Adócsalók nyomában: 13 milliót fizethet a kereskedő
Mik ezek?
XA NAV vám és adó szakágának együttműködése eredményeként egy olyan kereskedő ellenőrzésére került sor, aki tevékenységét korábban egyéni vállalkozóként végezte, azonban – feltehetőleg azért, hogy az ezzel járó adókötelezettségeket ne kelljen teljesítenie – vállalkozását megszüntette, tevékenységét viszont változatlanul folytatta.
Az ellenőrzés során kiderült az is, hogy a kereskedő az egyéni vállalkozás működtetése során sem teljesítette a szükséges kötelezettségeket, ennek bizonyítása azonban nehézségbe ütközött, mivel az erre az időszakra vonatkozó iratokat és nyilvántartásokat – valószínűleg az ellenőrzés meghiúsítása érdekében – megsemmisítette.
Nem számolt azonban azzal, hogy amennyiben a bizonylatok hiánya összefüggésbe hozható az adózó érdekeivel, úgy az adóhatóság összehasonlító becsléssel határozza meg a kérdéses időszakban
keletkezett bevételeket és költségeket, azaz a fizetendő adó alapját úgy, hogy megvizsgálja más, hasonló tevékenységet végző – jelen esetben kereskedő – kereseti és jövedelmi viszonyait.
A bejelentés nélkül kereső tevékenységet végzők esetében az abból származó jövedelem becslésénél 12 havi működést vélelmez az adóhatóság. A fenti esetben azonban az összehasonlító becslés a
vállalkozás megszűnésétől a tényfeltárásig terjedő időszakra vonatkozott, tekintettel arra, hogy a nyomtatványforgalmazóktól beszerzett adatok szerint a kereskedő a vállalkozás megszűnése után is vásárolt számlatömböket, tehát állított ki számlákat. Az így megbecsült, „feketén” szerzett bevétel önálló tevékenységből származó jövedelemnek számít,
mely után a kereskedőnek az általános forgalmi adóra vonatkozó megállapítással együtt közel 13 millió forint adókülönbözetet kell befizetnie.
Nemcsak a költségvetési bevételek biztosítása, de az adófizető állampolgárok érdekeit is szolgálja, hogy az adóhatóság teljes szigorral lépjen fel a szándékos adóelkerülőkkel szemben, így a hasonló, súlyosan jogsértő magatartást (bevétel eltitkolás, az iratok, nyilvántartások megsemmisítése) az adóhatóság következetesen és szigorúan szankcionálja - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Heves Megyei Adóigazgatósága.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





