Egerben éjszaka is látnak bennünket
Mik ezek?
XNagy vitát váltott ki az egri képviselők között a legutóbbi közgyűlésen az a sürgősségi indítvány, ami a megyeszékhelyi térfigyelő kamera-rendszer fejlesztéséről szólt. Pontosabban arról, hogy az önkormányzat indul a Belügyminisztérium pályázatán, amelyen e célra lehet támogatást nyerni. A költségvetésben korábban már szerepelt egy kétmilliós összeg a beruházásra, legutóbb arról kellett dönteni, hogy a siker érdekében megtoldják-e ezt még félmillióval.
Új kamerákat is elhelyeznek. A város és a rendőrség közösen dönt majd, figyelembe véve a műemlékvédelmi szempontokat. KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ FOTÓ: GÁL GÁBOR
Kiderült ugyanis a kiíráson 10 millió forinthoz juthat a város, a fejlesztéshez azonban 12,5-re van szükség. Nos, a hosszúra nyúlt polémia végén 16 igen és 2 nem szavazattal a többség támogatta a javaslatot. Azokra a kérdésekre, hogy pontosan mire is elég a tervezett összeg, s egyáltalán szükség van-e a fejlesztésre Dér Ferenc válaszolt.
– Jelenleg 14 helyen van kamera Egerben, ezek közül 5-6 működik kifogástalanul, de csak kettő képes igazán jó minőségű, nagy felbontású képet továbbítani, azaz olyat, ami arcfelismerésre is alkalmas – mondta a Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda vezetője.
– A városnak most jó esélye van elnyerni azt a támogatást, amivel fejleszthető lenne a rendszer. Ebből az összegből lehetőség lenne modernizálni a rendőrségen működő központot, amely így 50 kamerát tudna kezelni. Az eszközök kézzel vezérlehetők lennének, illetve automata üzemmódra is képesek lennének. Nem véletlen, hogy a nyomozó hatóságot említem: a jogszabályoknak megfelelően ezeket az adatokat csak a rendőrség kezelheti. Igaz: a városi közterület-felügyelet is látná a kamerák pillanatnyi élőképét, de ott nem lehet rögzített adattal dolgozni, a prioritás mindenképpen a rendőrségé – szögezte le.
A térfigyelők hasznosak
Soltész Bálint r. százados, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a rendszer bűnmegelőzési funkciója a hangsúlyos. A jelenleg működő kamerák látókörében nem történt bűncselekmény, a térfigyelők tehát hasznosak. A hálózat azonban megérett a fejlesztésre: a mostani rendszer 10 éve épült, s ezek az informatikai eszközök az elmúlt évtizedben ki voltak téve az időjárás viszontagságainak. Azokról a panaszokról, amelyek szerint a rendszer csak a tilosban parkoló autósok kiszűrésére jó a százados elmondta: 2008-ig valóban erre is használhatták a kamerákat, ám egy jogszabályváltozás miatt ezek a felvételek már nem használhatják ilyen szabálysértéseknél.
A központ fejlesztésén túl természetesen új kamerákat is venne az önkormányzat, összesen hetet. Ezek az egymillió forintos szerkezetek egy szélessávú optikai végpontra csatlakoztatva nagy felbontású képet továbbítanak, s természetesen éjjel is „látnak”. Dér Ferenc kiemelte: a mostani beruházással a kamerák száma nem növekszik a városban (várhatóan ugyanennyi lesz), de lehetőség lesz működésképteleneket megjavítani.
A fejlesztéssel pedig biztosítják azt is, hogy amennyiben például vendéglátóhelyek szeretnének közterületre kamerát elhelyezni, úgy ezek a szerkezetek is csatlakozhassanak a hálózatra. Hogy pontosan hol lesznek az új eszközök még nem döntötték el: az önkormányzat az ügyben egyeztet a rendőrséggel, s a történelmi belvárosban figyelembe veszik a műemlékvédelmi szempontokat is.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Kellenek-e térfigyelő kamerák?
