Négy hónapot kapott az orvosverő fiatalkorú
Mik ezek?
XMárcius 10-én, Gyöngyösön, a Bugát Pál Kórház sürgősségi ambulanciáján nem mindennapi esemény történt. Olyannyira nem, hogy országszerte nagy port vert fel. Egy vizsgálatra jelentkező asszony kísérője, a lánya nem volt hajlandó elfogadni az egészségügyi szakember álláspontját.
A fiatalkorú M. K. egy alkalommal ököllel orrba vágta, majd további egy ízben hátba is ütötte az édesanyját megvizsgáló dr. Zs. K. orvosnőt. Védekezésül a vádlott azt hozta fel utóbb, amit a történtek időpontjában is hangoztatott: képtelen volt elviselni, hogy a doktornő nem veszi fel fekvőbeteg-ellátásra az édesanyját.
A hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy hivatalból indítható az ügyben büntetőeljárás. Ennek befejezéseképpen született meg az elsőfokú, mindjárt jogerős ítélet. A vizsgálat nyomán a vádhatóság egyrendbeli, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indítványozta fk. M. K. bíróság előtti felelősségre vonását. Mindezt úgynevezett bíróság elé állítással, ami lehetővé teszi a büntetőeljárás meggyorsítását.
A tárgyaláson, a bizonyítékok mérlegelése alapján, az Egri Városi Bíróság 4 hónap, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta fk. M. K.-t, ám két év próbaidőre felfüggesztette a büntetés végrehajtását. Egyúttal elrendelte a lány pártfogó felügyeletét is. Miután mind a tárgyaláson jelen lévő ügyész, mind pedig a vádlott és védője tudomásul vette a városi bíróság ítéletét, így a döntés jogerőre emelkedett.
A büntetőeljárás hátteréről a Heves Megyei Hírlap részletesen ír a szombati lapszámában.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. Laca. 2008. március 29. 20:44
Kedves álneves,mielőtt moderálnak eltelik egy kis idő,igy el lehet azt olvasni.Ja,az álnév valós és egyszeri! Egyébbként a moderátor teszi a dolgát bizonyos jogszabályok szerint amivel nem volna gond,csak a szabályokkal van,ami jelenleg a bűnözőknek kedvez!Sajnos az élet ezt bizonyítja!
-
4. álneves 2008. március 29. 19:40
laca! vagy te írogatsz itt több álnéven is, vagy elhagyott a józan ítélőképességed. Honnan tudod, hogy olyan hozzászólást törölt az admin, ami neked fáj, ha nem te írtad?
-
3. cohi 2008. március 29. 14:07
Kérdezem ! Ki járt ROSSZABBÚL ?
1) A doktornő, mert Őt legalább megütötte, és meg is alázta a cigány, vagy
2)A cigány járt rosszabbúl, mert várni kell 2 évet, hogy ismét elverhessen egy orvost. ( persze nem kötelező 2 évet várni ) -
2. Laca. 2008. március 29. 13:10
Fogjátok még az orrotok vérét is törülni,nemcsak a hozzászólásokat!Ja,hogy azt a védenceitek teszik majd veletek? Az kit fog érdekelni...majd akkor!Ez az itélet szerintem nem példaértékű,így abszolút nem bír nevelő hatással!
-
1. Dr.Vegh Bela 2008. március 28. 23:42
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









