Dolgozni a semmiért
Mik ezek?
XA férfi toporgott a szerkesztőségben és újságírót keresett. Embert, akinek elpanaszolhatja, hogy cigányként huszonhárom évesen először kapott munkát idén tavasszal, ám hiába. Közmunka, nyolc órában, negyvenhétezerért. Az elmúlt három hónapban vízelvezető árkot ásott. Otthon két kicsi gyerek és a gyesen lévő asszony várta haza a családfőt. A csütörtöki fizetésnapokon az első hetekben nagy volt az öröm, ám nem sokáig tartott.
A második hónapban – amint neszét vették, hogy munkaviszonyban áll emberünk – a végrehajtási törvény szellemében azonmód bejelentkezett minden létező hivatal és pénzintézet – követelve az adóstól jogos jussukat, azaz kamatokkal növelt kintlévőségeiket. Két hónap munkaviszony után azzal szembesült a derék atya, hogy hiába dolgozik, csak papíron van jövedelme. Adósságai levonása után csupán üres borítékot vihet haza a családnak. Így történt, hogy leszámolt, és útnak indult igazságot keresni.
Vigaszt ugyan nem jelentett, de elmondtam neki, hogy nincs egyedül gondjával, s cikkeztünk is már a hozzá hasonló cipőben járó sorstársairól. Ennél többet azonban mi sem tehetünk. Ott, a parlamenti döntéshozóknak kellene kifundálni valamit az ügyükben, ám nagy reményt ehhez se fűzzenek, mert a miniszterelnök a minap megüzente: ahhoz, hogy Magyarországon 5-5,5 millió dolgozó, adófizető állampolgár legyen, a romáknak is dolgozniuk kell. Azt is hozzátette: az ország nem engedheti meg magának azt, hogy munkaképes emberek segélyből éljenek meg. Ezért nem is fognak jövedelempótló segélyt kapni hosszabb távon a magyarok.
Világos beszéd. Hogy panaszosunk és társai értenek-e belőle valamit, nem tudom.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 11 hozzászólás érkezett-
11. korrektember 2012. július 25. 18:24
Hát azért az már mégiscsak egy mocsok nagy disznóság, hogy itt van egy tisztességes, munkából megélni vágyó, családcentrikus cigány ember és a hatóságok csírájában megfojtják próbálkozását, hogy integrálódhasson a munka társadalmába, hogy becsületesen eltarthassa kis családját. Most tessék nekem megmondani, hogy nem sül le a bőr a képéről annak, aki nehéz munkával megkeresett, havi 47 000 forintból is sápot akar szedni. Hát van ezeknek lelkük? Nem gondolnak arra, hogy azok a szegény kis gyerekek esténként éhesek és várják az édesapa által megkeresett falatkákat, mint madárfiókák a fészekre visszatérő madarakat?
Miért ilyen kegyetlen a magyar. Ott van az a Csatáry bácsi is, képes volt zsidókat egrecíroztatni, most pedig arra sem képes, hogy egy becsületes bocsánatkérést elmondjon? Hát érdemel az ilyen nép IMF hitelt?
Kedves Barta Katalin! Köszönöm minden jóérzésű olvasó nevében, hogy felszíre hozta és rámutatott erre a feszítő problémára! -
10. khm... 2012. július 25. 16:48
No tessék:
http://www.kontroport.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=92%3Alevonas-a-munkaberbl&catid=5%3Arovid-hirek&Itemid=13&lang=hu
A munkabér levonható mértéke:
1.főszabály szerint: 33 százalék,
2.meghatározott esetekben: 50 százalék.
Több letiltás esetén az összes levonás ugyancsak a munkabér 50 százalékáig terjedhet.
------
No ennyit az ezeregyéjszaka meséiből.... -
9. khm... 2012. július 25. 16:44
Kedves Barta Katalin, nem ártott volna, ha egy kicsit utánanéz a történetnek... Az egy dolog, hogy mit mesél el a delikvens... A másik meg az, hogy NEM LEHET az egész fizetést letiltani, csak egy bizonyos %-át. Tehát hazugság az, amit állít ez a "fiatalember". Hacsak persze nem tartozik valami uzsorásnak, vagy egyéb törvényenkívüli dolog nincs a háttérben.
A többiekkel is egyetértek! Röhej, hogy ezeknek az lenne a normális, hogy MÁSOK (értsd alatta: mi, adófizetők) fizessük meg a tartozásaikat..... -
8. Laca.. 2012. július 25. 12:19
Elfújta a szél 7. oldman, mint a KMK-t. Helyette jött a kapitalizmusnak nevezett neoliberalizmus, melytől a dolgozó szakemberek szegényebbek, kiszolgáltatottabbak lettek 0 életkilátással, mely a gyerekvállalásra is rátette bélyegét. A segélyezetteknél viszont beállt a kánaán, no az ő igényszintjükhöz legalábbis az volt bőséges nemhiábaszületettekkel örvendeztetve a nemzetet, melynek isszuk is a levét rendesen.
-
7. oldman 2012. július 25. 12:07
A nemrég lerobbantott kőőrlőben történt.
