A Raiffeisené lett az egykori Egervin
Mik ezek?
XA ma már Integrált Borgazdaság Zrt. névre hallgató, évek óta nem termelő cég vagyonára meghírdetett tizenegyedik pályázati kiírás immár eredménnyel járt, a társaság új tulajdonosa a Raiffeisen Bank Zrt. egyik leányvállalata lett.
– A felszámolási eljárás 2009. április 22-én indult meg. A társaság összvagyonára ez volt a 11. kiírás, korábban, 2010. végén csak egy vagyonelemet, a verpeléti üzemet sikerült értékesíteni. A hitelezői cél ugyanakkor végig az volt, hogy az egri, verőszalai üzemet egyben maradjon. Ez egyebek mellett egy 4,5 kilométernyi pincerrendszert, a teljes feldolgozókapacitást, az épületeket és 200 ezer palacknyi muzeális bort jelent, mindezt pedig közel nettő egymilliárd forintért árultuk – mondta el az „üzletet” követően Szűcs Zoltán felszámolóbiztos, a Ratis Kft. regionális igazgatója.
Bár a vállalat agóniájának egy fejezete lezárult, aligha indul be egykettőre a termelés Fotó: Ötvös Imre
Lapunk megkereste a Raiffeisen Bankot is.
„A bank – egy leányvállalata útján – azért vette meg az Egervint, mert senki nem volt, aki az általunk reálisnak tartott árat akár csak megközelítő ajánlatot tett volna. Az eszközöket pedig külön-külön kiárulni nem akartuk, mert álláspontjunk szerint csak így maradhat meg annak az esélye, hogy az Egervin – akár ezen, akár más néven – újraindul egyszer” – áll a közleményükben. Levelükből az is kiderül, idén lényeges változásokra aligha lehet számítani a cég életében.
További részletek a Heves Megyei Hírlap szerdai számában
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 13 hozzászólás érkezett-
13. joco67 2012. május 12. 09:39
Egyrészt megértem a cikkhez szólókat,van is miért aggódni több esetben is.Másrészt még mindig fent tartásaim vannak az eredeti tulajdonjog szerzésről.Az Államosítás előtti "tulajdonosok"(élő rokonaik)biztos hogy kártérítve vannak?Elég erős a gyanúm hogy nem avagy mások nevére lettek azok kifizetve.
-
12. Bohócpárt 2012. május 9. 20:45
És a bank ki is fogja fizetni a tartozásokat, mint jogutód? Vagy keres egy külföldi befektetőt, aki a borokat elviszi, kint átcímkézteti és saját termékként elárverez(tet)i!
És, mint a magyar mangalicát levédeti odakint, Osztrák-Magyar-Monarchia címen vagy hasonló szellemben?
Azokat tenném felelőssé, és fizettetném ki a szőlőgazdákat, akik direkt, készakarva tették tönkre az Egervint! Akik, odakint besároztatták a hírnevét!
Hiszen, mint tudjuk, nem csak "Egri Bikavér" néven jelent meg a piacon az Egervin bora, hanem hasonló címkével, "Egri Bikavár" néven is! -
11. javito 2012. május 9. 20:23
A szőlőtermelőknek (a több mint 5 éve átvett de ki nem fizetett szőlőért) több száz milliós tartozást is átvállalta a bank mint jogutód,vagy ők már el vannak felejtve?
-
10. Bohócpárt 2012. május 9. 18:56
Én egy kalap alá veszem a két pártot, mert egyik is és a másik is a külföldieket szolgálják ki. 98-2002 között is ment az a privatizáció. Jelenleg az Orbán-kormány hezitál, hogy most mit csináljon? privatizáljon vagy államosítson? De szerintem még ők sem döntötték el. Úgy hogy egyiket sem védeném a Te helyedben kedves Umbilical!
És bár a Ráfázol bank Ausztriában van bejegyezve, de tudjuk kik irányítják! Nyílt titok!
Azt már alstomx leírta! -
9. Laca.. 2012. május 9. 18:55
Még válaszolni sem volt módom neked 3. umbilical
2012. május 9. 12:08, mert reggeltől mostanig dolgoztam. Igaz nem kubikus munkát, de minden tiszteletem azon embereké, akiket mint embereket százszor többre tartok a mai úri nagyképű beszólós nyikhajoktól. A lekezelő argó stílusod jelzi az inteligenciádat, a többit már Bohócpárt elmondta. -
8. alstomx 2012. május 9. 15:58
7. tizedes87
nem osztrák kézbe, hanem simon peresék kezébe.
