Gyakorlat a színházban - füstben rekedt embert mentettek a lánglovagok
Mik ezek?
XA Rónai Róbert főhadnagy által vezetett akció során a lánglovagok két járművel vonultak ki a helyszínre. Közben segítséget kértek a mentőktől és a rendőröktől is. A színházat is hívták, hogy nyissák ki nekik a hátsó bejáratot, ám itt elsőre senki nem vette fel a telefont. Mint azt Mérai Péter főhadnagy, az Egri HÖT sajtószóvivője - egyben kalauzunk a gyakorlat során - elmondta, éles helyzetekben is többször előfordul, hogy a bejelentőt már nem találják a telefon mellett.
A kiérkezést követően a tűzoltók elzárták a gázt, majd áramtalanították a színház épületét. Ez utóbbi művelet miatt a lánglovagok szinte teljes sötétségben, csupán lámpáik fénye mellett végezték a felderítést, melynek során a forgószínpad alatti részen találták meg a tűz forrását, mellette pedig a bent rekedt embert. A tűzoltók egy védősugár mellett légzőálarcot tettek az eszméletlen férfira (akit Farkas Attila zászlós alakított), majd hordágyon kimenekítették, hogy átadják őt a mentőknek.
A szituáció szerint a tüzet végül két C sugárral fékezték meg a lánglovagok. Időközben megérkezett a műszaki mentőszer is, melynek legénysége egy füstelszívót szerelt össze a zenekari árokban. A tűzoltók gyakran befúvatással segítik a munkájukat: ez azon túl, hogy kinyomja a meleg levegőt és ezzel is csökkenti az épület hőterhelését, javítja a látási viszonyokat is.
- Egy olyan vasbeton szerkezetű épületnél, mint például a színház, ez nagyon sokat jelent. A faszerkezetű építményeknél lehet következtetni az objektum stabilitására, viszont a vasszerkezetű építmények hirtelen adják meg magukat és omolnak össze a hőterhelés miatt - magyarázta Mérai Péter.
Az akciót a kivonulástól az utómunkálatok befejezéséig 24 perc alatt teljesítették a tűzoltók. Az egri lánglovagok egy éves terv alapján havi rendszerességgel végeznek hasonló begyakorló feladatokat, melyek során az elméletben már elsajátított tudás mellé a helyismeretet is megszerezhetik. A színházban, mint kiemelt kockázatú (emberekkel teli épület, gyúlékony díszletekkel) helyszínen minden évben végeznek ilyen gyakorlatot. A teátrum olyan speciális tűzvédelmi berendezésekkel is fel van szerelve, mint vasfüggöny (amellyel a nézőteret és a színpadot tudják elválasztani), illetve záporberendezés (amely vizet permetez szét a magasból).
A szimuláció során a tűzoltók kék zászlókkal jelezték a füstöt, pirossal a tüzet, így természetesen a helyzet által egyébként megkívánt vízmennyiségre sem volt szükség. A bevonulást követően a lánglovagok a szolgálatparancsnok vezetésével elemzik ki az akciót.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