Fiatal nem cigányember jelentkezett munkára. Az első nap meg kérdezte, hogy mi lesz a dolga. Mondtam neki, hogy dömperrel hordja a port a depóra. Rendben mondta és elindította a kihordószalagot. Ez volt hat órakor. Ahogy meglátta milyen por van rögtön szaladt, hogy ő ezt nem csinálja. Hétórakor be is adta a felmondását.
Sok nyavalyát össze lehetet szedni az ilyen munkahelyen, mint a szilikózis is, de akik mégis maradtak, cigány, magyar idővel mind egyszínűek voltak. Ha volt is különbség az az volt, hogy az egyik műszakon, mivel ott több volt a roma, rajtamaradt, hogy cigányműszak. De a teljesítményük és a bérük is ugyan olyan volt mit a másik kettőé. Szinte kivétel nélkül mindenkinek volt OTP-je, de elmaradt tartozása nem.
Rég volt, szép volt, de ennek már se híre, se pora.
-
6. Kolombo 2012. július 25. 12:03
Kedves Barta Katalin! Miért fontos az adós származása, miért kell azt kiemelni? Ön szerint ez a magyaroknál nem ugyanígy működik? Ha valakinek tartozása van, azt vissza kell fizetni. Ha valaki igénybe vesz valamilyen szolgáltatást, azt ki kell fizetni. Viszont el lehet kerülni az ilyesmit. Ha nem tudom kifizetni a szolgáltatást, akkor nem veszem igénybe.
-
5. Laca.. 2012. július 25. 11:46
Na itt lett elcseszve az egész liberógondolkodás, amikor felelős gyermekvállalás helyett a f.arokból való megélést szponzorálta. Itt is útban a harmadik gyerek. Megcsinálta NEKÜNK és ha felnő talán valaki bánatára! Ő már dolgozna, mert a 60 féle segély igen csak elapadt, de az eddig lesajnált be nem fizetett csekkeket most bevasalnák rajta. Inkább nem dolgozik, mert akkor törlesztene az őket eltartó becsületesen fizető magyarságnak! Az hogy elmenjen innen más országba szerencsét próbálni, persze eszébe se jut. Az okát tudjuk! Remélem ezért is nem fognak hosszabb távon jövedelempótló segélyt kapni az ilyen magyar állampolgárok és remélem ráfogják bírni (na nem Orbánék) őket arra, hogy a határok máig nyitva állnak, ahogy más munkátkereső Magyarok előtt is!
-
4. Timbi3 2012. július 25. 10:51
Aki a semmivel pénzt keresőket akarja látni az menjen el pl. az apci zagyvahídhoz ahova hónapok óta kártyázni meg aludni járnak az ingyenélő naplopó közmunkások.Na de másfelé is hasonló a helyzet,csak nem ennyire drasztikus.Mindezt az állam és az adózók pénzéből! Naplopásért fizetés,nem is rossz én meg hajnaltól estig árut szállítok majdnem ugyanennyiért.
-
3. parizer miki 2012. július 25. 08:48
Ez a cikk is biztos megrendelésre pattant ki az agyból. A pécsi gyilkosság után sorra jelentek meg a cigánysajnáltatós cikkek, interjúk stb... úgy gondolták ezekkel tudják majd kompenzálni a többségi társadalomnak a gyilkosságot követő heves cigányságellenes reakcióját. Még az Orbán is "új roma politika" transzparenssel a háta mögött küldött részvét nyilvánítást a családnak. Ettől nagyobb mocskosságot már rég láttam.
-
2. trafóház 2012. július 25. 08:01
A magyarok már most sem nagyon kapnak! Csak felhívnám figyelmét a narancs TV egyik riportjára.Ott ahol a segélyesek 65%-a cigány,ott a segélyek 90%-át ezek kapják!Akkor mi a fenéről beszélünk? A polgármester mondta,hogy a két "legszegényebb " család havi 130-ezer alatt nem kap soha!!!! És mit mond amikor munkát adnának neki? Nem megy,mert a segélyért nem dolgozik és még kilenckor alszik! Na így állnak ezek a munkához! Ami meg a cikkbeli pasast illeti! Komám! A dolgozók Magyarországon világ életükben így dolgoztak! Az adósságot,amit feléltél ki kell fizetni! AZ,hogy ez egy huszonéves "gyereknek" új az nagy baj! De erről te nem tehetsz,hanem az a liberális söpredék aki elhitette veletek,hogy munka nélkül is meg lehet élni a más számlájára.Semmi más nem történt,csak az,hogy a Felcsúti majom már nem tud több bőrt lehúzni a dolgozókról,mert lassan már az sincs,meg munkahely sincs!Erre találta ki ezt a közmunkának nevezett sz@rt.Egyébként pedig ha nem lennétek olyanok,mint amilyenek és hajlandóak lennétek végre beilleszkedni,akkor már régen eltakarítottuk volna ezt a politikai söpredéket a fenébe!Mert ne legyenek kétségeid:ezek mindent ellopnak mindenkitől,legyen az cigány,szlovák,vagy magyar nemzetiségű!Csak nézz rá arra az amnesztiával nem lecsukott Flórira.Vagy a most elítélt másikra.Nem különb ez egy sem.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





