Rálőttek Gyöngyöspata polgármesterére
Mik ezek?
XGyöngyöspatáról származó információk szerint keddre virradó éjjel megtámadták a település Jobbikos polgármesterét. A hírt megerősítette Juhász Oszkár is, aki a heol.hu-nak elmondta: éjszaka tizenegy óra után a polgármesteri hivatalból kilépve az autója felé tartott, amikor "egy sötét alak" fegyvert emelt rá, és kétszer rálőtt.
Kérdésünkre, hogy a támadó mondott-e bármit is, Juhász azt felelte: nem, és igazság szerint ő maga sem szólt egy szót sem, hiszen érthetően "meglepte" a támadás, amiben szerencsére nem sérült meg.
Érdeklődtünk arról is, hogy az eset után milyen óvintézkedéseket tervez, a polgármester erre elmondta: néhány napja utasították el a fegyverviselési engedély iránti kérelmét, mert "úgy tűnik, ma Magyarországon nem elég, hogy szóban és írásban is megfenyegették, megdobálták már kővel, sőt Eszes Tamás meg is verte." Most újra megkéri a fegyverviselési engedélyt. Hogy rendőrségi védelmet kér, kérhet-e, arra azt válaszolta: ennek lehetőségeivel egyelőre nincs tisztában.
A támadás kapcsán kérdésünkre azt is hangsúlyozta: senkit nem akar még csak sejtetve sem gyanúsítani, a rendőrség dolga lesz kideríteni, hogy mi történt.
Érdeklődésünkre a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletén megerősítették: Juhász Oszkár hétfőn éjjel tett bejelentést arról, hogy 23.30 körüli időben a polgármesteri hivatal belső udvarán ismeretlen személy két lövést adott le rá.
- A rendőrség a bejelentés után haladéktalanul megkezde a helyszíni viszgálatot, az esetleges tanúk felkutatását illetve a körülmények pontos tisztázását - közölte Soltész Bálint sajtószóvivő.
Az eset kapcsán Horváth László megyei kormánymegbízott a fővárosban tartott sajtótájékoztatót, ahol hangsúlyozta: elítéli az erőszak minden formáját, egyúttal azt kérte Juhász Oszkártól, hogy a történtek ne adjanak alapot arra, hogy a faluban megjelenjen az Új Magyar Gárda.
Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke, Heves megyei elnöke sajtótájékoztatóján az mondta: a Jobbikot nem lehet megfélemlíteni, "nem olyanok vagyunk, akiket néhány puskagolyóval meg lehetne állítani". Szerinte az nem tetszik "bizonyos köröknek", hogy Gyöngyöspatán és több jobbikos vezetésű településen is pozitív példát tud felmutatni a helyi vezetés. Sneider Tamás leszögezte: a Jobbik nem tud arról, hogy az Új Magyar Gárda megmozdulásokat szervezne Gyöngyöspatára.
Az MSZP megyei szervezete közleményt adott ki, melyben megdöbbenésüknek adnak hangot, elítélik az erőszakot, s úgy fogalmaznak: az MSZP elvárja, hogy a rendőrség szakszerű tájékoztatást adjon és a lehető legrövidebb úton az ügy végére járjon. "Reméljük, hogy Gyöngyöspata helyzete békésen rendeződik - a demokratikus kereteken belül." - írták a szocialisták.
Vágó Gábor sajnálatosnak tartja, hogy Magyarországon bárkit is megtámadhatnak, de az LMP szóvivője szerint a konfliktus szításával kapcsolatos felelősség nem az LMP-t terheli. Vágó Gábor úgy fogalmazott, hogy felesleges "tovább rugózni" a témán. A szóvivő azt mondta, nem értik, hogy amikor a szegénység és a társadalmi kirekesztettség folyamatosan nő, akkor a Jobbiknak miért az LMP-ben kell "ellenséget találni". Véleménye szerint a Kelet-Magyarországon folyamatosan növekvő feszültségeknek "a kormány igazságtalan társadalmi és gazdaságpolitikája" az oka.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 94 hozzászólás érkezett-
94. gindin 2011. november 30. 17:12
Jó estét, kedves.
