Szigorúbb szankciók: félhetnek az utak rémei
Mik ezek?
XAz új rendelkezések apropóján (összefoglalójuk keretes írásunkban) a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetőjét az idei első negyedév szabálysértési mutatóiról kérdeztük, annak érzékeltetésére, hogy miért is vált szükségessé a szabályozás szigorítása.
– Ez év első három hónapjában – válaszolta Meggyesfalvi Tamás r. alezredes – 2942 ember ellen tettünk szabálysértési feljelentést. Ezt indokolta cselekményeik tárgyi súlya, illetve az, hogy az elkövető a helyszínen nem ismerte el a szabályszegést, vagy nem volt hajlandó kifizetni a felajánlott helyszíni bírságot. Helyszíni bírsággal 3503 állampolgárt sújtottunk. Mindezen túl egyes szabálysértések közigazgatási procedúra hatálya alá tartoznak, s ilyen esetekben a rendőr kizárólag közigazgatási eljárást indíthat el, fix összegű bírságokkal. Közéjük sorolandó például a gyorshajtás, a tilos jelzésen áthaladás, gépjármű vezetése ittas állapotban, a biztonsági öv használatának elmulasztása.
Az alezredes elmondta, hogy negyedév alatt összesen 3479 közigazgatási eljárást kezdeményeztek megyénkben. Sebességtúllépésért 2784 motorost, autóst marasztaltak el, 285 közlekedő a biztonsági övét nem kapcsolta be, 59 sofőr nem tett eleget a közlekedési lámpa tiltó jelzésének, továbbá 303-an megszegték a megállni, vagy várakozni tilos előírást. Szeszes ital hatása alatt ellenőrzéskor 58 járművezető állt, 53 forgalomban részt vevő ellen az ittasság miatt büntetőeljárás indult, míg nyolcan a külföldi hatósági jelzéssel ellátott járművek használatával kapcsolatos rendelkezéseket sértették meg.
Kötelező mértékű bírságok a közlekedésben
Főbb rendelkezések:
- a törvény bevezette a szabálysértési pénzbírság, illetve a helyszíni bírság kötelező mértékének (fixbírság) meghatározását, előbbi összege kétszerese az utóbbiénak;
- A pénzbírság 5000-150.000 forint, szabálysértési elzárással is büntethető esetekben 5000-300.000 forint;
- A helyszíni bírság összege 5 ezer és 50 ezer forint között mozog, fél éven belüli ismételt elkövetéskor a felső határ 70 ezer;
- Új az ismételt elkövetéssel járó büntetés bevezetése: a KRESZ előírásainak sorozatos megszegése esetén kötelező a járművezetéstől eltiltás;
Eljárási szabálymódosítások:
- Általános szabálysértési hatóság a jegyző helyett a megyei kormányhivatal, ilyen jogköre van a rendőrségnek és a NAV-nak;
- Új jogintézmény a helyszíni idézés: öt napon belül az elkövetési hely szerinti hatósághoz;
- A bírságokat 30 napon belüli meg nem fizetés esetén elzárásra kell átváltoztatni, napi tétele 5000 forint; ez előzőleg 5 ezer forintonként 6 óra közmunkával megváltható;
– Valószínűleg nagyobb arányban szabunk ki majd helyszíni bírságot, mint amennyi szabálysértési eljárás indul – felelte a közlekedésrendészeti szakember arra a kérdésre, hogy mit vár az új törvénytől a mindennapi gyakorlatban. – Főképpen igaz ez a fix helyszíni bírsággal sújtandó szabálysértésekre, mivel e jogsértések esetében az elkövető feleakkora összeggel megúszhatja a büntetést a helyszínen, mint később a szabálysértési procedúra alatt. A jogszabály-változás a közúti közlekedésbiztonságra – elsősorban a magasabb összegű bírságok kirovásának, illetve a visszaeső szabályszegőkkel szembeni szigorúbb szankciók lehetősége miatt – várhatóan pozitív hatást gyakorol. Reményeink szerint ugyanis az eddigieknél erőteljesebben tartja majd vissza a közlekedőket a KRESZ előírásainak megsértésétől.
