Horváth: ki kell mondani, hogy cigányok voltak az elkövetők
Mik ezek?
XKi kell mondani, hogy cigány család követte el a bűncselekmény-sorozatot - nyomatékosította pénteki sajtótájékoztatóján Horváth László, Heves megyei kormánymegbízott. Mindezt annak kapcsán, hogy a rendőrség elfogta egy rablás-sorozat elkövetőit.
Mint a megyei kormánymegbízott fogalmazott: a tettesek brutálisan, maszkban, ostromszerűen támadtak meg idős embereket, s ez azt is jelenti, hogy itt már az élet biztonságát veszélyeztető cselekményről kell beszélni. Ilyen esetben pedig a kormánymegbízottnak kötelessége jelezni a rendőrségnek - amit meg is tett -, hogy kiemelten, akár külön akciócsoportot létrehozva dolgozzanak az ügy felderítésén és megyét megrázó bűncselekmény-sorozat elkövetőinek kézrekerítésén.
Az ügy részleteiről Balogh Tibor, gyöngyösi rendőrkapitány számolt be, tudatva: a vámosgyörki rablásról lakossági bejelentést kaptak, a végül sikert hozó gyors akcióban a megyei akciócsoport és a készenléti rendőrség munkatársai is részt vettek. Egy elkövetőt a helyi körzeti megbízottak fogtak el, további hármat - üldözés után - a beavatkozó alegység tagjai kaptak el.
Mint megírtuk, a rács mögött lévő négy nagyfügedi elkövető számlájára további bűncselekmények is írhatók, csak a vámosgyörki rablás napján további hét betöréses lopást illetve rablást követtek el, zsákmányuk milliós volt. Az elkövetők őrizetben vannak, a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásuk elrendelését.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 79 hozzászólás érkezett-
79. Tavasz05 2012. április 25. 22:17
Ja, de itt beismerő vallomást tettek, tehát vélhetően ők voltak. Mit ront a helyzeten, ha kimondják, hogy cigányok voltak? Mindenki tegye a szívére a kezét és úgy mondja magának a tükörbe, hogy nincs cigánybűnözés. Na, elhittétek?
-
78. bertrand 2012. április 23. 13:35
Szerintem nem kell kimondani az elkövető etnikumát. Elég lenne, ha a tettenért és/vagy a már jogerősen elítélt (tehát bizonyítottan bűnös) elkövető arcképét KÖTELEZŐEN nyilvánosságra hoznák. (Így nincs vita a tényleges etnikumot illetően: roma? cigány? magyar?...)
A demokrácia hazájában, az USÁ-ban is hasonló a gyakorlat. -
77. Öreg úr 2012. április 21. 16:59
Ha Magyarországon, magyarul írnak egy bűnesetről, feltételezem, hogy magyar az elkövető. Ezért én elvárom, hogy megírják, ha nem magyar az elkövető, akkor mely ország polgára a tettes. Ugyanígy elvárom, hogy megírják a nemzetiségi hovatartozást is, mert a nemzetiségeknek külön jogokat biztosítunk. Régi elvárás, hogy ha nem magyar nemzetiséginek valló az elkövető, akkor ne csak jogai legyenek.
-
76. panelkukac 2012. április 21. 16:41
Érdekes cikk, még érdekesebb hozzászólásokkal... átrágtam magam az összesen. Némelyiken látszik hogy a gazdájának valójában még nem akadt dolga cigányokkal. Cigányon én nem a barna bőrű etnikumot értem, ők a romák. A cigány nálam az aki az utcán ok nélkül beléd köt ha ránézel, (meg akkor is ha nem)aki bűnözésből él, igénytelen, a munkát újsághirdetésből sem ismeri...stb. Nem attól lesz valaki cigány hogy barna a bőre és orsós,kalányos a neve - hanem attól ahogy viselkedik.
És valóban, VAN CIGÁNYBŰNÖZÉS.
Tudom, tapasztalom.
Politikus ki merte mondani, ez már egy lépés előre!
Sokszor hallom én is : "azé mee cigány vagyok?" Ilyenkor mindig eszembe jut hogy odavágom "igen, pontosan azért", de sajnos nem tehetem, remélem ez is egyszer megváltozik... és megérem. -
75. kobramg 2012. április 21. 16:23
Kedves nyolchatod!
Csak azért regiszráltam ide, hogy a beírásodra reagáljak, ami eléggé megbántott,többekkel együtt!
A 2010-es árvíznél én mint jobbik és gárdaszimpatizáns, kétnaponta mentem a térségbe segíteni! Saját pénzemből, saját autómmal, stb. A veszélyre a felhívások a barikád honlapján és a levelezőlistánkon érkeztek! Ezek a túrák és szerinted promo fotók úgy készültek, a napi munkánk után kora délután autóba ültünk és egész éjszaka dolgoztunk a védekezésben, ott ahol szükség volt ránk! Így gátat építettünk Sajóládon ( A cigányok házait védtük), Ónodon, Edelényben zsákot pakoltunk, stb. Oda mentünk, ahol szükség volt a kétkezi munkára! Edelényben például a legkritikusabb éjszakán jártunk, ahol a fizetett, Szabolcsból kivezényelt cigány közmunkásokkal együtt pakoltuk a zsákokba a homokot a védekezéshez! És hidd el nem azért, hogy jó kis fotók készüljenek rólunk! Nem is készítettem erről fotót, ami így utólag úgy tűnik hiba volt! Nos még annyit, hogy mi több tucatnyian Pest megyéből mentünk, hogy segítsünk nektek, de sokan ennél távolabbról is érkeztek, hogy segítsenek a védekezésben, a bajbakerült embereknek!