- Igen, az emberek tartanak a büntetéstől. 53.85%
- Nem, az egész várost nem lehet bekamerázni. 7.7%
- Ahová kellene, onnan ellopnák, megrongálnák. 38.47%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. Bohócpárt 2012. április 17. 13:38
Az első 3 hozzászólótól kérdezném: Szerintetek mennyi ideig lennének azokon a helyeken, ezek a drága kamerák? Itt legalább biztonságban vannak. Nem kell félteni őket. Ott viszont egyből lecsapnák őket. Állandó pótlásukra nem lenne pénz. A másik: hiába éjjellátó, elég egy csukja a fejre és beazonosíthatatlan a leverő elkövető. Szóval hol van jobb helyen? Így legalább Big Brother figyel Téged, hogy merre mész, mit csinálsz és kivel szűröd össze a levet, a politikai személyek ellen. Szóval a kamera csak egyre jó: Ő a "robot 3/3-as"!
-
3. Padrone 2012. április 17. 03:34
És mi lenne, ha mondjuk nem csak a történelmi belváros élvezné ezt a fajta "védettséget" hanem mondjuk az olyan helyek is a városban, ahol ezek a kamerák valóban hasznos elgondolásból lennének felszerelve. Én - és gondolom mások sem - abban látják ezek hasznosságát, hogy ahol fel vannak szerelve, nem történt bűncselekmény, hanem inkább abban, hogy a kamerák segítségével sikerült kézre keríteni az elkövető(ke)t. Ezért aztán rendkívül fontos lenne pl. a Szépasszonyvölgyben és a Szépasszonyvölgy utcában felszerelni a kamerákból legalább kettőt, hiszen ezeken a helyeken szezonban minden naposak, pontosabban minden éjszakásak a rendbontások, a garázdaság, a károkozás. Talán emlékszünk még arra, hogy a völgyben volt egyszer egy Bacchus szobor, amelyről a derék önkormányzati meghízott egy szeanszon rezignáltan közölte, végképp tönkretették azt - és kész, vége, ennyi...
-
2. Satufake 2012. április 16. 20:06
Senkinek ne legyenek ketsegei ,hogy mire kellenek ezek a kamerak.
Mint a cikkben is leirtak, a kozteresek es a masik IQ low tarsasag /rendorseg/ is elerik a "live" adast,es chuck norris vetodessel fognak rahasalni a szelvedore egy bunti cedulaval a szanalmasak.Rohej amivel amitjak a jonepet :-) bunuldozes meg kozbiztonsag figyelese mi? ehehe,hagyjuk mar ,ismet szanalmas penzbeszedesrol szol az egesz jol kifigyelnek,kicsapjak ra ,aztan a kicsapjak a szelvedore is ,te befizeted ,majd leadozod,azutan ujra leadozod,aztan kifizeted ,es leadozod. -
1. Laca.. 2012. április 16. 07:59
A cikkben is említett kamerák autósokra vadászó "hasznosságát" továbbra is kétségbe lehet vonni, mert nem oda kellene szerelni őket, ahol egyébként is biztonságos a hely. A térfigyelő kamerákat pontosan az olyan helyekre kellene szerelni (akár változtatva a helyszínt látható annak hasznossága után), ahol sok a panasz a közbiztonságra! Oda az olcsóbb kamera is megteszi, hiszen a gyanús dolgokra, mozgásokra a járőrt máris lehetne küldeni. Na ez megelőző lenne, de a fenti modernizálás pláne a problémamentes helyeken csak magamutogatás mindenfajta érték nélkül. Ha a nagyon okosék mégsem tudnák kitalálni, hogy hol volna szükség a kamerákra, ingyen tudok máris ajánlani jópár helyet, vagy a valós alapokra helyezett közbiztonságra nincs is pénz?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





