Egyre több magányos ember szorul segítségre
Mik ezek?
XKörképünkben annak jártunk utána, miként működik szűkebb hazánkban a házi szociális gondozó hálózat, s hogy képesek-e ellátni az ezen a területen dolgozók az egyre növekvő igényeket.
Egerben Diószegi Lajosnétól, a családsegítő szolgálat igazgatóhelyettesétől megtudtuk: a városban a házi segítségnyújtás nagy múltra tekint vissza. A hatvanas évek közepén Eger egyike volt az országban annak az öt városnak, ahol kísérleti jelleggel vezették be az akkor még házi szociális gondozásnak nevezett szolgáltatást. Jelenleg hat idősek klubjára épülő gondozási központ (Belvárosi, Nyugdíjasház, Lajosvárosi, Északi Városrész, Zellervári, Felnémeti) keretében nyújtják az önkormányzat fenntartásában ezt a szolgáltatást, 171 olyan személynek, akik főként a napi tevékenységek ellátásában kérnek segítséget (pl.: személyi higiéné biztosítása, ápolás, bevásárlás, gyógyszerbeszerzés, ügyintézés).
Szükség van a jó szóra. Fotó: Ötvös Imre
Az új kérelmezők a gondozási központokban, illetve a Családsegítő Intézet központjában kaphatnak tájékoztatást az igénybevétel feltételeiről. Az intézetben harminckét, több éves szakmai tapasztalattal, humánus, empátiás személyiséggel rendelkező szociális gondozó-ápoló dolgozik. Ők hét közben, illetve ügyeleti ellátás formájában hétvégén is dolgoznak. A megyeszékhelyen egyébként a házi segítségnyújtást több szolgáltató is biztosítja. Az eltérő állami hozzájárulás miatt az egyházak berkein belül működők ingyen nyújtják ezt a segítséget, míg az önkormányzati fenntartású szolgáltatók a jóval kevesebb állami támogatás miatt kénytelenek térítési díjat megállapítani.
Pétervásárán az „Aranykapu” Kistérségi Humán Szolgáltató Központ 2007 decemberétől működteti a házi segítségnyújtás szolgáltatást a kistérség 17 településén.
Hatvanban a Szivárvány Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás keretein belül házi segítségnyújtásban 50-55 embert lát el havonta, 6 szakember. Ezt a szolgáltatás igényelhetik Boldogon, Heréden, Nagykökényesen, Kerekharaszton is.
Gyöngyösön a Kistérségi Humán Szolgáltató Iroda berkein belül hat gondozó 80 idős embert keres fel naponta otthonában. Elmondható: mindkét városban folyamatosan nő az igénylők száma. Itt az idei költségvetés elfogadásakor 2 millió forintos plusz fedezetet biztosított a testület a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások bővítésére.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön szerint kinek a feladata az idősgondozás?
- Elsősorban a családé. 70%
- Az államé. 20%
- Az önkormányzaté. 10%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. kamu.ti 2012. június 8. 11:19
Kedves Barta Katalin!
A megye legszegényebb, a Dél-hevesi-kistérségének időseit gondozó intézményéről semmi hír?
Csáki Zsiga vagy Balázs Feri nem mondott semmit? Vagy itt öregek sincsennek? Vagy a hevesi embert ne érdekelje, hogy milyen lehetősége van a rászorultnak?
Vagy írta volna Katika azt, hogy nem nyilatkoztak lapzártáig, vagy nem válaszoltak az SMS-re sem, ahogyan mostanában a kényes kérdéseket szokta kezelni az illetékes! -
5. masamazsola 2012. június 7. 20:16
Nekem a szociális otthon kifejezés nem tetszik. Azt az érzést kelti többekben, hogy aki ilyen helyen él, az nem kell a családjának.
Sokan nem tudjuk megtenni, hogy ápoljuk magatehetetlen szülőnket, mert dolgoznunk kell szinte mindhalálig, nekem pl. 64 éves koromig.
Idősek otthona, nevezzük inkább igy.
-
4. agastyán 2012. június 7. 12:50
Kedves pm!
Nem igazán szoktam kétszer szólni, egy témához, de ha már utaltál az írásomra.
Mennyire jól látod. Minden elfogultság nélkül kijelenthetem, hogy az öregekkel való törődés olyan látszat tevékenység, kényszerből.
Ehez kapcsolódóan: megjött a nagypapa nyugdíja, s a politikus unoka vette át a postástól. Papi! Gyere megjött a pénzed! Odahívja a nagy tükör elé és felmutatja az öregnek. Látod azt ott a tükörben? Na az a tiéd, ez pedig a kezemben a hatalomé, a gondoskodásért.
Ne értse magára senki, mert ez csak egy viccz.
A tény, hogy a politikusoknak is van nagypapi és nagymami, s egyszer talán-talán eszükben jut a törvényalkotáskor...
-
3. parizer miki 2012. június 7. 10:20
2
Általában a szociális otthon választ. Megnézi a nyugdíjat, bankbetétet, ingatlant stb...de sok intézmény a lenyúlt vagyon ellenére sem teljesíti azt az ellátási szintet, amit a szerződésben foglaltak. Az állam néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy az eltartás esetén felmerülő költségeket ráterheli a vérszerinti örökösre (a nyugdíj 80 százalékát a tartásdíj összegéig kell kipótolni, ha az nem fedezné egészében). Ezek után felejtsük is el az állam segítő kezeit. Bár ez a kéz nem mindig ilyen fukar. Pl. egy elítélt estében érdekes mód bőkezű. Egy elítélt eltartása napi szinten kb 10 ezer forintjába kerül az államnak. Aki ledolgozta a fél életét, annak pedig sokszor a nyugdíja sem elég arra, hogy méltósággal haljon meg.
Tehát a szebb jövő szerintem : a korai és hirtelen halál. Ez jó az államnak (nem kell nyugdíjat fizetni utána), jó a családnak (1 teherrel kevesebb), de legfőképp jó az elhunytnak. -
2. agastyán 2012. június 7. 09:23
Addig semmi gond, amíg magukat el tudják látni.
De, amikor el jön az idő, sokan választják a szociális otthont, le véve ezzel terhet a gyerekek nyakából.
Hiszen a megélhetéshez szükséges munkahelyet nem lehet feladni, ha már van...
Csak, hogy az anyagi támogatások különbözetét (a szociális otthonokba való helyezéshez) nem minden család tudja felvállalni.
Ehhez lenne szükséges az állami támogatások kiterjesztése, természetesen a családok anyagi helyzetének mérlegelésével.
Talán az öreg kornak is jön majd egy szebb jövő?
Addig is álmodunk szépeket, a múlt fiatalságunkról, s egyszer csak megbékélünk csendben és így talán mindenkinek jobb lessz... -
1. ThisIsIt 2012. június 7. 07:55
Így tessen kérem megöregedni... Ledolgozni egy életet (nekik még volt hol), hozzájárulni a GDP-hez, a TB-hez, a mindenkori politikusok Kanári-szigeteki nyaralásához, és közben ugye nem elfelejteni arról is gondoskodni, hogy ne legyen az ember magatehetetlen, segítségre szoruló, s ezzel együtt kisnyugdíjas, mert, ha már termelő tevékenységet nem tud folytatni, akkor már senkit nem érdekel, él-e vagy nem...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





