Adósságrendezés: a milliárdok talán megmenthetők
Mik ezek?
X
Hétfőn este elfogadta az Országgyűlés Habis László Kósa Lajossal és dr. Kocsis Mátéval közösen jegyzett, az önkormányzatok – köztük már a megyei is – adósságrendezésével kapcsolatos módosító javaslatait. A vélhetően ideiglenes rendelkezések – mivel várhatóan szeptemberre új önkormányzati szabályozás készül – egyebek mellett meghatározzák az adósságrendezési eljárásba be nem vonható önkormányzati vagyont, amelyek között szerepel a pályázatokon elnyert fejlesztési és működési források önerő- és támogatás része is. Újdonság még, hogy az adósságrendezés megindításának időpontjától az eljárás lezárásáig miniszteri döntés után beruházási kiadások is teljesíthetők. Az új rendelkezések segítik a közelmúltban adósságrendezési eljárás alá került Heves Megyei Önkormányzatot is.
Habis László korábban elmondta: a korábbi törvény nem foglalkozott az Eger és a megyei önkormányzatéhoz hasonló helyzetekkel, hiszen annó a jogalkotók arra számítottak, hogy esetleg egy-egy kistelepülésen indulhat adósságrendezési eljárás. Az egri önkormányzatot is érdekli a megyei könyvtár, a levéltár sorsa, kulturális és egyéb intézmények jelene és jövője, ezért volt szükség jelenlegi beavatkozásra – tette hozzá a polgármester.
A Heves Megyei Közgyűlés elnöke úgy látja, minden bizonnyal elhárultak az akadályok az uniós fejlesztések elől, továbbá a megyei fenntartású intézmények biztonságosabban működhetnek majd az adósságrendezési eljárás ideje alatt is. Szabó Róbert az egri Gárdonyi Géza Színház finanszírozásáról is bizakodva nyilatkozott portálunknak: minden bizonnyal teljes lesz a megtervezett évad.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. Falanx 2011. július 6. 14:16
Az előző 8 év saját zsebre dolgozó hatalmasai után, talán meglepő, de hatékony megoldás lehet, egy végre a megyének hasznot hozó törvény módosítás. Bízom benne, sok Egerben és a környékén élőhöz hasonlóan, hogy ez a hozzáállás azt eredményezi, hogy lesz teljes színházi évad, fizetések, rezsi költségek teljesítése. Ki a felelős a kialakult helyzetért? Szerintem egyértelműen a Sós Tamás vezette előző megyei vezetés!
-
3. kick/ass 2011. július 6. 14:10
Szóval baj, hogy lehet fejleszteni, meg normálisan működtetni intézményeket. Értem. Illetve nem. Mindegy. Botcsinálta gondolkodás.
-
2. Observatory 2011. július 6. 13:30
Eddig is tiszta vicc volt,de most már inkább kutya komédia.Pláne a kórház :(
-
1. levadászott 2011. július 5. 23:05
Az ilyen "személyre, vagy adott önkormányzatra szabott" törvények alapvetően súlyosan sértik a demokráciát.
Nyilvánvalóan a túlhatalommal élve most meg lehet tenni, de ezek sokasodásával a hatalom egyre inkább az önkontroll elvesztésének az irányába halad.
Nekünk, persze ez most jól jön, mert a "botcsinálta" megyei vezetés hebehurgya intézkedéseit reparálja és megmenti a fejlesztéseket, de egy társadalmat manapság hosszútávon nem lehet ilyen "kézi vezérlésssel" ad hoc módon irányítani.
A "hatalmasságaink", ha ilyesmikre "rászoknak", akkor nem csak a jó dolgokra fogják használni.(Mint ez már most is látszik pl. Esztergom esetében.)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!





