Megfenyegették, majd megverték a tanárt a szülők
Mik ezek?
XEgy házaspár felkereste, majd megverte gyermekük általános iskolai tanárát Egerben. A tanárnő módszereit kifogásolták, azt, ahogy gyermekükkel bánik. A szóváltás hamarosan tettlegességig fajult. Kiderült: nem újkeletű volt a konfliktus, tavaly szeptemberben egyszer már megfenyegették a tanárnőt, aki most 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset után az igazgató értesítette a rendőrséget, a házaspár ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak vádjával indult eljárás.
Kocsis Irén Mária sajtóügyeletes elmondta: sajnos egyre gyakoribbak az erőszakos esetek az iskolában. Legutóbb egy tizenkét éves fiú zsarolta osztálytársát, ám a mostani sem az első eset, amikor a szülő próbál elégtételt venni gyermeke sérelmén, tavaly egy nagymama pofozta meg óvodás gyermeke dadáját.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 47 hozzászólás érkezett-
47. gilbó 2010. február 24. 12:38
Nem ismerem az elözményeket, de valoban nagyon sok tanár van akikre egy amöbát se biznék nemhogy gyereket.Sokszor találkozom azzal hogy hihetetlen aroganciával beszél a tanár a diákkal, emiatt nemcsodálkozom azon hogy a a fiatalok hogy viselkednek.De nemfeltétlenül az a megoldás hogy a szülök nekiálnak ütni , mert ha igazuk van ha nem öket büntetik meg ugye.Elnézést azoktol az oktatoktol és nevelötanároktol akik lelkiismeretesen végzik munkájukat, de bövan van ellenpélda is sajnos és ezek az emberek évtizedeket tanitanak tőbb kárt csinálva mint hasznot
-
46. aa 2010. február 23. 18:49
Melyik iskolában volt?
-
45. hülyegyerek vagyok 2010. február 23. 17:47
tudom én is
-
44. 9b934m 2010. február 21. 19:33
az erőszak minden formáját elitélem mert nincs értelme,azzal soha nem leszűnk kűlőmbek ha 1 másik ember társunkat megverjűk csak azért mert vagánykodni akarunk a tőbbi suttyó előtt.sajnos nem mindenkit neveltek,de a cigányság olyan mint a sivatagi hiéna,csak csapatban mer támadni,fél a vereségtől,genetikailag selejtek.A MAGYAR EMBERRE ez a fajta viselkedés nem jellemző.a 43-as dűhős cikkiró:ha ez valóban igy van hogy szolt a zsaruknak és szartak az űgyre hát kérem,szégyeljék magukat,de bezzeg ha az ő kőlykeikkel tőrténne ugyan ez akkor is igy reagálnák le az űgyet????????????nem vagyok rasszista ember,de nagyon komoly bajok vannak a cigánysággal,1x-en képtelenek az 1 űt élés szabályit betartani,nem valok életkőzősségbe,leggalább is nem a MAGYAR TÁRSADALOMBA,de van kivétel.
-
43. dühös 2010. február 21. 18:43
Ma hallottam, hogy itt Egerben négy cigány gyerek megvert egy Magyart. A fogait is kiverték. Akik látták, szóltak a rendőröknek, akik azt mondták, hogy ők néggyel nem bírnak el, és maradtak a seggükön. Meggyőződésem, hogy a magyar rendőrök egy aljas szervezkedés eszközei azért, hogy mind jobban feltüzeljen minket. Vagy csak értelmét nem látják, hogy a törvény eszközeivel lépjenek fel, mert hiába... Ez jelzés nekünk, hogy vegyük kezünkbe a megtorlást. Ha az én gyerekemet bántják, hát akkor, ha tudom ki, nem bánt többet senkit, az biztos.
-
42. szar-ka 2010. február 21. 07:40
Drágaság!
Ne reménykedj! Ahol alsóban megtűrik a gyerekeket terrorizáló tanárt, ott az igazgató egy alkalmatlan személy.
Az ilyen iskolákban nem a terrorizálás szűnik meg, hanem a gyerekek fokozatosan hozzászoknak. -
41. drágaság 2010. február 21. 07:14
Sajnos nekünk is gondunk van a tanárunkkal. Első óta terrorizálja a gyerekeket és egyre kevésbé bírják. Lassan felsősök lesznek és csak bízhatunk, hogy jó tanárt kapnak. Pedig ők nem linkek. Tisztelettudó udvarias gyerekek akiknek nagyon jó az osztályátlaga. Tenni ellene nem tudunk sajnos sokan félnek a tanártól, hogy még keményebb lesz a gyerekekkel. De megverni nem megoldás!
-
40. szar-ka 2010. február 21. 06:45
Ok nélkül a szülő sem kezd verekedni.
A tanárnak kellett volna kezdeményeznie már a szeptemberi fenyegetést követően a konfliktus megoldását!
Mi a fenének végzett egyetemet?
Vagy csak az egyetem melletti kocsmába járt? -
39. csiracigány 2010. február 21. 06:44
éljen az szdsz,megint rájuk adom a szavazatom,dicsak
-
38. fradimail 2010. február 20. 22:32
A tanuláshoz mindenkinek joga van!Ez vonatkozik arra is aki a Tudásért jár iskolába!Ilyen esetben az Ő joga is sérül!Akadályoztatva van a tanulásban.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









