HEOL

Hatvankét éves korában meghalt egy ember. Élhetett volna még, hiszen, ha a magyar férfiak születéskor várható életkorát nézzük, akkor „benne maradt” vagy öt esztendő. Abban, hogy ilyen rövidre szabatott számára a földi lét, persze neki is nagy szerepe volt: ivott rendesen vagy húsz esztendeje. A mértéktelen alkoholfogyasztás következményeit könyvtárnyi irodalom taglalja. Ez az ember azonban erről nem szívesen olvasott, így nem is jöhetett rá, hogy egyetlen sor sincs az irodalomban, ami azt tartalmazná: a hosszú élet titka a rendszeres italozás.

A kialakult alkoholizmusról azt mondják, hogy az egy visszaesésekkel gyógyuló betegség. Megelőzni – fokozatos kialakulása és a betegséggel együtt járó problématagadás miatt – nagyon nehéz. A prevenciót sajnálatos módon nehezíti, hogy mi, magyarok alkoholizáló társadalomban élünk. Aki ezen lassan ölő kórral próbál megküzdeni, kénytelen azzal is szembesülni, hogy a közösség, amelyben él, a baját nem betegségként, sokkal inkább devianciaként kezeli. Az alkoholista a közvélekedésben egy akaratgyenge, utolsó alak, aki ráadásul megkeseríti környezete életét.

Tartozunk ennek a hatvankét évet élt embernek annyival, hogy elmondjuk: bár valóban megkeserítette környezete életét, az ital miatt felettébb akaratgyenge volt, és még a rosszabbik énje, az erőszak is fel-feltört belőle. Ennek ellenére sokkal inkább volt egy szeretetre méltó nagy gyerek, mint egy megvetendő, utolsó alak. Lehet, hogy arról sem csak ő tehetett, hogy az etil-alkohol ilyen csúnyán bánt el vele.
Engedjük hát békében nyugodni!