További részletek a Heves Megyei Hírlap keddi számában
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 19 hozzászólás érkezett-
19. Bohócpárt 2012. április 18. 14:16
Bocsánat, akkor nagyon hülyén van fogalmazva. A másik: miért akarták bevezetni a bankkártyával való fizetést a rendőröknél. Ha jól emlékszem ilyen terv is volt.
-
18. joco67 2012. április 18. 13:09
Meg ne próbáljon senki a helyszínen KP-val fizetni.Még a végén megvesztegetés miatt is feljelentik,ha más nem a járőr a társát!
-
17. ateec05 2012. április 18. 11:05
Bohócpárt, agria_h_i a helyszíni bírságot nem Helyszínen kell fizetni hanem egy sárga postai csekken 30 napon belül kell. Már ezer éve nem kell a rendőrnek kp.-t adni.
-
16. Bohócpárt 2012. április 18. 00:41
Akkor ezekszerint Heves felé vagy Abony felé közlekedve 60-nal mehetek a göröngyös útakon, mert 60 tábla van. Rendeben, kíváncsi leszek, hogy mennyien fognak engem kikerülni bosszankodva. Arról nem beszélve, hogy én sem érem el a célom időben. Békéscsaba felé menve, szinte minden hova ki van téve a göröngyös útra figyelmeztető tábla 60-as sebességkorláttal. Hagy kérdezzem már meg, hogy lakott településen kívül mennyivel is szabad menni? Ha jól emlékszem 90-et tanítottak nekem. Hujuj! Szóval egész Magyarországon csak 50-nel és 60-nal lehet menni, mert mi vagyunk a kátyúk országa.
Józan sofőr! Te minden esetben betartod ezeket a szabályokat? Amikor a rendőrök sem tartják be?
A kedvencem az, amikor kib@sszák a villogót és a 4 sávos úton záróvonalon átmennek, majd leveszik a villogót. Ugye, ez mennyire szabályos? Ők ezt megtehetik! Ja és parkolhatnak a mozgáskorlátozottak helyén. Hiszen kimagyarázzák. Láttam videón a Nyóckerben. -
15. joco67 2012. április 18. 00:24
józan sofőr-nek.Bizonyos dolgokban érthető a bírság,még magas összege is.De az autósokat soha nem kérdezték meg erről?Miért nem?Politikai módszerekkel nem lehet egy jó közlekedés kultúrát kialakítani/főleg nem bírságolással.Arról meg nem is beszéljünk hogy a Rendőr-e mennyire érdekelt a bírság kiszabásában/csak duma hogy nincs mérlegelési joga.Hány embernek intézték már el telón a jardon :ki kinek a sógor-rokon-koma és nem büntetik meg???
-
14. Laca.. 2012. április 17. 20:09
Oké 13. józan sofőr, tartsuk be. De be lehet tartani? Kérdezem tőled, ha a pl. a Kertész és hadnagy utca sarkán (Zöld szigetnél) balra akarsz kikanyarodni, de még a zöld jelzés alatt beragadsz a gyalogosok miatt (elsőbbségadás)és közben a lámpa pirosra vált, akkor is magadat fogod hibáztatni? Vagy ha a felnémeti úton lévő 30, majd 20 km-es sebességkorlázozást (útjavítás, de csak hétköznap) nem lévén forgalom 40-el repesztve lefényképeznek és 100%-os sebességtúllépésért elveszik a jogsidat + 300 ezeres csekket kapsz, meg leszel elégedve? A szalóki fürdő felé vezető lakotterületen kívüli úton az egymást váltó 50 vagy 60-as tábla helyett annyival közlekedsz, amennyivel más még veszélyesebb helyen, de tiltó tábla nélkül nyugodtan akár 90-el is biztonságosan mehetnél lefényképeznek, mosolyogni fogsz? Akik kiteszik ezeket a táblákat, azok tisztában vannak a forgalmi biztonság alapjaival, mert nagyon úgy néz ki hogy nem! A rendőrök pedig egyfajta raptorként vadásznak. Hol vadászik a vadász? Ahol könnyen ejt zsákmányt. Lehet mosolyogni, de te is belesétálhatsz (gurulhatsz)a csapdájukba és akkor lefagy az a bizonyos mosoly.
