Újítottak a rendőrök: ezekkel üldözik a bűnözőket - fotók
Mik ezek?
XTizenkilenc új, úgynevezett ügyintéző szolgálati gépjármű állt munkába a megye rendőrkapitányságain, illetve a főkapitányságon. Ebből tizenöt autó azokat a korábban használt kocsikat váltotta fel, amelyeknek már lejárt a bérleti szerződésük.
A „nyugdíjba vonuló” járművek összesen 1.155.257 kilométert futottak, s jól kiszolgálták a rendőrséget. Olyan ügyeknek voltak részesei, mint a kötözős rablók vagy a Rác-templom kifosztói utáni nyomozás, de az egyiken szállították be a rendőrségre az Eszterházy-téren elkövetett emberölés gyanúsítottját is.
Az ORFK által kötött új bérleti szerződések révén érkező autók többségét szintén a bűnügyi szolgálat munkatársai használják majd, de néhány darabot a sebességmérő akcióknál is bevetnek. Várhatóan három évig róják majd a megye útjait.
Az új autók megoszlása Heves megyében
Heves Megyei Rendőr-főkapitányság 7 darab
Egri Rendőrkapitányság 4 darab
Gyöngyösi Rendőrkapitányság 3 darab
Füzesabonyi Rendőrkapitányság 2 darab
Hevesi Rendőrkapitányság 2 darab
Hatvani Rendőrkapitányság 1 darab
Összesen 19 darab
Mint az ünnepélyes átadási ceremónián elhangzott: nagy eredmény, hogy folyamatosan megújul a rendőrség járműparkja, s nem a használt autók javítására kell áldozni. A frissen átadott négykerekűeket birtokba vevő rendőrök remélhetően a korábbiakhoz hasonló szép sikereket érnek el, s számos elfogás tanúi lehetnek az új eszközök.
Az új autók megoszlása típus szerint
Volkswagen Golf 9 darab
Volkswagen Caddy 2 darab
Skoda Octavia 5 darab
Skoda Fabia 3 darab
Összesen 19 darab
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 10 hozzászólás érkezett-
10. joco67 2010. július 20. 22:09
Még egy érdekesség:én úgy tudom a rendőrautók RA és RR rendszámtáblával vannak felszerelve ezek meg akkor kié?
Ja az is egy jónagy baklövés,hogy itt a média már mutogatja is az új jard rendszámokat.
(látja boldog boldogtalan is)no meg a rossz fiúk. -
9. Valakieger 2010. július 20. 21:43
Azt gondolom nem a rendőrök teszik tönkre az autóikat, és nem Ők döntik el mikor cserélik!
Nem kellene szapulni Őket!!! -
8. motoros76 2010. július 20. 17:13
De jól megy a rendőrségnek hogy 3 évenként leselejtezik a kocsikat, ezek az új autók hamar tönkre mennek, vagy inkább tönkre is teszik őket minek vigyázzanak rá, hisz 3 év múlva úgy is lecserélik az adófizetők pénzéből!
-
7. Saluti 2010. július 20. 15:02
Juhász miért bünteti a hatvaniakat? Ők csak egy autót érdemelnek? Bán János féle tv-nek olyan kenetteljesen nyilatkozott,tessék ennyit ér a szava!
-
6. Tigiris 2010. július 20. 13:32
Rosszindulatúak vagytok...
-
5. gugu45 2010. július 20. 13:05
"Nyugdíjba vonult" 15 gépkocsi, ami azt jelenti, hogy kocsdinként lefutottak 77 ezer kilométert. A bérleti idő (3 év) alatt kifizették az autó áránsak a dupláját, és most visszaadják a bérbeadónak, aki a használt piacon ezeket a három éves 80.000 km-t sem futott autókat még kb az új ár 80 %-ért értékesíti. Mi ebben a rendőrségnek az űzlet? Ha megvették, az övék baradna. Ha lizingelték kifizetés után lenne az övék akkor megérteném De így??? Szerintem az a "főrendőr" aki ezt a szerződést kötötte nem járt rosszul!!! Azonban lehet, hogy én tévedek, és az az ember most egy 20 éves örökölt wartburggal közlekedfik. DDD.
-
4. Viktus 2010. július 20. 11:30
Hatvani Rendőrkapitányság 1 darab autót kap? ez v.mi groteszk poén?
-
3. kovex666 2010. július 20. 11:24
Kocsi ide, kocsi oda, ha összeverődik egy rakás kisebbségi, azokat úgysem fogjátok továbbra sem igazoltatni. De ha a megjelenik valahol egy tucat gárdista ...
-
2. joco67 2010. július 20. 11:18
Várhatóan három évig róják majd a megye útjait.Én vagyok egy kicsit borulátó vagy Rendőrnek ne adjunk Autót?Úgy tudom a napi kilóméterre 40km/nap ennyi a benzin használat van.Akkor mindenki számolja ki hogy hány km futás után nyugdíjjazzák ők a kocsikat!!!
-
1. joco67 2010. július 20. 11:14
Ha jól emlékszem nem olyan régen volt egy cikk itt a HEOL hasábjain.Miszerint a rendőrség kapott bér járőrautókat ez a futam idő és a bérlét stb beszámítva kb:8milla/autó(egy rendőr nyilatkozta)keressék vissza a cikket.Akkor azok az autók már mára tönkre mentek vagy én nem értek valamit.Lehet ez az autó biznisz is valaki jó boltja lett?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









