Bikavér-Ünnep: színesebb, tágasabb, családiasabb
Mik ezek?
XNagyobb terület, több helyszín, rekordmennyiségű nevező – talán e címszavakkal lehet leírni a XVI. Egri Bikavér Ünnepe Szent Donát Napján elnevezésű borgasztronómiai fesztivált. A hevesi megyeszékhely legjelentősebb rendezvényének idén is az Érsekkert ad majd otthont, s ezúttal is négynapos lesz: július 5-től, csütörtöktől 8-án, vasárnapig várják az érdeklődőket. A hagyományos programelemeken túl ugyanakkor számos újdonsággal is készül a szervező egri hegyközség.
– A tavalyi kedvező tapasztalatok alapján erősíteni szeretnénk a családias jelleget, hogy a kisebbek is találjanak maguknak programot. Ennek jegyében bővítjük a területet, több lesz a helyszín és változatosabb programokkal készülünk. Csak ízelítőül: a koncertek, műsorok két színpadon, az új helyre, a teniszpálya mellé kerülő Egri Bikavér és a zenepavilon melletti Egri Csillag színpadon zajlanak majd. Idén is lesz veteránautó-kiállítás, de lesz muzeális traktor-bemutató és kisállat-simogató is, a kézművesek pedig egy külön sétányra telepedhetnek ki – jelentette ki Tarsoly József.
Felszabadultan, vidáman. Tavaly is megtelt az Érsekkert, a látogatóknak tetszett az új közeg. FOTÓ: GÁL GÁBOR
Az egri hegybíró a fesztivál kapcsán egy aktualitásra is felhívta a figyelmet: a feljegyzések szerint éppen száz éve, 1912-ben jelent meg először a Bikavért adó szőlőfajták leírása. Grőber Jenő egri szőlősgazda az Egri Bikavér megalkotásával az Egri Borvidék vörös borainak szépségét, erejét, s velejét mutatta meg a nagyvilágnak. Az Egri Bikavér azóta is a vidék legismertebb márkaneve: remek, ezerarcú, egri bor. Az egri borásztársadalom pedig száz év elteltével elérkezettnek látta az időt, hogy megkeresse a bikavér méltó fehér párját, így született meg az Egri Csillag, melynek névadója éppen a tavalyi Bikavér-ünnepen volt.
– Idén minden eddiginél több, 40 pincészet mutattja be borait, mellettük pedig 21 étterem települ ki. Ahogy eddig megszokhattuk, minden borászat egy-egy Bikavére mellé készül egy kifejezetten hozzáillő étel, de más Egri Bikavéreket is be lehete majd mutatni. Természetesen a zászlósbor fehér cuvée párja, az Egri Csillag is kóstolható lesz, de – a fogyasztói igényekhez igazodva – aki úgy gondolja, kínálhat rozét is – tette hozzá Tarsoly József.
Mint elhangzott, a szórakozásról mások mellett az egri Kerekes Band, Mága Zoltán, a Budapest Jazz Orchestra, a 40 éves Egri Csillagok Népdalkör, az Agria Cigányzenekar gondoskodik, de fellép például a Jazz Steps is. Az érsekkerti programok mind a négy napon délután fél ötkor kezdődnek; az ünnepélyes megnyitót csütörtökön este hétkor tartják, s – a tradíciókhoz híven – ekkor adják át a szakmai elismeréseket, illetve az Egri Borvidéki Borverseny díjait is. Eldőlt az is, hogy az Év szőlőtermelője Nyolcas Tamás, az Év borásza pedig a Juhász testvérek lettek, az Év borgasztronómusának járó kitüntetést pedig Gál Gábor (Zsálya Bisztró) viheti haza. Külön érdekességnek ígérkezik a szombati veteránautó felvonulás a belvárosban, a menet délután négykor indul. Az eddig megszokottaktól eltérően viszont – a koradélutáni rendszeres kánikuliai meleg miatt – a rendezvénysorozat zárónapján, vasárnap a Szent Donát szobornál tartandó könyörgés 11.30-kor kezdődik.
Néhány hasznos tanács
- Az Érsekkert megközelíthető gyalogosan a Klapka, a Hadnagy és a Szálloda utca, illetve a Deák Ferenc út irányából. A kocsit a rendezvényhelyszín közelében az Ady Endre, Hadnagy, Klapka, Csákány utcában, valamint a Stadion bejárat előtti parkolóban lehet letenni.
- Az Érsekkert egyedi zöld miliőjébe válasszon kényelmes, sétára is alkalmas cipőt, könnyű, szellős ruhát!
- Ha piknikezni támad kedve, hozzon magával plédet és leheveredhet a fűben.
- Ha el kívánja kerülni a pénztáraknál a hosszú sorban állást, vagy ha nem szereti a tömeget, úgy vegye igénybe a napi nyitás utáni közvetlen időpontokat.
- A pénztáraknál vásároljon nyakba akasztható vászon pohártartót, ezáltal felszabadul az egyik keze, könnyebben tud étkezni.
- Mértékkel fogyassza az alkoholt, ne csapongjon a különböző bortípusok között! Érdemes tematizált borkóstolót tartani, például egyik nap Egri Csillag, másik nap Egri Bikavér.
- Borkóstolás mellé ízközönbösítőnek fogyasszon semleges ízű ásványvizet!
- Borkóstolást követően a hazaúton ne üljön volánhoz, válasszon egyéb közlekedési eszközt!
- A Bikavér-ünnep ideális alkalom, hogy bepillantást nyerjen az Egri Borvidék borászati kultúrájába, gasztronómiájába. Az Egri Bikavérekhez készült egyedi ételeket is kóstolja meg, lehetőség szerint az adott Bikavérrel együtt, hogy a bor és az étel páros teljességét megtapasztalja.
- Ha Ön szeretne vért adni a „Bikavéradás” keretében, segítve ezzel beteg embertársainak, ne felejtse otthon személyi igazolványát és eredeti tb-kártyáját!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Synergon 2012. július 2. 11:35
inkább kevésbé elegáns,kevésbé kultúrált, fesztiválosabb..
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





