Porig égett a háza, még egy ruhája sem maradt
Mik ezek?
XCsupán annyi ruhája maradt a recski Varga Sándornak, amennyi rajta volt. A kézzelfogható dolgok, a fényképek, használati tárgyak, bútorok, minden odalett egyetlen óra leforgása alatt. Sándor pedig végignézte, ahogy a kétszintes háza a tűz martalékává vált.
Azon túl, hogy az egri tűzoltókat kihívta, mást nem tehetett. Az otthonát még a lánglovagok sem tudták megmenteni. Pedig eloltották a tüzet, amilyen gyorsan csak lehetett, és ezzel megakadályozták, hogy a lángok a szomszéd házára is átterjedjenek. Neki azonban néhány kormos falon kívül semmije sem maradt.
A szerencsétlenül járt férfi megsegítésére az egész falu összefogott.
– Többféle megoldáson is gondolkodunk. Most néztünk meg két lakást, és egy adományszámlát is nyitottunk Sándor számára a helyi takarékszövetkezetnél (a számlaszám 62000143-32739884) – mondja Holló Imre polgármester. – Mindenképpen segítünk rajta, hiszen mindene odalett.
Sándor most Parádfürdőn, egy barátjánál húzza meg magát. Azt mondja, a falubelieknek köszönheti, hogy a körülményekhez képest eddig tűrhetően viseli a dolgot, nem roppant bele.
– Az első napon szinte folyamatosan csörgött a telefonom, mindenki azt kérdezte, hogyan segíthetne. Nem csak a faluból, de még a környező településekről is megkerestek. Téglát, építőanyagokat, pénzt és a saját munkájukat ajánlották fel az emberek. Rengetegen voltak itt a hét végén a romokat eltakarítani, szinte alig fértünk el – mondja Sándor. – Tényleg példa nélküli az összefogás. Az önkormányzat és a lakosság hozzáállása maximális, mindent megtesznek. Sőt, a lányom Budapesten egyetemista, még ott is kezdődött egy kis segítő akció. Nagyon hálás vagyok mindenkinek.
A témával a Heves Megyei Hírlap keddi száma részletesen is foglalkozik.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 12 hozzászólás érkezett-
12. vandapa1 2010. február 10. 20:38
Várom a segiteni szándékozókat az iwiw-wn.Földy Gyula néven megtaláltok.Ott bővebben.
-
11. SZNÉ 2010. február 10. 12:40
Ha valakinek leég a háza, oda a fél élete. Lehet majd az okokról beszélni és kell is, hogy újabb tragédia ne következzen be. Most azonban a tényekkel kell foglalkozni. A tény pedig az, hogy hajlék és ingóságok nélkül maradt egy család télvíz idején. Amit most a környezete, ismerősei tesznek Sanyiért példa értékű. Biztos vagyok benne, hogy Ö ezt a segítséget és összefogást soha nem felejti el, mert egy jó ember. -
10. mertelégvoltahülyeségedből 2010. február 9. 18:51
Én nem tudom elhinni, hogy létezhetnek ilyen szarrágó alakok a Földön. Lehet, hogy hiba volt az, hogy nem kötöttek biztosítást, de mások szerint - többek között szerintem is- az is elég nagy hiba volt, hogy a felmenőid vállaltak és felneveletek egy ilyen emocionális gólemet... Huuuupsz, jó ez a szólásszabadság, elég szemét dolgokat lehet kimondani és rúgni ezzel egyet a másikon. Remélem élvezed!
U.i.: Ha annyira érdekel a dolog, Obsitos megsúgom, azt amit én hallottam: Egyes feltételezések szerint a kémény miatt alakult ki a tűz. -
9. obsitos 2010. február 9. 18:27
Pont ezért van, ha autót vezet, KÖTELEZŐ biztosítást kötni !
Háztartást vezet, saját belátása szerint?!
Még mindig nem tudni, MITŐL ÉGETT LE ? -
8. obsitosnak 2010. február 9. 17:23
Obsitos!
Te egy köcsög bunkó vagy!Azért olvasod a híreket,hogy más baján szórakozz!!!Szerintem neked nincs szíved...ezek után remélem családod sem..mert kutyát nem bíznék rád,nem gyereket nehogy hasonlítson rád!!!! -
7. vandapa1 2010. február 9. 15:25
Hol lehet jelentkezni segitségre?Festő , lamináló munkára szivesen elmennék én is ha oda kerül a sor.
Az 1.-nek üzenem, hogy dolgozni mennék nem lopni, mielött ezt olvasná ki a sorok közül.Szerintem is szégyelheti magát.Ásson egy nagy gödröt aztán zsupsz. -
6. undorit 2010. február 9. 13:33
Felháborító, hogy milyen emberek vannak...akik a más baján még ilyen jól tudnak poénkodni.Szégyen
-
5. zorró 2010. február 9. 09:40
Példaértékű ez az összefogás. Jó látni, hogy nem veszett még ki az emberség a magyar emberekből.
-
4. Soulsong 2010. február 9. 08:48
Így van 1-eske, rúgjál rajta még te is, de csak ennyi legyen az örömöd.
Minden tiszteletem azoké az embereké, akik a károsult mellé álltak. Emberségből csillagos ötös! -
3. Obsitosnak 2010. február 9. 08:38
Külföldön élsz, ugye?
Akár évekbe telhet, mire egy fillért lát a biztosításból.
Nem te hogy vagy vele, de én szeretek 3-4 évente legalább egyszer-egyszer átöltözni.
Esetleg hozzászokott ahhoz a "fene nagy luxushoz" is, hogy van hol laknia a családjával.
Ezekről, biztosítás ide vagy oda, nem könnyű ám pár évre lemondani.
Azt meg mi, kisemberek, szintén jól ismerjük, hogy a biztosítók nagyon nem akarnak fizetni.
Sajnálom szegény embert, és örülök, hogy összefogtak érte!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









