Mentőautó és személykocsi ütközött - képekkel
Mik ezek?
XSzemtanúk elmondása szerint a Vörösmarty úton haladó szirénázó mentőautó egy nagy sebességgel, a Rózsa Károly utca felső, laktanya felé eső részéből érkező Mitsubishi személygépkocsival ütközött. Ennek következtében a személygépkocsi vezetője, egy fiatal férfi megsérült. Lapunk úgy értesült, hogy az éppen egy Egeren kívüli esethez riasztott mentőautóban is van egy könnyebb sérült.
Baleset az útkereszteződésben nagyobb térképen való megjelenítése
A délután fél négy körül történt balesethez az egri tűzoltókat is riasztották. Mint Mérai Péter tű. főhadnagytól, a megyeszékhelyi tűzoltóság sajtóreferensétől megtudtuk, a történteket bejelentő hívás szerint a személygépkocsiba beszorult valaki, az ő kimentéséhez kértek segítséget a lánglovagoktól. Az egy fecskendővel és egy műszaki mentővel kiérkező tűzoltók feszítővágó segítségével kiszabadították a sérültet, majd átadták őt a mentőknek.
A baleset miatti mentés, illetve a helyszínelés idejére a négysávos Vörösmarty úton teljes útzárral kell számolniuk az arra közlekedőknek - tudatta Soltész Bálint r. százados, megyei rendőrségi szóvivő.
A Vörösmarty úton fél öt után megindult a forgalom. A közlekedők egy-egy sávon haladhatnak.
Mint este megtudtuk, a mentők éppen Egerszólátra tartottak egy eszméletlen beteghez, s ezért megkülönböztető jelzéssel haladtak a négysávos Vörösmarty úton. Ekkor ütköztek össze a jobbról, a Rózsa Károly utca felől zöld jelzés mellett érkező személyautóval. Úgy tudjuk, ennek vezetője nem észlelte időben a szirénázó járművet. A mentő személyzete közül ketten szenvedtek könnyebb sérüléseket, kórházi ellátást követően már hazaengedték őket. Az ütközés miatt keletkezett kár pontos összegét még nem állapították meg, de jelentős mértékűnek ígérkezik. Az egerszóláti beteghez egy másik mentőautó indult útnak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 69 hozzászólás érkezett-
69. T. Peti 2010. január 30. 00:30
Üdv emberek! Azért jó ez a HEOL!
Ugyebár nevet nem kell kiírni, lehet szitkozódni, anyázni, "okoskodni" (ahogy az 56-os írta "pusztuljon") és senki sem tudja, hogy Én ki is vagyok! Tök fasza, mindenki Jani!
Szóval, nézzük a képeket egy kicsit! a gk. eleje úgy látom nem törött(az utközésben) aztán a bal első sárvédő vége már igen, ajtó kuka, és a hátsó sárvédő is! namostakkor a mentő pedig elől sérült! EEE akkor miről is beszélünk, urak és hölgyek? A megkülömböztető jelzését használó gjm.-nek is be kell tartani a KRESZT! Amiszerint, akkor van elsőbbsége, ha megadják azt neki! Lehet itt a zenére fogni, meg "ifjú titán"-ozni! De remélem aki így vélekedett, az akkor is így mondaná, ha az Ő gyereke, vagy esetleg Ő maga ült holna a gk.-ban! Persze nem úgy gondolom, hogy a mentős lenne mindenben, és csakis egyedül a hibás, nem! De mondjuk meg őszintén nem figyel senki, a másikra! Ez sajnos így van! Magyarok vagyunk!! -
68. nick 2010. január 29. 15:52
Igaz!!!!! fölösleges ezen csámcsogni!!!!!!
-
67. Kékfény 2010. január 29. 12:13
Munkatársaim nevében nagyon köszönjük az építő kritikákat!Szerencsére nagyobb baj nem történt.Sokan azt hiszik tudnak vezetni(lehet én is)csak akkor döbbenünk rá a valóságra amikor minket érint a szerencsétlenség!Nem kell bántani a srácot "elnézhette a dolgot". Munkám során találkoztam már a szirénázó mentővel versenyt száguldó "ifjú titánokkal",tétovázó "rutinosokkal" elég szomorú ,hogy sokan nem tudják adott szituációban mi a teendő.Nézzen minden kritizáló közlekedő "magába" és ezután kezdjen sár dobálásba.Egy tanúság levonható vigyázzunk egymásra egy kis oda figyeléssel sok tragédia megelőzhető! Mindenkinek mielőbbi jobbulást kívánok!
-
66. Pesti Pisti 2010. január 28. 23:08
Szeretném minden MUNKATÁRSNAK közölni, hogy Pisti nem egyenlő Pesti Pistivel.
(A gyengébbek kedvéért)Tehát eddig nem én írtam. -
65. Pisti 2010. január 28. 22:52
Egy munkatársnak! Nem tudom miről beszélsz, én betegszállító cégnek nem dolgoztam.
-
64. CZÖVIKE 2010. január 28. 22:38
Gárdonyban a 70-es úttól kb 700 méterre lakunk. Rendesen felhallatszik mindenféle sziréna. Kb 3 hónapja valamiért nagyon hangos volt. Arra figyeltünk fel, hogy elhallgat. 1-2 másodperc szünet után egy hangszóróból hallottuk : Kösz ,haver, ügyes voltál...........Valaki nagyon sietett, nem akarta meghallania szirénát, és a rohanó autó elé kanyarodott.
-
63. CZÖVIKE 2010. január 28. 22:18
Ifjú titánunk borzalmasan elfoglalt volt....Telefon, és vagy 120 decibeles tucc- tuc zene
-
62. Egyszerü mentős 2010. január 28. 21:18
Kedves 1szemtanu!
Nem csak a mentőnek kell meggyőződnie,neked is!A KRESZ szerint akkor van elsőbbséged ha azt megadják!A mentőnek AKÁR MEG IS KELL ÁLLNIA ha az adott útkereszteződésbe nem lát be,ajánlott áthaladási sebesség 5-20km/óra! -
61. egy munkatárs 2010. január 28. 21:13
Kedves Pisti!
Én láttalak már vezetni amikor egy bizonyos betegszállító cégnél dolgoztál,akkor még nem voltál mentődolgozó.Hát az sem volt ám mindennapi!Mindenki hányt aki a kocsiban volt!Úgy látszik kissé feledékeny vagy! -
60. szniki85 2010. január 28. 19:04
sziasztok az elöbb olvastam itt a heolon hogy a rendőrség ismeretlen tettes ellen inditott eljárást és hogy a fiatal srác nem hallotta a mentőautó szirénáját.tök mindegy ki volt a hibás megtörtént és kész miért kell ezen ennyit vitatkozni. örüljünk neki hogy nem lett komolyabb baj. akár súlyosabb is lehetet volna?!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