Mint a cikkeknek általában, ennek is ez lesz a sorsa, amit szűk kultúrájú környezetének művelődési koronája, a Kemma levesz, az még él másutt.
Hiányolom véleményei alátámasztását, az óhajok oldala sem ez az oldal.
Szép és hasznosabb estét. -
93. merengő 2011. november 30. 16:59
Majd leveszik onnan is. Komolyabb dolgoknak kell a hely. Ja, jut eszembe te bánatodban magad alá szoktál üríteni, hogy ezt feltételezed másokról is? :D
-
92. Herman Kortz 2011. november 30. 15:26
A baonon megtalálod, mielőtt magad alá ürítené bánatodban.
-
91. merengő 2011. november 30. 13:04
Úgy látom, a Kemma is hamar nepirendre tért efölött a nemzeti katasztrófa fölött. :))
-
90. Herman Kortz 2011. november 30. 11:49
meg = megy
-
89. Herman Kortz 2011. november 30. 11:48
gazda88.
Az alábbi link tartalmát minél több oldalra tegyétek ki, mert most meg a nyugisok postaládás hülyítése, bűnöző Orbán 20 évvel ezelőtt készült fényképével, hadd tudják meg ők is,hogy mitől nem annyira jó a nyugdíjuk, továbbá, hogy kiktől/mitől nem készültek el a vízelvezető árkok és mosott el az árvíz több ezer házat!
Már csak ezért is ki lehetne nyomni a szemeiket:
http://granadinho1.nolblog.hu/archives/2011/11/24/Az_Orban-csalad_es_a_kozhatalom_viszonya/ -
88. merengő 2011. november 30. 11:23
20 semmitmondó sor, ebből kb 10 ismétlés és én rinyálok... :D
-
87. gazda88 2011. november 30. 11:21
Bár merre járok csúnyán szidják a Fideszt. Innen szép győzni, mondják ők. Lehet még jobban lenullázni ez az országot?! S majd eljő az igazság pillanata.Azzal fognak védekezni, rájuk parancsolt az izraeli nagykövet, hátban két uzissal. Mert a bátor így jár. Miért nem lehet élvezni a munka gyümölcsét? Miért kell háborút vívni a csonka hazáért, de megteszem, ha eljő a szent háború.
-
86. Herman Kortz 2011. november 30. 11:02
83. merengő
Szedd végre össze magad, ha számodra nagyon nehéz,akkor is. Írd fel,mert abban nem bízom,hogy megjegyzed:
prejudikál:
elébe vág (a dolognak), vminek útját állja, a dolgok ismerete nélkül ítél, dönt, előre befolyásol.
a III. mondattal nyerő vagy.
Mondtam,hogy töltsd le a magyar értelmezőt.
Már csak azért is, hátha segít rajtad valamit,mert ha nem vagy képes az eddigi 83 hsz.-ból megítélni,hogy ki,mit írt, akkor nagy gondjaid lehetnek.
Tudod: " Fosós...hm...és ezt épp te mondod, akinek beszalad a sportszelet,.." hol olvastál tőlem cigányról?
Végigrinyálod a fórumot,miközben szándékosan észre sem veszed,hogy a 77. hsz. jól beminósített téged, jól összefoglalva.
Köszönjük neki.
Azt is írd fel,mert a memóriád kapacitása erősen kétséges, hogy bármennyire is szeretnéd, nem olyan vagy,mint amilyennek láttatnád magad, hanem amilyennek mások látnak és ez ebből az oldalból lemérhető, de ez alapján pontot sem szereztél.
Te kis rettegő, írtál már a Háárecnek, vagy a Népszabónak, ezeknél nem bántják sérült lelkedet, ne aggódj.
Tehát: több magyar értelmező és kevesebb nyüszítés.
-
85. merengő 2011. november 30. 10:57
Sőt, még üzletek is vannak, most szólj hozzá! :))
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





