A paraszti társadalom legverejtékesebb, legszebb ünnepe
Mik ezek?
XAz idei megméretésen a legjobb csapatnak a vendéglátók bizonyultak, de az éjszaka megázott búzában derekasan megdolgozott a második helyért Egerszalók, a harmadikért Pély és a különdíjért Besenyőtelek együttesen is. A településen két évtizede idézik fel a paraszti társadalom legverejtékesebb és legszebb ünnepének, az aratásnak a hagyományait.
Ezeket a mozzanatokat sűrítették össze az idén Sarudon is, ahol Eperjesi István plébános megáldotta az új búzát, majd a csapatok hagyományos viseletben, marokszedővel, kévekötővel és kaszással kezdték meg a tradicionális aratást. A kalász levágása és rendre hordása után dr. Petrovits János polgármester köszöntötte a résztvevőket, és kívánta: a múltidézés után fedezzék fel Sarud mai arcát, az idegenforgalmat is a jelenlévők.
A jubileumi aratóversenyen egyéni díjakat is átadtak: a legjobb kaszás Tari György, a legjobb marokszedő Nagy Istvánné, a legjobb kévekötő Tuza Lajosné lett, a legízletesebb pogácsát pedig Gulyás József sütötte kemencében. Az izzadságos munka után hagyományőrző csoportok léptek fel a színpadon.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. kolompár a raj 2012. július 2. 08:47
Ájj meg paraszt!
Ti csak vessetek, mi majd aratunk!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





