Félmilliós lopás: lebuktak a laptop tolvajok
Mik ezek?
XEgy cég egri irodájába tört be ismeretlen módszerrel ismeretlen elkövető, majd onnan ellopott egy laptopot és egy projektort félmillió forint értékben.
Ezt követően a két férfi bevitte a laptopot egy egri számítástechnikai üzletbe azzal, hogy a gépen lévő jelszót törjék fel. Az üzlet munkatársainak gyanússá vált a gép nagy értéke és újszerű állapota. Az értékéből és a benne lévő alkatrészekből arra következtettek, hogy nem magánemberé lehet a gép, hanem egy olyan cégé, amelyik tervezéssel foglalkozik. Ezért a gépet átvették tőlük szervízelésre, és arra kérték a két férfit, hogy 2 óra múlva menjenek vissza az üzletbe a számítógépért.
Majd az elkövetők távozása után az üzlet munkatársai értesítették a rendőrséget. Az Egri Rendőrkapitányság a számítógépet lefoglalta, majd az üzletbe visszaérkező két férfit előállította és gyanúsítottként kihallgatta.
Az egyik elkövető lakásán tartott házkutatás során az eltulajdonított projektort is lefoglalták az egri nyomozók, amelyet a számítógéppel együtt vissza is adtak a megkárosított cégnek - tájékoztatta portálunkat Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. gyúrósbandi 2012. április 29. 21:12
Kár,hogy az elkövetők nevét nem tudtuk meg!
-
1. Bohócpárt 2012. április 26. 18:07
Aki hülye halljon meg!
Ha már lopnak valamit, akkor értsen már egy picit hozzá, hogy ne kelljen egy BOLT segítségét kérni!
Nagyon pancserek lehettek!
Gratulálok a boltnak ismeretlenül is!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Valaska József
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





