Nem sértődésből teszik át Tiszanánára a rendőrőrsöt
Mik ezek?
XAz elmúlt négy év alatt Tiszanánán megduplázódott a bűnesetek száma, míg Kiskörén stagnált. E mutatók ösztönözték a rendőrség vezetőit arra, hogy átgondolják: a kiskörei rendőrőrs a jövőben nem Kisköréről, hanem a bűnügyileg sokkal inkább fertőzött Tiszanánáról látja el a két település közbiztonságának felügyeletét.
Ez a középtávú bűnmegelőzési célkitűzés és a Hevesi Rendőrkapitányság Kiskörén tartott éves beszámolója azonban időben egybeesett. Huszonnégy órás különbség volt a város testületi ülése – ahol a jelenlévők nem fogadták el a beszámolót – és a tiszanánai grémium tanácskozása között, ahol viszont megfelelő épületet kértek az őrs fogadásához.
Csak az infrastruktúra költözik, a rendőri jelenlét marad. A bűnügyi mutatók miatt most Tiszanánára koncentrálnak. KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ. FOTÓ: AS-ARCHÍV
– Egy rendőrőrs működési helye nem arra a községre vagy városra érvényes, ahol a székhelye található, hanem ebben az esetben Kiskörére és Tiszanánára együttesen – jelezte dr. Ormossy Attila r. ezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. – Kisköre nem marad rendőr nélkül, hiszen az őrs működik, ráadásul jelen vannak a Tiszai Vízirendészeti Kapitányság munkatársai is. Szakmailag az tűnik a leghatékonyabbnak, ha a bűnözés centrumába helyezzük az őrsöt.
A jövőben az őrs Tiszanánán működik. Épületében hivatali idő alatt egy parancsnok és egy nyomozó tartózkodik, a közrendre a járőrök és a körzeti megbízottak ügyelnek.
A székhelycsere tavaly óta formálódó gondolatát egy apró közjáték megzavarta: a kiskörei képviselő-testület nem fogadta el a Hevesi Rendőrkapitányság éves bűnügyi beszámolóját. Ezért többen tudni vélték a városban, hogy az őrs átvitele összefüggésben áll a testület állásfoglalásával.
– A kiskörei testületi ülésen egyetlen szakmai érv sem hangzott el arról, hogy a rendőrség nem jól végzi a munkáját – közölte Gulyás József r. alezredes, hevesi rendőrkapitány. – Általános, minden településen megfogalmazódó kérdések érkeztek, egyebek közt arról, láthatnak-e gyakrabban a helyiek traffipaxot a városban, hogyan lehetne csökkenteni a színesfém- és a fatolvajok okozta károkat. Az ülés végén a polgármester asszony elmondta: nem tartja megfelelőnek a rendőrség és az önkormányzat kapcsolattartását, ezért a beszámolót nem tudja elfogadni. A testület három igen, három nem és egy tartózkodás mellett végül nem fogadta el a tájékoztatónkat. A kifogás azért ért váratlanul, mert egy éve, a kinevezésemkor, ajánlottam, hogy szívesen részt veszek közbiztonsági fórumon, ahol a lakosok és a helyhatóság elmondhatják észrevételeiket. Erre több önkormányzat is igényt tartott, Kiskörét kivéve.
Gulyás József szerint szakmailag nem tartható az, hogy tavaly 165-ször jártak a készenlétisek Tiszanánán, ez a bűnügyi fertőzöttség már állandó jelenlétet kíván.
Dr. Ormossy Attila r. ezredes arra a kérdésünkre, hogy a kiskörei őrs vezetőjének munkáját hogyan értékeli, azt felelte: nincs szakmai kifogása.
Nem tudnak hivatalosan a költözésről
Kisköre polgármestere, Magyar Csilla azt mondta: hivatalosan ők nem tudnak arról, hogy a rendőrőrs átteszi a székhelyét Tiszanánára, ezért nem is akarja kommentálni azt, ami nem hivatalos csatornákon át érkezett, majd, ha megkapják erről az értesítést, akkor közli a véleményét. A testület valóban megosztott volt a rendőrségi beszámolót elfogadásakor.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. kárpátmedence101 2012. április 18. 21:24
szerintem teljesen mindegy hol van a rendőrörs, sőt sajnos lehet, hogy az is mindegy, hogy van-e. A bűnözőé a világ így is úgy is, szerencsétlen zsaru meg kussolhat, ki ne rúgják. Valódi rendszerváltást szeretnénk, le a liberális demokráciával!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





