HEOL

A Csömörön élő család tagjai négy éve határozták el, hogy kialakítanak egy olyan gazdaságot, ahol együtt élhetnek a természettel. Sokáig keresték a helyet, fontos volt, hogy erdő és víz is tartozzon hozzá, és természetesen az ár sem volt mindegy. Amikor ráleltek az egerszalóki víztározó melletti területre tudták: otthon vannak.

  Magdi és fia Ádám a kertben mutatja a termést. Vallják: erre az életre nem pánik viszi rá az embert, hanem a tudat: harmóniában akarnak élni a természettel. FOTÓ: ÖTVÖS IMRE

– A párommal, Árpáddal külön-külön is menekülni akartunk a városból – meséli Fanó Magdolna.
– Mindketten 16 éves korunk óta dolgozunk, s bár szeretjük, elegünk lett. Egyebek mellett a napi 14 órás munkából, s hogy örökké 2-3 telefon volt a fülünkön. Hat gyermekünk van, s szeretnénk többet mutatni nekik, hogy megtanulják az igazi, alapvető értékeket.

Egyelőre hétvégente járnak ide, s a legnehezebb talán az első másfél év volt. Amikor megérkeztek vállig érő bozót fogadta őket, takarítással teltek a hónapok. Biogazda-tanfolyamra mentek, szakkönyveket olvastak, hogy továbbfejlesszék addigi tudásukat. A legjobb gyakorlat azonban az volt, amit itt tanultak, hiszen a „természet minden hibájukat megmutatta”.

– Mindenkinek van egy útja, mi a nomád életet élünk itt, áram és csatorna nélkül. Magunk építettünk kemencét, s szabadkonyhát tervezünk, de élő fát nem vágunk ki ehhez. Azért jöttünk a természetbe, hogy megpróbáljunk a része lenni. Az ember itt megtanulhatja az alázatot, tisztelni az anyaföldet.

- Fontos számunkra a komposztálás, és permakulturás talajtakarást alkalmazunk: a kigyomlált gazt, és a vágott nyesedéket, a vetősorok közé terítetjük, hogy a föld nedves, tápanyaggal telt maradjon. Az első évben 700 fát telepítettünk, köztük olyan fajtákat, amelyek nem őshonosak. A hatalmas kertben ma már a tigrisparadicsomtól kezdve az ánizsmentán át az uborkáig szinte minden megtalálható.

A család hétvégente hatalmas jurtában alszik, s bizony nem volt könnyű megszokni az itteni életet, a rovarokat, de vallják: ezen a helyen megismerheti az ember az alkotás örömét, s nem felesleges dolgokért kell dolgozniuk.

– A városban az emberek vagyonokért, üvegházakban szaporítanak virágokat, mindent, ami itt megterem – mondja, s miközben mezítláb sétál, egy katángkórót szakít le, és elrágja a virágot.
– Keserű ízű gyógynövény, csökkenti a gyulladásokat – teszi hozzá, majd elmeséli: sokszor tép ki az ember egy-egy gaznak gondolt növényt, miközben nem is tudja: ehető, és gyógyító hatású.

Nemcsak a természet, az emberek is több megpróbáltatás elé állították Magdiékat az elmúlt esztendőkben. Számtalanszor meglopták őket, volt, hogy elvitték sátrukat, és minden eszközüket, így ha elmennek, mindent magukkal visznek. Tudják: sokszor szélmalomharc itt az élet. A cél mégis az, hogy ha eladják a csömöri házat, itt telepedjenek le.

– Hazamenni a legrosszabb, de állítom: éjszakánként ma is itt járok. Smaragdfalvát álmomban láttam meg pár éve, s már tudom, milyen lesz az épülő rönkházunk. A barátaink szerint őrültek vagyunk, de őrültnek lenni jó. Sokan azt mondják, nem éri meg így élni, de ha az itteni kemencénkben megsütöm a kenyeremet, és megkóstolom, a madarak dalolnak. Ez gyönyörű!