Egri Borvidék: megváltozhatnak az erőviszonyok
Mik ezek?
XÖsszefogással, közös termelői céggel szeretnének erőt demonstrálni az egri szőlősgazdák. Megfelelő taglétszám esetén az egykori Egervin feldolgozó- és tárolókapacitásának megszerzése a cél. Az Egri Borvidék Kft. feltett szándéka, hogy tagjai közé csábítsa a hajdani Egri Szőlő-Bor Szövetkezet tagjait, mintegy ezer főt. Ezzel 4000 hektárnyi szőlő is a kft.-t erősítené, ami nyilvánvalóan alapjaiban szabná át az erőviszonyokat az Egri Borvidéken.
– Tavaly két borászati vállalkozás telephelyét béreltük, 91 forintot fizettünk a leadott szőlő kilójáért, s a végső elszámolás szerint 9148 mázsát vásároltunk fel közel száz termelőtől. Ez a mennyiség az utolsó kilóig mind elkelt, ebből lett a nyereségünk – vonta meg az elmúlt esztendő mérlegét a kft. résztulajdonosaként a felsőtárkányi Bóta Raffael.
– Idén még több szőlőt tervezünk felvásárolni, akár a teljes termést is le tudnánk „fedni”, hiszen már több felvásárló jelentkezett nálunk. Ez pedig azt is jelenti, hogy végre valódi piaci verseny alakulhat ki a termésért, ami várakozásaink szerint magasabb árat is magával hoz – fűzte hozzá.
Ahhoz azonban, hogy valóban megkerülhetetlen tényezővé váljon a cég, még több gazdára van szükség – mutatott rá Bóta Raffael. Számításai szerint az egykori Egri Szőlő-Bor Szövetkezet a kft.-ben tulajdonrészt vásárló mintegy ezer fős tagságával a cég már jó eséllyel kopogtathatna a banki fennhatóság alá került volt Egervin ajtaján, hogy megszerezze a társaság egy részét, hiszen egyebek mellett sem a palackozóra, sem a muzeális borkészletre, sem az Egri Bikavér márkanévre nincs szükségük, csak a feldolgozó- és tárolókapacitásra.
Bóta Raffael. Fordulhat a kocka, már megérheti a szőlőtermelés, főleg, hogy idén erősebb kereslet várható. FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON
– Az Egri Borvidék Kft. erejét ugyanakkor mutatja: a szerződött feleknek előleget tudunk fizetni, a leadott szőlő ellenértékét pedig nyolc napon belül átutaljuk. Mennyiségi korlát nincs, csupán a hegyközség által megszabott mustfokra, illetve szüretkezdési időpontokra kell odafigyelni, ráadásul a tagság egyéb előnyökkel is jár. Arról nem is beszélve: a tavaszi fagyok nagy károkat okoztak az alföldi szőlőültetvényekben és más borvidékeken is, így várhatóan szőlőhiány lesz az ősszel – hangsúlyozta a felsőtárkányi termelő.
A hajdani Egervint a legnagyobb hitelezője, a Raiffeisen Bank egy leányvállalata vette meg a tavasszal, miután senki sem tett a több ízben is meghirdett egymilliárd forintos árat akár csak megközelítő ajánlatot. A bank ugyanakkor nyilvánvalóvá tette: nem kíván hosszabb távon borfeldolgozó-tulajdonos lenni, célja, hogy néhány éven belül megfelelő, az egykori hírnévhez méltó szakmai befektetőt találjon az évek óta nem termelő pincészetnek.
Most a termelők diktálhatnak
– A cég életre hívását lényegében az élet kényszerítette ki, hiszen az Egervin összeomlásával több száz egri termelő került kilátástalan helyzetbe. Jó kezdeményezésről van szó, sőt, tulajdonképpen ez az egyetlen út, hiszen egy kellően erős társaság jó tárgyalási pozíciókat tud kikényszeríteni a felvásárlóktól, ráadásul a termelési költségeket is le tudják szorítani – kommentálta az Egri Borvidék Kft. piacra lépését Tarsoly József egri hegybíró.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





