A nők közéleti szerepét növelné Eger polgármestere
Mik ezek?
XElőször az EKMK-Bartakovics Béla Közösségi Házban a Dobó Katica Nyugdíjas Egyesület eseményén üdvözölte az asszonyokat. A hallgatóság előtt kijelentette: szerencsés volna, ha a nők nagyobb arányban részt vennének a közéletben, mert akkor kevesebb lenne a konfliktus és áldozat a politikai csatározásokban.
Ezután a Nyugdíjas Házban, majd a Balassi Bálint tagiskolában mondott nőnapi köszöntőt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. clarion 2010. március 9. 10:02
Kedves szemenszedett!
Én erről másképp gondolkodom, ha nem baj, és mért is lenne baj, így inkább nem fogadnám el fejtegetését.
Mint ahogy azt sem értem, mi a bánat baj van az előző rendszerrel. Sok kis embernek nyitotta meg az addig elképzelhetetlen lehetőséget, és nem tett ekkora rést ember és ember között, mint ami a 20 év alatt kialakult.
Ma újra van egy olyan szemlélet, hogy ne legyen különbség nő és férfi fizetése között, ugyan olyan munkakörben. Vezetők nők is lehessenek! A munkát a nők végzik el, a jó pénzeket pedig a vezető beosztásban dolgozó férfi kapja. Ha valahol 5 ember dolgozik, abból egy férfi, biztos, hogy ő lesz a csoport vezetője, így filozófiát adnak a fizetés különbségnek.
Én nem azt a vallást vallom, amelyből idézett, így maradok a jól bevált március 8-nál.
Ettől szép az élet, ki-ki gondol, amit akar, annál is indokoltabb, Polgármesterünk gesztusának kritizálása helyett, szeretettel megköszönni tevékenységét. -
3. szemenszedett 2010. március 8. 22:57
Kedves Clarion!
Nagyon is tisztában vagyok a ténnyel, ámbár édes hazánkban 1913, illetve 1914-től 1919-ig, évente különböző(!) időpontban tartották meg a Nemzetközi Nőnapot. Azért csak 1919-ig, mert nem sokkal utána sikerült kitakarítani Magyarországról átmenetileg a bolsevikokat, sajnos már későn. Valóban XIX. századi eredetű amerikai "ünnep", amit a szovjetek átvettek.
Jelenlegi március 8-ai nőnapi ünnepet tényleg Rákosi rendelte el és tette kötelezővé 1948-ban szovjet mintára erre a napra, az 1947-es megszállás után.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez egy propagandaünnep, melyet a Szovjetunióban a dühöngő kommunista diktatúra vezetett be először a világon, azzal a céllal, hogy a hagyományos ünnepekre csapást mérjen. Nem a tiszteletteljes hölgyekről szól a március 8-ai ünnep, hanem a feminizmusról, ami mára rendkívül káros lett az ősi családközpontú társadalommodellre. Elég szétnézni ma.
Egyébként se szabadna lennie a nőnapnak olyannak, hogy követelni kell az ajándékot, mert az "jár", és "bunkó", aki nem ad nekik. Elhiszem, hogy ebbe nem gondolsz bele, meg nem is érdekel. Dobálózhatsz ötven, meg száz évvel, de ezekkel nem lehet eltörölni azt a tényt, hogy a magyar hagyományban évezredek óta van a nőknek jeles napuk, amelyen virággal köszöntjük őket. Ez a nap egyszerre a nők, az anyák és a termékenység ünnepe, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, Krisztus urunk fogantatásának napja.
Illetve bocsánat, holmi "babonákkal" nem foglalkozunk? Nagyon szomorú, hogy ma már odáig jutott a világ, hogy a nők úgy gondolják, egyetlen egy napig különös figyelmet kell fordítani reájuk. NEM!
MINDEN NAP KELL KÜLÖNÖS FIGYELMET KELL FORDÍTANI A NŐIES NŐKNEK, AZ OLTALMAZÓ ANYÁKNAK, AZ EMBERISÉG HORDOZÓJAINAK!
Nem édes mindegy, hogy ez a jeles nap minimum százmillió ember haláláért felelős kommunizmus egyik propagandisztikus kreálmánya, vagy egy ősi eredetű, fenséges, bensőséges, gyönyörű ünnepnap, egyszerre a nők, az anyák és a termékenység ünnepe, ami most kezd újjáéledni. Ez is a radikális változások, a szebb jövőnk része. Tessék elfogadni!
Szeretettel: szemenszedett -
2. clarion 2010. március 8. 21:17
szemenszedett!!!! amit írsz arra utal, hogy a fáradságot sem vetted, hogy utána olvass a NŐNAP eredetének.
Tavaly 100 éve, hogy az USA-ban is ünneplik, Idén 100 éve, hogy a II Internacionálé kezdeményezte a Nőnap megalapítását. Magyarország 1913-ban csatlakozott, és 1914-től, márc 8-án tartják a Nőnapot.
Akkor mi van Rákosival?
Baj, hogy egy napon különös figyelmet fordítanak a nőkre, foglalkoznak jogaikkal.
Az ENSZ 1977-ben döntött a nők március 8-i ünnepnapjáról.
És sorolhatnám!!
Akkor, egy sűrű bocsánat kérés a NŐK-től, és figyelmes Polgármesterünktől és mindenkitől, aki ezen a napon együtt ünnepel a Nőkkel, és örül az elért eredményeknek.
Kedves Nő társaim, fogadjuk a köszöntéseket méltósággal, és a jövőben is szeretettel vegyük körül barátainkat, FÉRFI társainkat -
1. szemenszedett 2010. március 8. 20:36
Idén is letudtuk ezt a kommunista eredetű ünnepet, nagyon remélem, hogy utoljára, amióta Rákosi Mátyás 1948-ban bevezette és kötelezővé tette. Ez a "nemzetközi nőnap" nem a nők tiszteletéről szól, hanem az 1918-ban, Szentpéterváron kitört bolsevik nőtüntetésről emlékezik meg, aminek hatására I. Miklós cár lemondott és Kerenszkij került a hatalomra. Ne a szentpétervári vörös csőcselék tombolásának állítsunk emléket!
Az igazi magyar nőnap minden év március 25-én van, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján. Ennek tiszteletéül:
"... elküldeték Gábriel angyal Istentől Galileának városába, a melynek neve Názáreth, egy szűzhöz, a ki a Dávid házából való József nevű férfiúnak volt eljegyezve. A szűznek neve pedig Mária. És bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között. Az pedig látván, megdöbbene az ő beszédén, és elgondolkodék, hogy micsoda köszöntés ez?! És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél. És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az Ő nevét JÉZUSNAK. Ez nagy lészen, és a Magasságos Fiának hívattatik; és néki adja az Úristen a Dávidnak, az Ő atyjának, királyi székét; És uralkodik a Jákób házán mindörökké; és az Ő királyságának vége nem lészen! Monda pedig Mária az angyalnak: Mi módon lesz ez, holott én férfiat nem ismerek? És felelvén az angyal, monda néki: A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged, azért a mi születik is szentnek hívatik, Isten Fiának. És ímé Erzsébet, a te rokonod, ő is fogant fiat az ő vénségében; és ez már a hatodik hónapja néki, a kit meddőnek hívtak: Mert az Istennél semmi sem lehetetlen. Monda pedig Mária: Imhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint. És elméne őtőle az angyal. (Lukács 1,26-38)"
Ezen a napon (március 25.) köszöntsük hát a lányokat, asszonyokat, édesanyákat, és felejtsük el végre a kényszerrel elrendelt, szovjet mintájú "nemzetközi nőnapot".
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