-
13. józan sofőr 2012. április 17. 19:36
Hahó Emberek??? Ez a magyar mentalitás!!! Az fel sem merül senkiben, hogy be kellene tartani a szabályokat, és akkor nem kell a drákói szigortól tartani?? Ja és tájékoztatnám a kedves, tanult hozzászólókat, hogy a helyszíni bírság nem azt jelenti, hogy a helyszínen kell a rendőr zsebébe dugdosni a pénzt, hanem egy csekkszelvényt kap a szabálytalankodó a helyszínen, melynek befizetésére 30 nap áll a rendelkezésére (ha már a szabálytalankodást választotta...)
-
12. kindererr 2012. április 17. 16:32
Nekünk is kéne alapítani egy egyletet aki a rendőrökre és a közterületesekre vadásznak.
Minap a K&H előtt álltam és vártam. Jött a közterületes autóval simán fel állt a járdásra a Bíróság elé bekacsolta a sárga villogóját kiszállt és elkezdtek ellenőrizni. Akkor ez minek számít? A rendőrök arra hivatkoznak nekik azért nem kötelező bekapcsolni az övet mert a gyors intézkedés miatt! Kérdem én meddig is tart kikapcsolni? 1 msp. ? Én már el sem merek indulni míg fel nem lép a járdára mert már nyomon sem lehet követni őket miért nem jár büntetés. -
11. agria_h_i 2012. április 17. 16:23
Legyünk szabályosak ! De ne csak mi, hanem az ellenőrző szervek is . Ugyan a mezei ember hogyan tudná bizonyítani, hogy nem ment rá a záróvonalra, ha vele szemben két rendőr állítja ?! Kész cirkusz az egész, hogy bíróság legfeljebb duplázhat ! Hogyan bízzam én egy olyan szervezetben, ahol fizikai bizonyíték mellett is elmarasztalják az autóst és követelik a lóvét ?! Konkrétan a Szentendrei úton évek óta 70 km/h-s sebesség megengedett, az autós 69-el közlekedett és állították, hogy gyorhajtott !!! Aki ezt kitalálta, nem egészséges . Egyébként is életszerűtlen, hogy min. 50000 Ft-al kellene autózni, hogy vélt vagy valós bírságot a helyszínen ki tudjuk elégíteni . Én a magam részéről a közmunkát vagy a csücsülést támogatom, de leginkább egy gyakorlatilag is teljesíthető dijszabást . pl. mindenki az APEH bevallás szerinti havi alapbérének x%-át köteles fizetni . Felháborító ! Olyan, mintha csak a türelmünket tesztelgetnék !
-
10. Bohócpárt 2012. április 17. 14:51
Én még nem vétettem szabályt. Engem csak igazoltatni állítottak meg, eddigi vezetésem során kb. 4x. De én is félek, hogy olyat varrhatnak a nyakamba, amit el sem követtem és nem bizonyíthatom be semmivel sem. A "kedves" yard bármivel megállíthat és mondhatja, hogy vétettem a szabály ellen. Nincsmit tenni ki kell fizetnem a helyszínen xx.000Ft-ot. De kis embernél ennyi pénz, mikor van? Szóval lesz belőle a duplája. A gazdagoknál tuti lesz ennyi és ők ezek után is cseszni fognak a szabályokra. Szóval azon túl, hogy megint a kisemberek szívnak és a gazdagokat nem érdekli a pénzbüntetés, ez a hatalommal való visszaélést és a szólásszabadság egyértelmű megsértését jelenti. Szóval DIKTATÚRA!
Szeretném megköszönni a 2/3-os többségnek, hogy milyen jól szavaztak!
Remélem a átutalásaim után és a nem létező szabálysértés után is kifizetik majd a büntetéseimet. Majd szóban mondok köszönetet, hogy milyen jól szavaztak!
"Igen, megcsináltuk! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!"
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





