Megyeszerte felcsaptak a lángok
Mik ezek?
XDélelőtt tíz óta folyamatosan kapják a száraz növényzet meggyulladásáról szóló jelzéseket megyénk tűzoltói. Délután kettőig öt alkalommal hívták őket, a legnagyobb területet Fedémes külterületén lepték el a lángok: itt öt hektáron égett a száraz fű, a bozót. A korábbi cikkünkben már leírt eseteket követően három óra után a gyöngyösi tóhoz kértek segítséget, ahol a fél hektáron égő nádas a hétvégi házakat is veszélyeztette. Az egri lánglovagoknak ekkor szintén egy ekkora területen, helyben, a Dónát utca végén kellett beavatkozniuk. Hat óra előtt a hatvani tűzoltókat ismét a szomszédos Pest megyébe hívták: Turán 300 négyzetméteren égett a száraz fű.
Mint a szerkesztőségünket tájékoztató megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese elmondta, hat óra után Ludasra hívták a gyöngyösi tűzoltókat, ahol egy száz négyzetméteres családi ház kéménye gyulladt ki. Fél óra múlva a bélapátfalvi önkéntesektől kértek segítséget Egercsehibe, ahol a Villói-tanya közelében ég a domboldal. Ide az egri tűzoltóságról is kivonult egy fecskendő, majd miután a Szúcs és Egercsehi között felcsapó lángokat megfékezték, egy újabb szer is érkezett. Itt még zajlanak az oltási munkák.
Az egri lánglovagok harmadik egysége hét óra után Kerecsend és Füzesabony közé vonult, ahol egy egy hektárra kiterjedő szárazfű-tüzet fékeztek meg. A hevesi tűzoltóknak Kompolton adott munkát az egy hektáron égő nádas.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









