Böbe kifogta - nagyobb volt a harcsa, mint ő maga - fotó
Mik ezek?
XMinimum 80 kilót nyomott az a hal, amit Mucsi Zoltánné fogott a napokban Egerszalókon. A hatalmas állatot a partról fárasztotta ki, ám a kiemeléséhez már segítségre volt szüksége. E fogással az egri horgászhölgy megdöntötte a tórekordot.
„Ekkora halat fogtam” – mutathatná Mucsi Zoltánné, Böbe, ha szét tudná tárni a karjait 2 méter 21 centiméternyire. Ő ugyanis ekkora harcsát fogott ki az Egerszalóki Horgásztóból. Böbe munka után a barátnőjével indult horgászni, de álmában sem gondolta volna, hogy nemsokára megdönti a tórekordot, vagyis kifogja az eddigi legnagyobb halat a szalóki tóból. Kifejezetten harcsára ment, az e célra előkészített horgászbottal és orsóval felszerelkezve. Csalinak lópiócát kínált fel harcsafán. Böbe már 35 éve horgászik, legtöbbször Egerszalókra és a Tiszára jár. Azt mondja, eddig egy 36 kilós harcsa volt a legnagyobb hal, amit fogott, de az nem a szalóki tóban akadt a horgára.
Ezúttal viharos időben történt a kapás, este háromnegyed 9-kor. A hal erős volt és nem adta könnyen magát. Böbe az esőáztatta, sáros partról horgászott. Erőteljes húzások és többszöri kirohanás után végül 50 perc alatt sikerült kifárasztani a halat. Olyan hatalmas állat volt, hogy a partra kihúzni már nem is tudta egyedül, a szomszédok siettek a segítségére.
Az óriásharcsát persze meg is mérték: 2 méter 21 centiméter hosszú volt, a kerülete 1 méter 16 centiméter. Böbe azonnal elhatározta, hogy ez a hal nem a bográcsban vagy a hűtőben köt ki, hanem inkább visszaengedi a tóba, lehetőséget adva ezzel más horgászok számára is hasonló élmény átélésére.
Kétszázhuszonegy centis állat volt
A hal partra húzását követően előkerült a fényképezőgép, és bár rossz idő volt és már sötét is, azért sikerült megörökíteni Böbét élete legnagyobb fogásával. Az állat pontos súlyát nem tudták megállapítani, mert ilyen hatalmas súlyú hal megmérésére szolgáló mérlegük nem volt. Azt pedig Böbe nem akarta megvárni, amíg hoznak egyet, mert félő volt, addigra elpusztul a harcsa, ő pedig mindenképpen vissza akarta engedni a tóba. Így az állat súlyát a többi mérete alapján és a fényképek megvizsgálása után halbiológus és halászati szakember határozta meg. Egyetértettek, hogy a harcsa minimum 80 kilogrammos lehetett.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. joco67 2012. május 6. 23:12
Ratatul:nem kérdeztelek.
Jó hogy akinek pénze van ilyen hülyeségre költi.Egerszalók nem a Szala/hely ismereted 1-es.Magyar ember akkor már teszerinted szegény nem is létezik?Én tőlem egy ilyen nagy büdös hallal te még aludhatsz is. -
4. Ratatul 2012. május 6. 17:37
joco67, baj van a toronyban ? Képzeld el, vannak olyanok, akik a halfogás élménye miatt horgásznak. Ők azok, akik egy kapitális példányt kifognak, majd megcsókolgatva visszaengedik, hogy más is átélje a halfogás élményét. Gondolom, Te is horgászol, aztán ha nagyot fogsz, szétosztod a Szalában :) Az utolsó (3.) pontban írottakra meg: ne fürödj horgásztóban, mert egyrészt nem mindenhol lehet ám, és véletlenül még bekap Moby Dick. Gratulálok Böbe !! Jövő héten én is megpróbálom megakasztani, hátha nem kap be az a fenevad.
-
3. din-asa-favágó 2012. május 6. 09:39
Nyugi . A rabsicok egykettőre kifogják, meg van a cím a csali az időpont minden ok mint a csivaváknál.
-
2. joco67 2012. május 6. 06:29
A hölgy enyhén bolond.
1.az ekkora hal csak úgy nyeli befelé a akár a 10kg-os pontyokat is,szóval kártevő.
2.van a faluban ott szegény család/miért nem osztotta szét a halat köztük?
3.ilyen mérettel akár ki más horgászra vagy aki a tó vizében van veszélyes lehet. -
1. nubiram 2012. május 6. 06:23
Hol a fotó?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





