Búcsú az Agorától, döntés a színházakról
Mik ezek?
XDr. Misz Mihály (Fidesz-KDNP) javaslatára időkeret nélküli vitában döntöttek a képviselők a tervezett beruházások felülvizsgálatát taglaló előterjesztésről, illetve a megyeszékhely idei költségvetéséről. Az előbbi kapcsán Habis László polgármester (Fidesz-KDNP) emlékeztetett: a tervezettnél közel 900 millió forinttal kisebb hitelt vett fel a város. Eldőlt az is: Eger az Agria Agora támogatási szerződésének közös megegyezéssel történő felmondását javasolja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek, ugyanakkor – a közösségi tér megteremtésére vonatkozó cél szem előtt tartásával – más pályázati lehetőségek után néz. Az ügy kapcsán Nagy István (MSZP) kifejtette, célszerű lenne megvizsgálni az okokat, mi vezetett idáig.
Ami pedig a 2012-es költségvetést illeti, Habis László rámutatott: a rendszerváltás óta nem volt a mostanihoz fogható változás a jogi környezetben. A főbb számok szerint a bevételi és kiadási oldalon 17,6 milliárd forint áll, ebből működésre 11,6, míg beruházásra, fejlesztésre 6 milliárd áll rendelkezésre. Lényeges: az önkormányzatok 2013-tól nem tervezhetnek működési hiányt a költségvetésükben, Eger ezt a feltételt már a 2012-es költségvetésében teljesíti. A vitában a szocialisták a központi elvonások okozta nehézségeket emelték ki, kormányoldalon viszont egyebek mellett az oktatás, a kultúra támogatásának fontosságát hangsúlyozták többen is. A képviselők végül 11 igen, 3 tartózkodás és 3 nem szavazattal elfogadták a költségvetést.
Költségvetési intézmények maradnak a színházak
Az egri közgyűlése döntött arról, hogy továbbra is költségvetési intézményi keretek között kívánja működtetni az év elején átvett Gárdonyi Géza Színházat és a Harlekin Bábszínházat. Elhangzott: szükséges az intézmények szervezeti struktúrájának módosítása, a létszám-racionalizálás, s a könyvvizsgálói ellenőrzés. A közgyűlés pedig működtetési megállapodást köt a két színházzal 2012-re.
A sportcélú támogatásokról is döntöttek (városházi közlemény, pdf)>>
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 7 hozzászólás érkezett-
7. regi11 2012. február 25. 13:13
Vannak még olyan intézmények Egerben amit ki lehetne használni, de most parlagon hevernek. Fontos az is, hogy azok az intézmények is szépen fejlődjenek ahol kedves képviselőink dolgoznak vagy vezetik. Az mindegy, hogy ért e a képviselőséghez a lényeg a Városházában üljön. Igaz ehhez a munkához hozzá értés nem szükséges csak hosszú nyelv és viszonzásképpen jó fizetés jár. Az mindig is érdekelt, hogy tud valaki egyszerre két helyen megfelelni?!Remélhetőleg amennyire az Agóráért kardoskodtak a kedves képviselőink a Dobó tér átalakításáról is lemondanak.Azért érdekelne akik a projekten dolgoztak mennyi munka órát fektettek bele. Miután köztisztviselők a mi adónkból kapták a fizetésüket.Az egész projekt mennyibe került? Ezt mikor tudhatjuk meg, hisz mindez a mi pénzünkből lett nagy erőltetve kidolgozva majd egy laza mozdulattal elvetve. Mindez akkor amikor embereknek munkájuk nincs, lakásukat a bank viszi , és szégyelhetik lassan magukat azok az emberek akik 3 műszakban dolgoznak és dőzsölnek mivel a fizetésük a 47000ft-ot meghaladja. Még az a szerencse a képviselőinknek nincs lelkiismerete máskülönben üres lenne az Országház és a Városháza díszterme!!!
-
6. Dudus51 2012. február 25. 01:00
A tényekhez hozzátartozik, hogy Kaposváron a 30 éve épített művelődési központ bővítésével és átépítésével alakították ki az Agorát.Valóban elkészült, és 2011 augusztusa óta üzemel. Agora ügyben más városok is átalakításban gondolkoztak, pl. Tatabánya, Szolnok.Egerben teljesen új épületet kellett volna építeni...
-
5. levadászott 2012. február 24. 09:07
Ez most végre egy normális belátás! Van itt Egerben most is(méreteihez képest) a kultúrát,közművelődést befogadó tér. Csak legyen, aki kihasználja. Az ötlet abból a "gyermekbetegségből" származott, hogy: Pályázati kényszer lévén abban a választási ciklusban éppen csak ebben a témában került kiírásra pályázat. Ha pályázott a város,(márpedig ígytörtént)akkor, mintegy"kényszer zubbonyként"kénytelen volt "ráhúzni" a meglévő adottságokra. Őszintén szólva fájt volna szívem az annak idején keserves erőfeszítésekkel létrehozott sportcsarnokért és tekecsarnokért, eddzőpályáért...
-
4. harcolj 2012. február 24. 06:56
Nem kell agóra! Le a libibolsi kultúrával ! Éljenek képviselőink, láthassuk őket naponta a Heol-on vadiúj frizurával, némelyük kissé már csintalanul kezd kinézni éltes kora ellenére ,de sebaj! Ez a mi választott nemzetikeresztény színmagyar testületünk! Épít városi kórházat is ha kell! Tényleg az hol van?
-
3. Budai-né 2012. február 23. 19:46
Azért ez a téma megérdemelt volna egy részletesebb ellemzést/mi indokolta a szerződés felmondását vagy,hogy mennyit költött a város edigg az Agorára/De ami késik az nem múlik és talán megtudjuk!
-
2. pál utcai 2012. február 23. 19:37
Tehát Agora nem lesz.
Még szerencse, hogy az ifi házat sikerült eladni a Kepes hagyaték gondozóinak, így az sincs.
Joggal tenné fel az ember a kérdést, akkor mi van?!
(Mindenki maga is láthatja, hogy mi van.) -
1. Don Diego 2012. február 23. 19:28
Csak úgy mellékesen : Kaposváron már átadták és üzemel az Agora! Egyébként Egerrel egyidőben adták be a pályázatot !!! Talán elgondoltató...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





