HEOL

Egy semmivel össze nem téveszthető hang veri fel a garázssor csendjét a tikkasztó melegben, majd lassan enyhén kékes füst kúszik tovább a lakótelep tövében elhelyezkedő családi házak között. Mindenki tudja, hogy egy Trabantot indítottak be, és aki ott lakik, tudja, Ádám Gábor éppen autózni indul.

– Már az ötödiket fogyasztom – paskolja meg a mellette álló huszonnégy esztendős autó duroplaszt tetejét a szolnoki Ádám Gábor.
Az idő vasfoga meg is látszik az autón, itt ott kopottas a fényezés, a hátsó lámpa már nem vajszínű, hanem égszínkék, akarom mondani Trabi kék, sőt, a színpalettán egy-két helyen egy kis kályhaezüst is feltűni.

– Hát igen, hiába vigyázok a kocsira, a karosszéria acél részeit már igen csak eszi a rozsda – folytatta. – Ahol tudom, kijavítgatom, ezért is ilyen színes ez az autó. De nem válnék meg tőle! Van egy „nyugati” is mellette, de én ezzel szívesebben járok — tette hozzá, miközben kinyitotta a kocsi motorháztetejét, ahol a belső szigeteléshez szorítva feltűnik egy eredeti, gyári nívópálca, amely rendszeresen elveszett az idők során. Ezért a Trabantosok rendszerint egy favonalzóval ellenőrizték az üzemanyagszintet.

A büszke tulajdonos elmondta, a motor még eredeti állapotban van benne, hozzá sem kellett nyúlni a huszonnégy év alatt. Igaz, még most is csak alig hetvenezer van az autómatuzsálemben. Azonban a csomagtartó rejti az igazi különlegességet.

– Ez az a Trabant az utolsók között készült el a gyárban – eleveníti fel az autó történetét Gábor.
– Háromezer futott kilométerrel került hozzám, a többit már én raktam bele. A csomagtérben még az eredeti, gyári pótkerék van rajtam. Még mindig szőrös, mert egyszer sem kellett használnom. Persze, az abroncsokat rendszeresen cserélem – mondta nevetve.

Ádám Gábor nem az egyetlen, aki a régi, szocialista autóipar termékeihez így ragaszkodik. A Jászságban élő Havasi György máig a régi 120-as Skodáját hajtja, de csak elővigyázatosan. Az eredeti gyári fényezésen még sehol nincs javítás, igaz már nem csillog annyira fényesen, mint annak idején. A motornál is csak olajproblémák voltak eddig, a beltérben sincs semmi átalakítás, még az a rádió van benne, amivel kijött a Merkúrtól.

– Kalandos útja van ennek a kocsinak – vág bele a közepébe Havasi György. – Még édesapámék vették az autót, öt évet vártak rá, mire megkapták. Minden spórolt pénzüket erre költötték. Utána sajnos, el kellett adnunk, mert úgy alakult a sorsunk a rendszerváltás után. De nem ment messzire az autó, ismerősök vették meg, de csak két évig volt náluk. Ők szinte nem is használták, csak amikor Szolnokra vagy Berénybe beautóztak vele, havonta egy-két alkalommal. Utána a férfi meghalt, és az asszony árulni kezdte a kocsit. Akkor már volt nekem is munkahelyem, és jól kerestem. Visszavásároltam. Azóta megvan. El nem adnám semmi pénzért.