A Jobbik felháborodott, Lukács a Házszabályt ajánlja figyelmükbe
Mik ezek?
XFelháborító, hogy a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke, az egri dr. Lukács Tamás (KDNP) nem hajlandó tárgyalni a Magyar Nemzeti Gárda július 4-i rendezvényén tapasztalt rendőri túlkapásokról – mondta csütörtöki, a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője. Szavai szerint az említett napon tömeges jogsértések történtek, s ezt a bizottságban a jobbikos dr. Gaudi-Nagy Tamás és Mirkóczki Ádám háromszor is szerette volna napirendre vetetni, ám hiába, mindháromszor indoklás nélkül elutasították őket. Zagyva nehezményezte, hogy a bizottság ülésein az elnök a július 4-i eseményekről készült DVD szétosztását is akadályozta.
– Zagyva György Gyula nem tagja az emberi jogi bizottságnak, talán jobb volna, ha olyan grémiumnak a munkájáról nyilatkozna, amelyikben maga is részt vesz. Ennél nagyobb baj, hogy a jelek szerint a Házszabályt sem ismeri, pedig ehhez még csak le sem kellene tennie a hiányzó érettségijét – reagált dr. Lukács Tamás. Mint hangsúlyozta, a Házszabály egyértelmű: a bizottság vita nélkül határoz az indítványok napirendre vételéről. A Jobbikot mindháromszor leszavazták a többiek, ez tehát nem az elnök döntése volt. A DVD-osztogatásnak pedig nem a bizottsági ülés a helyszíne, meg lehet tenni máskor, másutt.
Az egri Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Magyar Nemzeti Gárda ma este hétkor a megyei rendőr-főkapitányság előtt gyertyagyújtással emlékezik a halálra gázolt fiatal budapesti rendőrre. – A valóban a munkájukat végző rendőrök előtt megemeljük a kalapunkat – fűzte hozzá Bognár Ignác, a párt városi elnöke.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. táltosíjász 2010. július 30. 17:37
Egyetértek!
Egy magát kereszténynek valló magyar képviselő viselkedjen is úgy mint egy keresztény magyar ember.
Ezenfelül, szerintem nem egy papír, egy okmány fogja igazolni, hogy ki milyen ember. Zagyva úr és a Jobbik már sokak számára bizonyított. És önök, kedves szalonforradalmárok?
-
1. kürtje 2010. július 29. 22:14
Sok víz lefolyt az Eger-patakban Lukács képviselő úr legutóbbi HEOL nyilatkozatától számítva. Akkor azt mondta, hogy ,,az erőszak minden formája ellen tiltakozni kell, csak ekkor lesz értelmes párbeszéd a társadalomban". Kíváncsi lettem volna, hogy miért döntött úgy a bizottság elnöke, hogy személy szerint nem támogatja a július 4-én történtek kivizsgálását. Talán a személyeskedés helyett, doktor emberhez méltóbb lett volna ezt megindokolni. Olvastam, hogy médiaetikát is oktatott a KDNP képviselője. Bízom benne, hogy az etikával kapcsolatos olvasmányokat a szünetben leporolja, illetve az Újszövetséget sem ártana végre elolvasni.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