Megmondta, hogy felvásárolják az országot. -
7. tizedes87 2012. május 9. 15:19
Ez is külhoni kézbe került, Osztrák kézbe.
Lehet majd menni egy idő után éh béért dolgozni.
Ebben az országba mindent tönkre vágnak ezek a bűnöző pártok kérem.
Szánt szándékkal teszik ezt, és a mentelmi jog mögé bújva. Malév is pl, már repülőgép flottánk sincs, igaz ami volt az is csak bérben volt.
Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!
Éltessétek ORBÁNT a hatalmast, a zsenit, az észt! (diktátort)
Teljes mértékben leszegényítik az eladósodott országot.
Most meg jönnek még az adók, megszorítás nem lesz. Plágium pali meg megvédte a nyugdíjakat, szőke Selmeczi
ciklonnal az élen, mert akkor a csinibaba kusba volt.
Kis embereket, családokat jól összeugrasztotta a két beteg ember Gyurcsány meg Orbán diktátor.
Birka népnek RABLÓ kormány! -
6. umbilical 2012. május 9. 15:03
"Bohócpárt"-nak !
Ugye így akartad írni :
"Így tették az MSZP-s elvtársak is az elmúlt években. (Lásd 1994- 1998 -ban az energia szektor , víz-gáz-villany). Most viszont a FIDESZ- Kormány mindent visszaállamosítana, mert rájöttek, hogy így többet kell fizetni a magyar polgároknak a szolgáltatásokért. "
Amúgy mikor is ment csődbe az Egervin ?
Amúgy kik is vitték csődbe az Egervint ?
Amúgy mióta is kínálják eladásra a felszámolók az Egervint ( 10 éve ? , 9 éve ? ) ?
Ami a " hangnemet " illeti , csak nem a " Laca " nevü kommentelőtöl vett idézeten akadtál fenn? -
5. Bohócpárt 2012. május 9. 13:27
Igazad van Umbilical!
Ha most senki nem veszi meg az ingatlant, (mert olyan a gazdasági helyzet), akkor potompénzért mindent adjunk el! Így tették az MSZP-Fidesz elvtársak is az elmúlt években. (Lásd az energia szektort, víz-gáz-villany). Most viszont mindent visszaállamosítanának, mert rájöttek, hogy így többet kell fizetni a szolgáltatásokért. (Lásd: Tettye)
Ha lesz olyan párt, akinek ér majd valamit a magyar föld, akkor hányszoros áron lehet majd visszavásárolnunk? És kiknek a pénzéből?
Ahhoz nem kell olyan nagy matematikai tehetség, hogy rájöjjünk, hogy a külföldinek potom pénzért eladott területek, kiknek hoznak hasznot. Ha minden területet eladunk potompénzért külföldinek, akkor hol beszélhetünk, magyar államról, Magyarországról? A külföldi befektető, a saját földjeinket művelteti meg velünk aprópénzekért (rabszolgaként), de a busás haszon, az ki megy külföldre. Igen, ez a tőke kiáramlás.
Nem vagyok közgazdász, de ennyit még én is tudok, mint "tehetségtelen kubikus"
És akkor Te mihez viszonyítod magadat?
Úgy látom nálad nem működik valami a fejedben! Nem látod a fától az erdőt! Sajnálatos! Ezért tart itt az ország, ahol tart, az ilyen vakoktól, mint Te, kedves barátom!
És akkor még nem beszéltem olyan hangnemben, ahogy Te beszéltél velem. Ennyit az intelligenciáról! -
4. trombinator 2012. május 9. 13:11
Az, hogy valamit eladnak egy külföldi cégnek, még nem jelenti azt, hogy az felszámolja az egészet. Ilyenkor mindig csak a korábbi negatív példákat sorolják, pedig van pozitív is. Ld. pl. Vilati.
Ha pedig esetleg a Raiffeisen később 10x-es áron eladja, az azért lesz, mert tőkét fektet bele. Amit magyar vállalkozó nem tett meg. Csányi, Demján és a többi miért nem vette meg?
Most őszintén: jobb lett volna, ha senki nem veszi meg, és ezért végleg megszűnik?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!