Hidd el, hasonló veszély esetén újra megtennénk és nem a hírnév vagy bármilyen erkölcsi haszon reményében!
Próbáld emésztgetni: van még önzetlen segítségnyújtás, nemzeti összetartozás!
Szebb Jövőt!
Kobra -
74. gyúrósbandi 2012. április 21. 12:05
43. nyolchatod
Te nem tudod értelmezni amit olvasol,vagy szándékosan forgatod ki mások szavait mert Te is egy büdös cigány vagy! -
73. Bohócpárt 2012. április 21. 11:09
Nem Te írtad, hogy a zsigerből gyűlölködéssel semmire nem megyünk? Akkor Te most mit csinálsz?
Fától nem látod az erdőt! Sajnálom, hogy Te is azok táborába van, akiknek a kolompot rázzák és megy utánuk.
ezekkel az elszólásokkal mindent kifejezték! Gondolom Te is a DK-ban vagy a TASZ-ban lehetsz, akik ennyire elvakultak. Innentől kezdve nincs miről vitatkozni!
További szép gyűlölködő napot kívánok neked, ha így jobban érzed magad! :) -
72. nagylaza 2012. április 21. 11:01
Szerintem is ki kell mondani, hogy ez a Horváth egy igaz f.szkalap. Kábé olyan, mint a kormánya...
-
71. nyolchatod 2012. április 21. 11:00
69. Bohócpárt!
Még egy a Gyöngyöspatáról elköltözött cigók kapcsán. Vajon hová lett az a10 gyerekes cigó asszony, aki a Guardian cikkének megjelenését követő napon tűnt el nyomtalanul? Mert 10 pulyával elköltözni nem lehet észrevétlenül. És senki nem tudta megmondani, hogy mikor, hová és milyen járművel hagyták el Gyöngyöspatát. Ráadásul úgy, hogy buszra sem szálltak. Nos? És mi lett azzal a cigó családdal, akinek árvízkára miatt akartak a gárdajárás előtt házat venni Gyöngyöspatán? Mert rögtön a gárdajárás elején nyomuk veszett. Egy érdekes mellékszál az bizony az, hogy ez a cigó család rokonságban állt az egyik azon tarnabodi cigóval, aki 2 társával az ottani támadás vádjával ült 11 hónapot ártatlanul. -
70. nyolchatod 2012. április 21. 10:55
69. Bohócpárt!
Egyrészt a qrvilinfo és az egyéb neonyilas propaganda nem tud érdekelni. Másrészt pedig nem egy helyen volt példa arra az árvízi védekezésnél, hogy a gárdisták egyszerűen odanyomultak a cigó közmunkások közé, csak azért és annyi időre hogy elkészülhessen az a pár bizonyító erejű videó a közös munkáról. Vagy épp a jobbikszimpatizáns függetlennek mondott polgármester adta utasításba a cigóknak a gárdistákkal való közös fotózást, mert ha nem akkor ugrik a segély és a gyámügy viszi a pulyákat és egyéb hasonlók lettek kilátásba helyezve. Amit a Jobbik leírt romaintegráció címén és bármelyik programjában, annak a lényegi mondanivalója annyi, hogy csendőr puskatus és kuss, illetve közrendvédelmi telepnek mondott koncentrációs tábor, ahová csak származásuk okán zárnák a romákat, és számukra csak a krematórium kéményén át lenne kiút, füst és hamu formájában. Gyöngyöspatáról elvándorolt cigók kapcsán pedig alapprobléma az, hogy az elvándoroltak döntő többsége dolgozni akaró, dolgozó és integrálódott cigók voltak. És ezt több szőlősgazda mondja, akik nem cigók. És persze a napiszar is igyekszik csak előnytelenül mutatni a cigókat, mert hát dolgozó és becsületes cigó nem jelenhet meg a médiában. A Jobbik hírmondóiban végképp nem. Mert ha a napiszar és a barikád meg a qrvilinfo cikkei a hitelesek szerinted, akkor a gyöngyöspatai polgármester és közbiztonsági tanácsnoka ne hazudozzon arról, hogy sikeres a cigók bevonása a helyi közmunkaprogramba. Meg ha szerinted a cigónak büdös a munka, akkor mégis hogyan dolgozhattak együtt a gárdistákkal az árvízvédelemben? Mármint abban és akkor, amire hivatkoztál? Vagy épp Gyöngyöspatán a mintaprogramokban? Alapprobléma, hogy a Jobbik és a Gárda szerint MINDEN cigó bűnöző, CSAK mert cigónak született. És a Jobbik meg a Gárda CSAK etnikai hovatartozás alapján különböztet meg bűnözőt és bűnözőt, áldozatot és áldozatot, segélyest és segélyes, nagycsaládost és nagycsaládost, munkanélkülit és munkanélkülit úgy, hogy CSAK a cigány származása okán CSAK joghátrányt, negatív jogkövetkezményt, súlyosbító körülményt, jogfosztást és jogkorlátozást rendelne.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





