A bizottsági átszervezések még váratnak magukra
Mik ezek?
XA rövid, vitáktól mentes idei első tanácskozás elején – az elnöki jelentéssel összefüggésben – Dudás Róbert (Jobbik) a megyei önkormányzat átszabott feladatrendszere miatt az új bizottsági struktúra felállítása felől is érdeklődött. Mondván: 27 napja már elvileg területfejlesztési tanácsként működik a megye, ehhez képest viszont késésben van az ezt lefedő átszervezés. Az elnöki válaszból kiderült: a szükséges egyeztetések után várhatóan a februári közgyűlésen lesz szó a bizottsági szerkezeti átalakításokról.
A területfejlesztést érintő rendeletek módosítása viszont nem várathatott magára: a korábban létrehozott regionális fejlesztési, a megyei területfejlesztési és a kistérségi fejlesztési tanácsok megszüntetésével egyidejűleg ugyanis az általuk ellátott feladatok a megyei önkormányzatokhoz kerültek.
Szó esett az Állami Számvevőszéknek az önkormányzat 2007-2010 közti pénzügyi helyzetét górcső alá vevő vizsgálatáról is. A megállapítások szerint az önkormányzat felhalmozási költségvetésének egyenlege folyamatosan negatív volt, amely így 3,5 milliárd forintos forráshiányt okozott. A bevételek csökkentek, a hitelállomány pedig ez idő alatt 303 millióról 6,1 milliárd forint főlé nőtt.
A 2003-ban az Észak-Alföldi és az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Hajdú-Bihar, a Heves és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Tanács által létrehozott Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanácsba – az alapító szervezetek megszűnése miatt – a megyéknek kell új tagokat delegálniuk. A testület döntése értelmében Heves esetében ez a személy dr. Gondos István (Fidesz-KDNP) közgyűlési alelnök lesz.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. levadászott 2012. január 29. 22:03
(nem kellett volna bedarálni)
-
1. levadászott 2012. január 29. 22:01
Eddig sem volt igazából szükség megyei önkormányzatra. Most végre megszületett a kedvezőnek látszó törvény és kiderül:Hiába lettek átadva a feladatok, a megyénél még most is "bizottságok", meg "mifrancok" alakításán morfondíroznak. A területfejlesztési feladatok ellátásához elegendő lehetne egy szűk apparátus és egy társadalmi testület. Persze nem kellett "bedarálni" a kistérségi fejlesztési tanácsokat, vagy ha már muszáj volt, akkor az új rendszerhez igazodva járási tanácsokat kellene létrehozni. Ezek is lehetnének társadalmi alapúak a települések delegáltjainak résztvételével. Még így is fennmaradna az esély a fejlesztések "pofára, vagy erősebb kutya elvén" történő elosztására. A most kigondolt rendszer viszont antidemokratikus és pénzpazarló.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









