Nem volt rajtuk sapka
Mik ezek?
XJobbik szimpatizánsok tiltakoztak a Bognár Ignác egri Jobbik elnök elleni ítélet miatt a Heves Megyei Büntetés-Végrehajtási Intézet előtt, majd a kommunizmus áldozatainak emlékére kívántak koszorút elhelyezni, és gyertyát gyújtani. Eközben több rendőr érkezett a helyszínre, akik először igazoltatták jelenlévőket, majd felszólították a 20-30 fős csoportot, hogy ne használjanak vezényszavakat és vegyék le a formaruhát. Miután kiderült, többen nem is viselnek ilyet, csak fekete kabátot, nadrágot és sapkát, azt kérték tőlük, legalább a sapkát vegyék le. A kabátot a hideg miatt nem lehetett.
Az emlékezők öltözéke hasonlított a Magyar Gárda formaruhájára. Le kellett venniük a sapkát.
A csoport ezután rendőri kiséret mellett átvonult a Heves Megyei Rendőr-Főkapitányság épületéhez, ahol az ott elhelyezett táblánál gyertyát gyújtottak. Felhívták a figyelmet: holnap a kormánypárti politikusok is emlékezni kívánnak a helyszínen. A rendőrök végignézték az eseményt. A megemlékezők elénekelték a Szózatot, majd hazamentek.
Bognár Ignác később e-mail útján közölte szerkesztőségünkkel, hogy nem a ma megszületett ítélet ellen tiltakozni gyűltek össze, hanem azért, hogy a kommunizmus áldozataira emlékezzenek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. druppel 2010. február 27. 20:15
Az országban nyilván minden rendben van, van közbiztonság, a legeldugottabb faluban is nyugodtan alszik a védtelen idős néni, hisz nem törnek rá, nem lopják el a tyúkjait illetve a termését.
Röhejes, hogy a rendőrség olyan embereket zaklat, akik nem ártanak a létezésükkel senkinek! Ráadásul kampányidőszak ide vagy oda...
Tudom, hogy a "kisrendőr" nem tehet semmit, kell a pénz meg minden, nem is rájuk haragszunk... Hanem azokra, akik kiadják az ukázt.
Ránk fér már a szebb jövő... -
3. Kata.. 2010. február 25. 22:09
Amikor egy 20 fős roma csoport agyonver egy ártatlan tanárt,akkor is ekkora erővel vonul ki a rendőrség???
-
2. Kata.. 2010. február 25. 22:04
Gyerekjáték: Nem volt rajtuk füstszűrős sapka...ha emlékszel a régi nyuszikás viccre.
-
1. Gyerekjáték 2010. február 25. 19:29
Még jó, hogy le nem vetkőztették őket! Akkor ezen túl, ha kimegy valaki a temetőbe a szerettei sírjához és a hideg miatt fekete kabátban, fekete nadrágban és fekete cipőben van, akkor a nemzeti gárda formaruháját viseli. Főleg ha még sapka is van az illetőn! Röhely!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









