt...
a másik peddig nem tudom milyen iskolát végeztek és milyet nem ,de azt igen hogy keveset,mert faragatlanok és tudatlanok is...
hogy csak egy példát emlitsek.
éjjel 1óra22 perc Eger felől száguldozok60 kb. 60km/h sebességel felsőtárkány irányába természetesen mérnek...Megállok odamegyek és illendően megkérdem valószinű gyorsabb voltam mint 50 mennyibe fog kerűlni?
AZ"udvarias válasz igy szól"/a mobiltelefon egy pillanatra sem esik ki a kezéből/HÁT HUNNAN TUDJAM ÉN?
nos kedves szabályosan közlekedő uraim miről is beszélűnk?Vagy netán te is rendőr vagy?/bocsi inentől én is tegezek minden rendőrt/ -
23. Flagg88 2010. március 20. 22:21
Nem tudja valaki véletlenül, hogy mi volt a meggyilkolt hajléktalan neve? Elképzelhető ismeretség miatt kérdezem.
-
22. Tigiris 2010. március 20. 21:59
Istenem, hogy milyen okos itt mindenki.... Foglalkozzon inkább mindenki a maga dolgával, ne másokat kritizáljon. Mit csináljanak a rendőrök, és mit ne... majd pont ti fogjátok ezt megmondani.
Magatokat kritizáltátok már??? Nem??? Na akkor rajta....
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









