Az államadósság legyőzte a reumás csigát
Mik ezek?
XCsaknem húsz település szállt harcba az Ivádi Batyus Galoppon a fődíjért: az Ivádi Szent Grálért. A Nemzeti Vágta "őrült változataként" meghirdetett rendezvényre az ország minden tájáról érkeztek csapatok, a versenyre bármivel lehetett nevezni, ami nem közlekedési eszköz: így a reumás csigától, a csukamobilig mindennel rajthoz lehetett állni.
Tény, hogy őrült ötletekben nem volt hiány. A fődíj pedig az erre a napra készített Ivádi Szent Grál volt, amit végül Szomolya csapata érdemelt ki nem mindennapi teljesítménnyel: az államadóssággal galoppoztak célba.
A Nemzeti Vágta karikatúrájának ötlete Ivády Gábor polgármestertől származik. Mint azt a település első emberétől megtudtuk, a Batyus Galopp nem a Nemzeti Vágta ellen irányult, hanem azzal összhangban, kiegészítő, és nem utolsó sorban humoros rendezvényként jött létre. Ez a verseny egyfajta karikatúrája a kistelepülések szegénységének, paródiája a Nemzeti Vágtának, miközben komolyan szerették volna megmutatni, hogy az apró falvak is élnek, nekik is vannak „kincseik”.
Az ivádiak ötletét egyébként a „nagy testvér”, a Nemzeti Vágta marketing részlege is felkarolta, anyagilag támogatta. Standjukon Bogár Anita, marketingvezető érdeklődésünkre elmondta, hogy kifejezetten örültek az ivádi batyus galoppnak, és semmilyen sértő szándékot nem láttak ennek megszervezésében, hiszen parodizálni csak igazán jó dolgokat lehet.
Duplán Balaton
Egy támogató cég jóvoltából egy 25 köbméteres medencét is elhelyeztek a helyszínen, amit a Balatonkeneseiek jóvoltából a Balaton vizével töltöttek fel a szervezők - részben. Bárki besegíthetett a medence feltöltésébe, s ezzel a lehetőséggel élt a heves megyei Balaton község is, így aztán - a sok egyéb őrültség mellett - az is megesett Ivádon, hogy duplán balatoni strandélményben lehetett részük a fürdőzőknek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









