Mentőbaleset: a rendőrség vizsgálja, ki hibázott
Mik ezek?
XA szerda délutáni baleset körülményeiről érdeklődve a rendőrségtől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a mentőautó megkülönböztető hang- és fényjelzést használt, valamint a kereszteződés előtt lassított is. A mentősöknek ezt az állítását a szemtanúk elbeszélése is megerősíti.
A személygépkocsi zöld jelzés mellett, tehát szabályosan kanyarodott az útra, ám a sofőrje nem hallotta a sziréna hangját, egyelőre nem tudni, miért. A siroki fiatalember súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közúti baleset gondatlan okozásának megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 32 hozzászólás érkezett-
32. ÖNKÉNTES 2010. február 10. 10:58
Érdekes a szituáció! Én tudomásaim szerint a megkülömböztetö jelzéseket használó autóra is vonatkozik a kresz, és ismétlem ha jól tudom 50Km/h nál gyorsaban hajt át egy keresztezödésen akkor már szabály sértést követett el! Mert a mentösnek is meg kell gyözödnie arról hogy meg is kapja e ez elsöbséget! Én nem hibáztatok senkit, én szerintem az lenne a legjobb ha senki sem kerülne ilyen helyzetbe!
-
31. egyenember 2010. február 5. 22:48
Tisztelt T.Peti!
A Kresz előírja, hogy a megkülömböztető jelzést(kéklámpa + sziréna) használó gépjárművek részére minden közlekedő KÖTELES elsőbbséget adni. Az pedig tény, hogy a közlekedők egy része ezt leszarja. A nagy zene + a menőzés az megy, de ha szemedbe mondja valaki az igazat akkor meg vérig van sértve az összes kis menő-manó -
30. ?? 2010. január 30. 19:24
Lassított a mentő? Hmmm........akkor vak volt a sofőr..........vagy a reakcióideje 10 perc...........mert csak ezek alapján lehet lebombázni egy személyautót a képeken látható módon.Egy szemtanú sem hallotta a hangos zenét.Ugye? De azt látták,hogy a mentő lassított.......vicces......a rágalmazás és okoskodás nagyon megy...tipikus butamagyar szokás...
-
29. Ismerős2 2010. január 30. 07:31
Jó hogy már nem a mentőst hibáztatjátok aki megpróbált odaérni, hogy megmentsen egy életet.A srác meg évek óta ismerősöm , és a balesetet nem látva is a fél karomba fogadnék h ő a hibás, a srácnak piros lámpa nem piros lámpa, életében nem ment 50el városon belül és mivel nem áll szándékomban meghalni még, egyszer mertem beülni mellé , a kilométer órát 100 után nem mertem nézni városon belül, és egy kis plusz infó MINDIG ordít az autójában a zene. Jó hogy már nem a szerencsétlent mentőst basszák le mert képes volt sietni hogy megmentsen egy embert...
-
28. T. Peti 2010. január 29. 23:31
Kedves hozzászólók! A zenéről csak annyit, hogy úgy és akkor halgotom a zenét ahogy akarom, mert ez a SAJÁT autóm! És különben is milyen jogon venné el a kocsi forgalmiját ember? A sok szakat szekér meg nyugottan rohangálhat az utakon? Igaz?? Remélem azok az "okos" hozzászólók akit itt kifejtették véleményüket, akkor is ezt mondanák, ha a saját gyereküket, vagy esetleg saját magukat látnák ilyen helyzetben! És ha egy idős högy lett volna aki így jár?? akkor mindjárt más lenne a helyzet, vagy ha esetleg egy iskolásokat szállító buszba mentek volna bele!? "Okaskáim" utólag nagyon "okos" tud lenni mindenki! Csak ezen egy kicsit el kellene gondolkodni!! Emberek??? Azért ha jól látom, csaknem a gk. ment a mentőbe, hanem fordítva! És, ha jól tudom, a KRESZ a megkülömböztető jelzését használó autóra is vonatkozik!! Mert a mentőnek sincs elsőbbsége, ha azt nem adják meg neki! Szóval csak ennyit szerettem volna! A sofőrnek mihamarabbi gyógyulást!
-
27. Zene 2010. január 29. 20:40
Amerikában olyan törvény van hogy ha 25 láb távolságból hallani a zenét az autóbol akkor büntetnek keményen.Itt is ilyen törvény kellene.
-
26. Te csak.. 2010. január 29. 20:15
szemtanú vagy nem pedig igazságügyi szakértő. Majd ők el döntik, ki volt a hibás. Teljesen egyet értek a 19 -es hozzászólóval.
-
25. Szemtanú. 2010. január 29. 18:06
a szóközöket miért spórolja ki, amikor én többet tettem oda, hogy jól elkülönüljenek a szavak egymástól?
-
24. Szemtanú! 2010. január 29. 18:03
Lassan mondom, hogy mindenki megértse: L A S S Í T O T T A M E N T Ő A
K E R E S Z T E Z Ő D É S H E Z
É R V E! Betartotta a Kresz szabályait, magyarán nem a mentő a hibás! -
23. Dr. M. M. 2010. január 29. 17:18
Hülyegyerekeknek nem kéne jogsit adni, és punktum!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









