Critical Mass: többszáz bringás tekert
Mik ezek?
XA hagyományosan április 22-én, a Föld Napján megrendezett eseményen többszáz biciklis tekert a megyeszékhely utcáin. A demonstratív felvonuláson megjelent Szeleczki János alpolgármester, jelezve ezzel, hogy a városvezetés azonosul a bringások által megfogalmazott célok többségével.
A kerékpárosok képviselői a város vezetőivel való legutóbbi találkozójukon is több konkrét javaslatot fogalmaztak meg. Így például azt, hogy Eger közlekedési koncepciójának kialakításakor, és a tizenegy városrész területrendezési tervében hangsúlyosan vegyék figyelembe a kerékpáros közlekedés igényeit. Azt is kérték, hogy a már meglévő közutakon, sétányokon, a patakparton és a belvárosban – ahol lehetőség van erre – legyenek kerékpársávok felfestve. Javasolták, hogy a Belvárost kössék össze a Felsővárossal és Lajosvárossal, valamint a már megkezdett északi kerékpárútnak legyen folytatása Felnémetig.
Az önkormányzat illetékeseitől megtudtuk, hogy az egri kistérség épp a közelmúltban nyújtott be pályázatot az idegenforgalmi attrakciók kerékpárral való jobb elérhetőségének biztosítására.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. HEOL.hu 2008. április 23. 06:24
Elnézést a hibáért, javítottuk.
-
1. cm 2008. április 22. 20:03
Nem igaz, hogy Szeleczki János nyitotta meg az egri Critical Mass-t. Ez egy független civil kezdeményezés, ahol MINDENKIT szívesen látunk, de nem (párt)politizálunk, nem kérünk fel politikusokat megnyitóbeszédre.
És nem is szokott megnyitóbeszéd lenni...
üdv
a szervezők
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









