Népszerű a tűzoltók életpályája
Mik ezek?
XA Hatvani Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságnál (HÖT) jelenleg pontosan ötvenen szeretnék betölteni a meglévő nyolc üres státust. Heves városában is hasonló az arány, míg Egerben csaknem negyven jelentkező jut az egyetlen szabad helyre.
– A tűzoltói pálya mindig is igen vonzónak számított. Részben a hivatás társadalmi elismertsége, részben a lánglovagoknak járó juttatások miatt. Az előbbi mellett ma már leginkább a biztos álláshellyel, a kiszámíthatósággal indokolják döntésüket a jelentkezők – ad magyarázatot a túljelentkezések tényére Magyar Attila polgári védelmi (pv.) alezredes, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.
A tűzoltóságok állományába való bekerüléshez azonban rendkívül szigorú feltételeknek kell megfelelnie minden jelentkezőnek. A szakmai elvárásokon túl fizikai, pszichikai és erkölcsi téren, valamint az orvosi vizsgálaton is eleget kell tennie a követelményeknek annak, aki hivatásos szeretne lenni. Ha üresedés van, akkor a parancsnok felvételi elbeszélgetésre hívja a státusra jelentkezőket, s a legalkalmasabbakat orvosi és pszichikai ellenőrzésre küldi.
– Ezeknek a vizsgálatoknak kulcsszerepük van a felvételi eljárásban, hiszen gyakran itt dől el, hogy kikre szűkül tovább a kör – hangsúlyozza Mérai Péter tű. főhadnagy, az Egri HÖT sajtóreferense. Munkatársun kérésére felidézi, volt olyan évük, hogy a tíz pályázóból itt csak hárman feleltek meg. Válogatni azonban bőven van miből, hiszen az egri tűzoltóságra évente mintegy kétszáz önéletrajz érkezik, így előbb-utóbb megtalálják a megfelelő embert.
Hivatásos tűzoltónak 18–35 év közöttiek jelentkezhetnek. Tanulmányok szempontjából a középfokú végzettség elvárás, ám a diplománál sokszor hasznosabb egy olyan terület ismerete, mint a kisgépkezelés, az alpintechnika vagy éppen egy C típusú jogosítvány. Az állományba csak egy 600 órás, több hónapon át zajló alaptanfolyam elvégzése után kerülhetnek be a leendő tűzoltók, s ekkortól adhatnak szolgálatot is.
– A tanfolyamon leginkább az elméleti részek, a műszaki, hidrodinamikai ismeretek jelentenek nehézséget – meséli Smuczer Balázs, akinek már csak ezt a képzést kell teljesítenie, hogy hivatásos tűzoltó lehessen. Balázs ezzel folytatja a családi hagyományt, hiszen rokonai közül többen is a tűzoltói vagy éppen a rendőri pályát választották. A beilleszkedéssel bizonyára nem lesz gond, hiszen a tűzoltóké nagyon jól kialakult, összetartó közösség.
– Az idősebb, rutinosabb kollégák nagyon segítőkészek és igazán odafigyelnek a fiatalokra – idézi fel saját tapasztalatait Domboróczky Zsolt tű. őrmester, aki a közelmúltban került a szakmába.
– A tűzoltó hivatás iránti érdeklődés nálam nagyon régre nyúlik vissza. Az ismerősi körben is volt tűzoltó, aki nagy hatással volt rám, ugyanakkor a híradásokban is nyomon követtem a lánglovagok munkáját. Ilyenkor mindig azt éreztem, hogy én is szeretnék és tudnék is segíteni, ezért jelentkeztem ide. A felvételi erőnléti része kemény volt, de én is keményen sportoltam akkoriban, így sikerült teljesíteni.
A felvételi követelményeknek azonban nem elég csak egyszer megfelelni. Az ott előírt gyakorlatokat évente teljesíteniük kell a tűzoltóknak, s ha nem érnek el legalább 60 százalékos eredményt, akkor az a pályától való búcsút is jelentheti. Karanyicz Csaba tű. főhadnagy a rendszerváltozáskor, a sorkatonai szolgálat teljesítése és egy máshol ledolgozott fél év után került az egri tűzoltósághoz. Családjában is volt lánglovag, gyerekként pedig gyakran járt be a laktanyába, így nem volt kérdéses, hogy milyen pályát is választ felnőttként.
– Akkoriban csupán az orvosi alkalmassági vizsgálaton való megfelelés volt a jelentkezés feltétele. A felvételt követően egy négy és fél hónapos képzésen kellett részt vennünk. Abban az időben még az anyagiak is vonzóbbnak számítottak, a korábbi fizetésem kétszeresét kaptam – eleveníti fel a bekerülését a ma már szolgálatparancsnokként dolgozó férfi. Ami meg a honvédséget illeti: a sorkatonai szolgálat eltörlése a napi rutinban, az alakiasságban is érezteti hatását, ez egy újabb dolog, amibe az újonnan bekerülőknek bizony bele kell tanulniuk.
Hosszú távban gondolkoznak a lánglovagok
Nagyobb változások a 2006–2008 közötti időszakban voltak a személyi állományban, mivel a várható törvényi változások miatt a 25 év szolgálati viszony után sokan nyugdíjba vonultak. A fluktuáció azonban általában igen alacsony a tűzoltók között, a hivatást választók mindössze egy-két százaléka hagyja el a pályát. A távozók körében a leggyakoribb valamilyen egészségügyi probléma vagy fegyelmi ok. Mint Magyar Attila mondja, akik egyszer bekerülnek valamelyik parancsnokságra, azok úgy terveznek, hogy hosszú éveket fognak eltölteni az új közösségben.
– Tűzoltónak lenni az egyik legmagasztosabb hivatás. Ez az a szakma, amelybe nem lehet csak a pénz miatt belevágni – véli Barkó Péter tű. őrmester. Ha fizetésnapon pillantunk be a lánglovagok pénztárcájába, akkor ezt még inkább igazolva láthatjuk. Egy pályakezdő tűzoltó pótlékokkal együtt nettó 80–85 ezer, míg egy nyolc éve a pályán lévő társa is mindössze 120 ezer forintot vihet haza.
Mint Magyar Attila összegzi, a kapott juttatásban nem igazán tükröződik a szakma társadalmi elismerése. Hiszen a fenti összegekért a lánglovagok az életüket kockáztatják, s nem egy szolgálat után tragikus képekkel magukban hagyják el a laktanyát. Mint legutóbb is, amikor egy balesetben elhunyt kisgyermek testét kellett kiemelniük a roncsok közül.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









