A szemetet viszik, de az engedély késik
Mik ezek?
XAz önkormányzat tulajdonú Lőrinci Város Kft.-nek még sincs meg minden engedélye a hulladékszállítás folytatásához – állítja Rab Gyula, a helyi Környezet- és Érdekvédelmi Szövetség (KÉSZ) elnöke.
Decemberben elküldött, az engedély meglétét firtató levelére most érkezett meg a válasz, miszerint a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség nyilvántartása szerint a Lőrinci Város Kft. nem rendelkezik érvényes hulladékkezelési engedéllyel; tavaly december 2-án nyújtottak be kérelmet nem veszélyes hulladékok begyűjtésére és szállítására, azt most bírálják el.
– Senki nem állította ennek ellenkezőjét – reagált Jánosi László településfejlesztési tanácsnok. – Sőt, azt mondtuk, bár az egyéb dokumentációk rendelkezésre állnak, e hiányosság miatt alvállalkozót kellett bevonni. Ha az engedélyünk jogerőre emelkedik, önállóan végezzük a munkát, de mielőbb szerettük volna elkezdeni, mert a helyieknek így kevesebbet kell fizetniük, mint a korábbi szolgáltatónak.
A város és a Mátravidéki Erőműnél működő Környezet- és Érdekvédelmi Szövetség képviselője között már húzódik egy ideje a vita a szemétszállításról, korábban a városvezetők kikérték maguknak a "kekeckedést", Rab Gyula ezután visszautasította, hogy feljelentette volna a várost.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. papaci 2012. január 26. 19:46
Hát ezért viszik az erőműtől féláron a szemetet.
-
1. gugu45 2012. január 26. 11:41
Ezt a vitát nagyon egyszerűen kell "rövidre zárni"!
Ha meg lesz minden engedélye az Önkormányzatnak, ezzel az egy emberrel nem kell szolgálttatói szerződést kötni. Ha a keletkezett hulladékát közterületen, vagy az Önkormányzat által működtetett gyüjtőben, tározóban, netalán illegális helyen helyezi el keményen meg kell birságolni. Gyüjtögesse csak a sdaját portáján, lakásában. Aztán ha felveti a szemét, ellepik a patkányok, majd észheztér.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









