Mérleg: az emberölés több, a rablás kevesebb volt
Mik ezek?
XLeginkább az embereket ért jogtalan támadások arányának 37,5 százalékos emelkedése az oka annak, hogy a múlt esztendő első hat hónapi mutatójához képest idén június végéig az összes bűncselekmények száma 211-gyel gyarapodott megyénkben. A személyekkel szembeni bűntények kategóriájában pontosan százzal több (267 helyett 367) jutott a bűnüldöző hatóság tudomására. Minderről érdeklődésünkre Soltész Bálint r. százados, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (HRFK) sajtószóvivője adott tájékoztatást a most elkészült bűnügyi értékelés alapján.
A megyei főkapitányság és az egri kapitányság nagy erőkkel vonult ki az egri Eszterházy téri hajléktalangyilkosság helyszínelésére. Fotó: Lénárt Márton
A HRFK bűnügyi igazgatóságán összeállított elemzés arra utal, hogy különösen gyakran kellett eljárniuk a rendőröknek a testi sértéses, a zaklatásos és a magánlaksértési esetek miatt. Az első csoporthoz tartozó ügyek mennyisége például egyötödével nőtt. Kettővel több emberölés történt idén, mint a 2009-es év hasonló időszakában. Tíz százaléknál is többször fordultak elő a közrendet sértő, a büntetőjogi törvénybe ütköző tettek (647 helyett 745). Ebben a főcsoportban a közveszély-okozás, a garázdaság, a magánokirat-hamisítás, az egyedi azonosító jel meghamisítása és a kábítószerrel való visszaélés a „sláger”. A drog elleni küzdelem sikere, hogy mivel ebben a körben nagy a látencia, így nyilvánvaló, hogy a bűnüldözők felderítő munkája vált hatékonyabbá. Szaporodott a gazdasági bűncselekmények száma is, éppen tizenöttel a tavalyi száz után.
Az állampolgároknak legtöbb bosszúságot okozó vagyon elleni jogsértések ebben az évben is vezető helyen állnak, a számuk egyébként nyolcvannal növekedett 2009 mutatóihoz viszonyítva. Az összes bűntény listáján pedig több mint 68 százalékot képviselnek. A tolvajok egyre nagyobb számban követnek el alkalmi, besurranásos vagy zseblopásokat. Főleg azzal idegesítik a károsultakat, hogy kisebb vagy szabálysértési értékeket emelnek el, aminek köszönhetően – úgy vélik – kevesebb büntetéssel is megúszhatják cselekedeteiket. Pozitívum viszont, hogy a betöréses lopások aránya három százalékkal mérséklődött.
A regisztrált bűncselekmények száma Heves megyében (I-VI. hónap)
2009-ben 4668 darab
2010-ben 4879 darab
Forrás: Heves Megyei Rendőr-főkapitányság
Azért vannak örömteli tények is: az államigazgatás, igazságszolgáltatás és közélet tisztasága elleni bűntények főcsoportjában idén csaknem egyharmaddal kevesebb ügyben jártak el. Szintén kedvező a változás a rablások terén, hiszen több mint 40 százalékkal csökkent (szám szerint 51-ről 29-re) azoknak az eseteknek az aránya, amikor erőszakkal vagy fenyegetéssel, illetve valaki védekezésre képtelen állapotának kihasználásával vesznek el emberektől értékeket. A döntő többségüket fel is derítették, vagy személyi szabadságot korlátozó bűntény miatt tart az eljárás a gyanúsított ellen.
Közlekedési bűntényből is kevesebb került a jegyzőkönyvekbe: a múlt esztendő első félévében 296, míg az idén június végéig 248 ilyen ügy foglalkoztatta a rendőrség munkatársait.
Érdekes az az adatsor, amely szerint százhuszonöttel több (1600 helyett 1725) bűnügyben fejezték be a vizsgálatot vádemelési javaslattal a megye rendőrségein idén hat hónap alatt, mint az előző esztendőben. A nyomozások eredményességében javulás következett be: 2009 tizenegy hónapja alatt 39,98 százalék volt ez az arány, míg az idén június végéig 42,97 százalék. A testi sértések, a garázdaságok elkövetőinek felderítésében jobbak voltak az idén a rendőrök, de például a négy emberölésből háromnak a tettesét fogták el, a negyedik személye is ismert, de még gyűjtik ellene a bizonyítékokat. Tavaly mind a két gyilkost rács mögé dugták.
Néhány emlékezetes bűnügy:
- Rendőrökre támadtak újévkor
- Lángvágóval estek neki az automatának
- Meggyilkoltak egy hajléktalant
- Tanúkat fenyegettek az uzsora-bűncselekmények gyanúsítottjai
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szavazás eredmény
Ön elégedett a közbiztonsággal Heves megyében?
- Nem, mert rengeteg a lopás. 57.15%
- Igen, mert nincs szervezett bűnözés. 9.53%
- Javult a helyzet, de még van min javítani. 33.34%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. fideszbirka 2010. július 18. 23:31
Ön szerint mi a megoldás a cigánybűnözésre ?
1. Mind-mind "egyedi eset", nem szabad általánosítani...bla, bla
2. Tudomásul kell venni, meg kell érteni, hogy a hátrányos...bla, bla
3. Birka vagyok, keresek új legelőterületet
4. Rezervátumba, kényszermunkatáborba, szigorított fegyházba velük
5. A lángszóró az egyetlen...
6. A faj- és bűnözővédő libsiket a Dunába
7. A polgárháborút követően betelepedünk, a Mossad és a hadseregünk azonnal elintézi őket. -
1. benquick 2010. július 18. 12:44
Mondjuk 2001-ben a nyomozás eredményességi mutató 60%-os volt.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









