Drasztikusan nőhet a fertőződés kockázata
Mik ezek?
X– Mindenképpen érdemes beadatni az influenza elleni vakcinát, hiszen az elmúlt hetekben regisztrált megbetegedési adatok alapján emelkedhet a fertőződés kockázata – mondta dr. ifj. Wernigg Róbert megyei tisztifőorvos. – Már az ötödik héten több beteget regisztráltak megyénkben az országos átlagnál, hiszen az egy héttel korábbinál háromszor annyian fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Akkor úgy tűnt nagyobb a vírus megyei aktivitása, mint az ország más területein, a hatodik hétre ez a tendencia mérséklődött. Az viszont igaz, hogy elsősorban Heves és Füzesabony térségében nőtt meg a betegek száma.
Az elérhető vakcina véd, az e szezonban észlelt B vírus, valamint az A vírus egyes altípusai ellen is. Ha valaki a napokban kéri annak beadását háziorvosától, akkor 10-14 napon belül szerez védettséget, tehát még a járvány tetőzése előtt. Ha pedig még ezt megelőzően fertőződne meg, akkor arra számíthat, hogy az oltásnak köszönhetően enyhébb lefolyású lesz a betegsége.
Mindenképpen érdemes beadatni az influenza elleni vakcinát Képünk illusztráció
– Egyértelműen több a hiányzó az elmúlt hetekben, van olyan osztályunk, ahol a gyerekek fele megbetegedett – tájékoztatott Nagy István, a füzesabonyi Széchenyi István Általános Iskola igazgatója. A másik legérintettebb térség, Heves a tisztiorvosi szolgálta adatai szerint. A Heves Városi Nevelési-Oktatási Intézet Kerekerdő Tagóvodájának vezetője, Balázs Lászlóné megerősítette ezt. Elmondta: az elmúlt két hétben voltak olyan időszakok, amikor a gyerekek 60 százaléka hiányzott a négy csoportjukból. Most már kevesebb a hiányzás, 6-8 gyerek beteg egy-egy csoportban, de azt is tapasztalták, hogy aki hamarabb tért vissza egy-két nap után visszaesett.
Bővebben a Heves Megyei Hírlap pénteki (02. 17.) számában
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Hogyan védekezik az influenza ellen?
- Jóelőre beoltattam magamat. 20%
- Kerülöm a zsúfolt helyeket. 20%
- Sehogy, mit nekem az influenza! 60%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Tatyka16 2012. február 17. 10:00
Családon belül 2 rokonom is beoltatta magát még a tél elején. Folyamatosan visszaesnek az influenza vmelyik fajtájába.(és ezt évről évre eljátsszuk!) Erről ennyit!
-
1. HAttila 2012. február 17. 09:28
Már megint megy a hisztériakeltés! Régen is volt influenza járvány, régen is volt, hogy sokan nem hiányoztak az iskolából, mégse riogatták az embereket. Azzal, hogy védőoltást adatunk be magunknak, pont a szervezetünk ellenálló képességét gyengítjük! Immunrendszerünk megóvása és az influenza leküzdése ellen sokkal inkább javallott a természetes gyógymódok pl. inhaláció! Nem a védőoltások jelentik a megoldást a betegségek megelőzésére, Ezt pont a tiszti főorvosnak kéne a leginkább tudni! Döbbenetes, hogy pont ő az aki a gyógyszerlobbi kezére játszik!!!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









