HEOL

– Nehéz úgy portrét írni az igazgató úrról, hogy mellőzzük a szakmát, és csak az emberre, a lélekre koncentráljunk. Nehéz, hiszen a pedagógusi lét – ha az hivatásként ver gyökeret valakiben – komplex karakterré gyúrja a nemzet napszámosát. Ugye, olyan nincs, hogy reggel 8 óra előtt, vagy délután 4 órát követően valaki nem pedagógus?

– Egyetértek – válaszolja dr. Patócs László. – Pályafutásomat a kezdetektől meghatározta a szakképzés, az ifjúságpolitika és a nevelés háromszöge. Gyöngyösön politikusként az említett területeket gondoztam, kiegészítve a kulturális élet kérdéseivel. A főiskola életébe óraadóként kapcsolódtam be, és kutatómunkát is folytattam.

– Az igazi kihívást azért a lőrinci Március 15. Gimnázium és Szakképző Iskola jelentette az Ön számára, igaz?
– Amikor idekerültem – 1992-t írtunk –, ez egy nagyon fura iskola volt. Az intézmény hosszú utat tett meg az 1949-ben alapított vájárképzőtől a rendszerváltozásig, és ez idő tájt éppen a lehetőségeit kereste egy fenekestől felfordult közegben. A régi, hagyományosan itt tanított szakmákra – lakatos, hegesztő, villanyszerelő és hasonlók – már nem volt igény, hiszen a környékbeli ipar teljesen leépült, ám a profilváltás aligha lehetett néhány tollvonás kérdése. Meglátszott ez az intézmény megítélésén is: a tanulólétszám a mélyponton alig haladta meg a háromszázat, és akadt olyan pedagógus státusz is, amit jelentkezők híján hosszú évekig nem tudtak betölteni.

– A számok mindennél beszédesebbek, különösen akkor, ha ezeket összeevetjük a 2002 utáni adatokkal. Ebben az évben lett ugyanis az igazgató úr az iskola első embere.
– Ma már hatszáz gyerek jár ebbe az oktatási intézménybe nap mint nap, legutóbb pedig egy tanári állásra hat pályázó közül választhattuk ki a legalkalmasabbat. A titok? Ilyen nincs. Van viszont helyzetfelismerés, gyors reagálás, bátorság, teherbíró képesség és akarat.

– A mondás szerint a csúcson kell abbahagyni. Ön a horgászbot mellett szeretné leélni a következő évtizedeket?
– Nem mondhatnám. Továbbra is az oktatás területén szeretnék maradni, és ehhez a feltételeket a Károly Róbert Főiskola teremtheti meg számomra. Ha pedig mindezeken túl jut egy kis szabadidőm, akkor a kéthektáros gyöngyössolymosi szőlő felé veszem az irányt, hiszen a föld szeretete családi örökség nálunk. De mindenekelőtt ott a két és fél éves kisunokám, aki éppen abban a korban van, hogy már szépen lehet alakítani a fejlődését. Örömmel segítem ebben.