Szabadidős bűnmegelőzés
Mik ezek?
X
A Belügyminisztérium tavaly négy kategóriában hirdetett pályázatot egyesületek, szervezetek számára bűnmegelőzési projektek megvalósítására. A kiírásra 152 programterv érkezett be. A többfordulós bírálatot követően idén február végén jelentették be, hogy hazai viszonylatban összesen 12 projektet támogatnak, együttesen 34 millió forint értékben. Köztük van a SZETA (Szegényeket Támogató Alap) egri szervezete által kidolgozott komplex társadalmi, közművelődési, szociális program is, amely a közelmúltban kezdődött el és idén május közepéig tart.
Mint azt Farkas Zsuzsannától, a projekt vezetőjétől megtudtuk, pályázatukban arra vállalkoztak, hogy a felnémeti városrészben egy olyan programsorozatot szerveznek, amelynek keretében a fiataloknak rendszeres szabadidős elfoglaltságot, a szülőknek klubfoglalkozásokat, a családoknak pedig közös kirándulásokat, egyéb szórakoztató rendezvényeket kínálnak. A megnyert hárommillió forintból egyebek mellett egy gondozói hálózatot alakítanak ki, amelynek szociális munkásai rendszeresen kapcsolatot tartanak a hátrányos helyzetű családokkal, a fiataloknak pedig az alapítvány klubszobájában szerveznek szabadidős programokat, tanácsadást.
A felnémeti fiatalok régi gondja, hogy számukra helyben alig van szórakozási lehetőség. Az egri belvárosi programokra sokan azért nem jutnak el, mert vagy nincs rá pénzük, vagy a távolság akadályozza meg őket ebben. Épp ezért ezeket az ifjakat hétköznapokon délutánonként önkéntes segítők várják a helyi civilház klubszobájában, ahol közös játékokra, ingyenes számítógép-használatra van lehetőségük, de a tanulásban is segítséget kaphatnak. Péntekenként ugyanitt tartalmas klubesteket tartanak, s kirándulásokat, színházlátogatást is szerveznek számukra.
Szakemberek osztják meg tapasztalataikat
Vállalták azt is, hogy havonta asztalhoz ülnek a gyermekvédelemben dolgozók, a védőnők, a rendőrség képviselői. Ezeken a kerekasztal-beszélgetéseken szakemberek osztják meg egymással a tapasztalataikat, szó esik a drogprevencióról, a családon belüli erőszakról, az áldozatvédelemről, és számos olyan témáról, amely közvetlenül érinti a családokat a hétköznapokban.
A komplex programban a szülők is szerepet kapnak. Főként a hátrányos helyzetű édesanyák, édesapák bevonásával szervezik a rendszeres szülői fórumokat, amelyeken minden olyan kérdésükre, gondjukra választ kaphatnak, amelyekre egymaguk nem találnak megoldást. A cél egy olyan egymást segítő közösség kialakítása, amelynek tagjai a későbbiekben is számíthatnak egymásra.
Az elkövetkező időszakban a klubtagok számára havonta egy alkalommal egész napos kirándulást is szerveznek. Ezek az alkalmak azért fontosak, mert a szegény családok számára ismeretlen fogalom a kirándulás, a nyaralás. Sokan a pénztelenség miatt a közvetlen lakókörnyezetüket sem tudják elhagyni, nincs alkalmuk megismerni az őket körülvevő világot, s a kirándulásokkal kapcsolatos közösségi élményeket sem. A pályázat most erre is lehetőséget nyújt.
Az újfajta szülői klubra is nagy az igény
Báder Anna projektmunkatárs elmondta, hogy a szülői klubok korábban is népszerűek voltak. A most újjászerveződő foglalkozásokra főként olyan hátrányos helyzetű gyermekek szüleit várják, akikkel kötetlenül beszélgethetnek számos témáról, mint például a fogamzásgátlás, a rendszeres iskolába járás, a tanulás fontossága, a drog veszélyei. Ezeken az alkalmakon őszintén ejthetnek szót a családok egyedi gondjairól is, amelyekre igyekeznek közösen megoldást találni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









