Lángvágóval akarta felnyitni az ATM-et, gyorsan elkapták
Mik ezek?
XA Kallómalom úti Smatch áruháznál lévő ATM automatát próbálta meg lángvágóval felnyitni két férfi pénteken hajnalban Egerben. Mintegy 70 cm-en fel is vágták, de a pénzhez - közel 19 millió forinthoz - már nem jutottak hozzá, mert megszólalt a riasztó, és menekülniük kellett.
A rendőrségre állampolgári bejelentés is érkezett, ezért a szolgálatban lévő állomány rendkívül gyorsan a helyszínre ért. Nyomkereső kutyák segítségével jutottak el a kb. 800 méterrel odébb található garázssorra, ahol - többek között a friss hónak köszönhetően - jól kivehető nyomra bukkantak. Az Eged alján át jutottak el az Ostorosi tóig, majd Mezőkövesd felől Novajig, ahol a helyi körzeti megbízott segítségét kérték. Az úton ugyanis csak terepjáróval lehetett átjutni. Így találtak rá arra a Lada Nivára, amelyen szemmel is látható volt, hogy nemrégen használták.
A 26 éves tulajdonost előbb tanúként hallgatták ki, majd az autó szemlézése után gyanúsítottként. A fiatalember jelenleg őrizetben van, a bíróság holnap tárgyal előzetes letartóztatásáról - hangzott el az Egri Rendőrkapitányság sajtótájékoztatóján. A férfi társát jelenleg keresik. Jelentős értékű dolog elleni erőszak, azaz lopás miatt indult ellenük eljárás, amelyért akár nyolc évet is kaphatnak.
Karácsony előtt Pétervásárán tépték ki a bankautomatát, az év elején pedig a bélapátfalvi ATM volt tolvajok célpontja.
Frissítés: Vasárnap a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte a novaji férfit. Társát továbbra is keresik.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. Gvass1 2011. február 25. 20:56
Nagykár,hogy kiengedték a két lángelmét...azóta is élik világukat!
-
4. Fogzsolti 2011. január 15. 04:00
Hihetetlen,hogy a Marceló milyen"okos"gyerek...hahahaha...ő volt szökésben 1 napig!A lúzerek(unokatestvérek) biztos sokat gondolkoztak ezen az"okos"szörnyűségen!hahaha Mekkora reklám ez a TÉRBURKOLÓ VÁLLALKOZÓNAK,hiszen az ő fia volt akit elsőnek elfogtak!
Biztos apuka megmozgat mindent kicsi fia érdekében...Ugyan Marcellóval törődik-e,vagy leveszi róla a kezét és azt mondja a rokon gyerek belehúzta a kisfiát!!!ha-ha-ha -
3. jimbo1984 2010. március 15. 09:44
És a cigányokat nevezik loposoknak !!!!!!!!!!Ők csirkét meg biciklit lopnak a "magyar" meg milliókat!!!!!!!!!!na erről ennyit
-
2. Alohaaa 2010. március 14. 13:30
Úgy gondolom ehhez akormánynak semmi köze....1szerűen bénáztak,s lebuktak.....ez a szívás....
-
1. agria_h_i 2010. március 13. 18:49
Nahát ! Gyurcsányék, Bajnaiék, Hagyóék sokkal kényelmesebben, elegánsabban és nem utolsósorban eredményesebben gazdagodnak rajtunk !
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









