Eljárják a násztáncot, majd éhen halnak
Mik ezek?
X– A XIX. és XX. századi folyószabályozások miatt annyira beszűkült a Tiszavirág élettere, hogy ma már az egész világon egyedül a Tiszán és annak mellékfolyóin figyelhető meg a tiszavirágzás jelensége – mondta Kiss Ferenc, a tiszaörvényi Szabics-kikötő túravezetője annak kapcsán, hogy az időjárás függvényében a jövő héten már látható lesz a kérészek rövid násztánca, ami évről évre ezreket vonz a folyóhoz. Az elmúlt századokban e rovar jelenléte egész Európában természetesek számított, ám a mederszabályozások és az egyre erőteljesebb vízszennyezések miatt mostanra az életterük a Tisza folyóra szorult vissza.
– A rovar, nevével ellentétben, nem növény, hanem állat – folytatta a túravezető –, az ál-recés szárnyúak rendjébe és a kérészek osztályába tartozik. Június közepén, amikor a világ legnagyobb kérészeinek lárvái optimálisnak találják a feltételeket, a felszínre jönnek, hogy eleget tegyenek a természet törvényének és a fajfenntartáshoz párt keressenek.
Kérészek násztánca Fotó: Radisics Milán
E csodálatos eseményt, amint a kérészek násztáncukat járják a víz fölött, majd a hullámsírba hullnak, nevezték el a régi halászok „tiszavirágzásnak”, mert a röpke életű rovarok a Szőke Folyó virágaira emlékeztetnek, mintha sokmilliónyi kis virág borítaná be a vízfelszínt.
– A magyar nyelvben gyakran használták régebben a „kérész-életű”, vagy „tiszavirág-életű” kifejezést a rövid ideig tartó dolgokra, de azt, hogy miért él rövid ideig a kérész, kevesen tudják – hangsúlyozta Kiss Ferenc. – A kifejlett rovar nem vesz magához táplálékot, és mivel nincs is szája, emiatt a kétórás kimerítő repülés és násztánc után éhen hal. Ezt a szárnyas rovar létet egy hosszú, három évig tartó növekedés és készülődés előzi meg a meder fenekén beágyazódva lárvaként. A vizet átszűrve különféle szerves anyagokkal táplálkozik a lárva és három év elteltével, mintha csak összebeszélnének az egyedek, ugyanazon a napon, ugyanazon órában a felszínre jönnek, hogy eljárhassák a világ egyik legnagyobb csodájának számító násztáncot.
További részletek a Heves Megyei Hírlap szombati számában
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Vilmos Császár 2012. június 9. 07:35
A bevezetőben a "kárászok táncáról" ír a szerző, valószínűleg tévedésből.
A cikk a KÉRÉSZEK rövid életéről-, és haláláról szól: helyesen ! -
1. Endura69 2012. június 9. 07:24
Egy hét múlva elkezdődhet a"kárászok" násztánca:-)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





