HEOL

– A Károly Róbert Főiskola azzal foglalkozik, amire szükség van. Az EU leghátrányosabb régiójában nem lehet fejlődés agrárképzés nélkül. Agrárium pedig lesz, amíg a világ létezik. Erre alapozva mondom, hogy a főiskola megéli a következő ötven évet is. Az alkalmazott kutatások főiskolájaként szolgálja majd a várost, a régiót, az országot – összegzi Dr. Magda Sándor a félszáz év kapcsán az intézmény jövőképét.

– Ötven évről sokat lehet mesélni, de mindent nem lehet elmondani. Mi a legfontosabb „üzenete” az öt évtizednek?

– A folyamatos megújulás, a fejlődés. Az, hogy a kezdetektől fogva mindig volt „vonzása” a főiskolának. Az utóbbi 25 évben a belső értékeinkre alapozva, az irányokat pontosan meghatározva, az igényekhez és a körülményekhez maximálisan alkalmazkodva építkeztünk. Nem véletlen, hogy a távoktatásban az országban mi voltunk az elsők, s nem véletlen, hogy annak bevételeiből olyan tudatos fejlődési pályára állítottuk a főiskolát, ami vonzotta a legjobb szakembereket és a legjobbakká válni akaró hallgatókat. Mi nem „megvettük” a tudományban jártas kollégákat, hanem kineveltük. Hosszú út vezetett idáig, amikor is egy egyedülálló gyakorlati háttérrel, kiváló szakembergárdával működő, önálló főiskola ötven évét ünnepeljük.

– Ez azt is jelentheti, hogy a jövőben is önálló főiskola lehet a gyöngyösi? S hogy a kérdésben indokolt a feltételes mód, az okoz Önnek fejtörést, vagy hiányérzetet?

– Az egyik legstabilabb helyzetű felsőoktatási intézmény élén ünnepelhetem az évfordulót. Annyiban valóban beszélhetünk „feltételes módról”, hogy még nem született döntés a felsőoktatás átalakítása kapcsán elengedhetetlen együttműködésekről. Fejtörést, a szó aggasztó értelmében ez azért nem okoz, mert – épp az elismert szakmai, tudományos munkánk, az eredményeink és az adottságaink révén, a kiterjedt tudományos és partneri kapcsolataink, hálózatunk eredményeként – több potenciális partnerre számítunk, és mindegyikük fogadókész az együttműködésre. Fontos hangsúlyozni: nem csak azért, mert a „fizikális vagyonunk” valóban egyedülálló, hanem azért – és ezt a magam részéről még fontosabbnak tartom –, mert Gyöngyösön olyan oktató-kutató kollektíva állt össze, amelynek fontos az intézmény, és képesek, hajlandók is tenni érte. Ez a takarító néniktől a rektorig mindenkire igaz, ki-ki a saját területén és posztján folyamatosan a legjobbat igyekszik nyújtani.

– A doktori iskola, az egyetemmé válás perspektívája még lehet realitás?

– Az átalakuló felsőoktatásban most elsősorban azt kell nézni, hogy mi az igény a gyakorlatban. Személyes véleményem szerint Magyarországnak 4–5 egyetemnél többre nincs szüksége, és ezeknek az intézményeknek elsősorban az alapkutatásokban kell élen járniuk. Régiónként elengedhetetlen egy-két olyan intézmény, amelyek a munkaerő-piacra képeznek. A Károly Róbert Főiskola most is ilyen – de erős tudományos háttérrel –, és a jövőben is ilyen szeretne lenni. És mert a gyakorlati oktatáshoz is mindene megvan, megkerülhetetlen eleme marad a rendszernek. Úgy szoktam fogalmazni: szőlőmetszést, vagy éppen szállodaüzemeltetést lehet tanítani videóról is. Csak az egészen más eredménnyel kecsegtet, mint ha szőlőültetvényen vagy tanszállodában, a valós életben tanulja meg a hallgató a tudnivalókat. Azt nem tudom megítélni, s nem is dolgom, hogy mennyi bölcsészre van szükség. Azt viszont pontosan látjuk, hogy az agrár- és a kertészmérnök, a zöldenergia-kutatás, a fenntarthatóság területein mennyi és milyen szakember kell. Mi ma is ezeknek az igényeknek megfelelő szakembereket bocsátunk ki.

– A főiskola leköszönő rektorát szinte végig a jövőről kérdeztem. Nem bánja?

– Amikor idejöttem, a főiskolát tagozattá minősítették, és ötvenöt hallgatója volt. Ma a csaknem kilencezer hallgatót százhuszonhét főállású oktató-kutató, tizenegy további jogviszonyban lévő kolléga segíti tudása gyarapításában, 37 felsőfokú szakképzési, tizennégy alapképzési és négy mesterképzési szakon. Az elmúlt bő két évtizedben tízmilliárd forintnyi beruházást valósítottunk meg, ez mind az országé, ez mind hasznos és mind hasznosul. Ez a mérleg ad biztos alapot arra, hogy a jövőről beszéljünk, és az a fiatal kollektíva, amely utánunk következik. Mi jó szakemberek voltunk, ők zsenik. Nem tartom ezt túlzásnak. Felkészültek, nyelveket beszélnek, otthonosan mozognak Európában és a világban, s az intézménynek meg is vannak az ilyen irányú kiváló kapcsolatai is.

Ahogyan mi annak idején megtaláltuk a távoktatást, ami megteremtette az alapot az óriási ütemű fejlődésre, úgy ők is megtaláljál az új irányokat és lehetőségeket. Örömmel tölt el, hogy a ranglétrát végigjárva egy stabil intézmény éléről köszönhetek el. Egy olyan intézményéről, amiről nem mi, hanem mások mondják, hogy jó. Továbbra is csak ez lehet a cél: megtartani és továbbvinni az értékeket. Mielőtt rákérdezne az utódlásra: a szenátusi választás már lezajlott, a pályázatot a rektori tisztségre kiírják majd, a testület pedig javasol valakit a jelentkezők közül. Biztos vagyok benne, hogy bár a kinevezés joga természetesen a miniszteré, nem fogja felülbírálni a szenátus – remélhetően teljes – konszenzussal megszülető véleményét.

Jó szívvel adom át a helyem leendő utódomnak, köszönetet mondva minden volt és jelenlegi kollégámnak, s kitüntetésként értékelve, hogy több mint harminc éve a gyöngyösi főiskola oktatója lehetek, közel huszonöt évig vezetőként. A főiskola elmúlt fél évszázada példa Széchenyi István szavainak helytállóságára: a fejlődés letéteményese a tudás és a tőke. Vallom, hogy a gyöngyösi főiskola következő ötven éve is ezek szellemében telik majd.