Agyérgörcsből agyvérzés
Mik ezek?
XA 20-30 évesek sincsenek teljes biztonságban – válaszolja dr. Semjén Judit egri ideggyógyász szakorvos arra a kérdésre, hogy mely korosztályt fenyegeti az agyérgörcs. A főorvos asszony szerint ez a betegség Magyarországon átlagosan tíz évvel fiatalabb embereket érint, mint az USA-ban. Ennek oka az életmódban keresendő. Nem figyelünk eléggé a helyes táplálkozásra, a mozgásra, dohányzunk és alkoholizálunk (sokan nyakló nélkül).
Az agyérgörcs – orvosi nevén TIA (Transitoricus ischaemias attack) – sok esetben a maradandó károsodást okozó stroke, vagyis az agylágyulás vagy agyvérzés első jele. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a TIA-t követően egy-két hónapon belül stroke-ja lesz a betegnek. A szívinfarktus kialakulásának esélye is ötvenszázalékos. De az, hogy egy éven belül a két életveszélyes betegség közül az egyik jelentkezik, annak valószínűsége 86 százalék. Következésképp nem szabad egy vállrándítással elintézni, ha valakinek agyérgörcse van vagy volt. Még akkor sem, ha csupán néhány percig tartott.
A szakorvos megemlítette, hogy a tünetek 24 órán belül mindig megszűnnek. Ugyanakkor aki elszenvedett egy agyérgörcsöt, annak feltétlenül orvoshoz kell fordulnia a lehető legrövidebb időn belül, hogy a vizsgálatot követően megkezdődhessen a gyógyszeres kezelés.
A hozzátartozóknak is feltűnik, ha valakit agyérgörcs ért. Mert a betegnek akadozóvá, érthetetlenné válik a beszéde, eltorzul a mosolya, félreáll a szája és erőtlenek a felső végtagjai. Ilyenkor nem szabad késlekedni. Azonnal fel kell hívni telefonon a 104-et, s a mentő ügyeletesének elmondani: vélhetően stroke-ja van a betegnek. Azt ugyanis, hogy valóban stroke, vagy „csak” TIA, a szakorvos állapítja meg, miután segítségére volt a képalkotó diagnosztikai vizsgálat. A stroke-ot mozaikszónak is tekinthetjük. Az S betű a sürgősséget, a T a telefont, az R a riasztást, az O az orvost, a K a kórházat, az E az ellátást jelöli.
A gyorsaság, az idő rövidsége – ami az eset és az orvoshoz kerülés közti időt jelzi – az agyállomány megmentését jelenti. Három órán belül mindenképp kórházba kell kerülni, hogy ott megkezdhessék a vérrög oldását, szükség esetén megkezdjék az idegsebészeti ellátást. Dr. Semjén Judit hozzátette, az agyérgörcs ismétlődésének valószínűsége ötszörös.
Magyarországon minden negyedik 60 év alatti, és minden tizenkettedik 50 év alatti ember a szenvedő alanyává válhat e betegségnek.
Az agyérgörcs oka, tünetei
Az agyérgörcsöt legtöbbször az egyik agyi érbe sodródott vérrög idézi elő. Néhány percig az ér által ellátott agyi terület nem kap oxigént és tápanyagot. A fokozott vérrögképződéssel járó kórállapotok, a nyaki verőér szűkülete, az érelmeszesedés, a cukorbetegség, a szívbetegségek és a magas vérnyomás hajlamosítanak a betegségre. A tünetek rendkívül hirtelen, néhány perc alatt bontakoznak ki. Az érintett érszakasztól függően beszéd-, érzés-, látás- és/vagy egyensúlyzavar, illetve izomgyengeség (kimegy a beteg lábából az erő, nem tudja felemelni valamelyik kezét) jelentkezik. Eszméletvesztéssel is járhat. A betegséghez fájdalom nem társul. A szélütéssel egyezőek a tünetek, csak azok a TIA esetében legtöbbször néhány percen – két órán belül biztosan – megszűnnek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









