Erős hit hoz gyógyulást
Mik ezek?
X– Sajnos Amerikába kell utaznom – mondja mosolyogva az Egerben élő Janyik János. – Tudom, sokan örülnének, ha eljutnának a tengeren túlra, de én ezt nem terveztem. Mégis utaznom kell, ha azt szeretném, hogy az életem gyökeresen megváltozzon.
Az előzményekről azt kell tudnunk, hogy a 35 éves férfi középiskolás koráig kosárlabdázott, futott, kerékpározott, aztán 18 éves korára már az is nehézkessé vált számára, hogy felszálljon az autóbuszra. Az orvosok egy alattomos betegséget, izomdisztrófiát diagnosztizáltak nála, ami egyre emészti szervezetét, életenergiáját. A folyamat megállítására, pozitív irányba terelésére sajnos eddig még nem volt képes senki. Magyarországon öt kórházban járt, külföldön is próbálkozott a gyógyulással, de csak tanácstalanul, széttárt karokkal fogadták. Természetgyógyászokhoz járt, alternatív gyógymódokat próbált ki, de egyik sem hozott átütő sikert. Az eltelt csaknem két évtizedben számos könyvet elolvasott, ami ezzel a betegséggel foglalkozik, és mindent megtett azért, hogy javuljon az állapota.
Az Egri Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett, és többféle munkakörben dolgozott. Volt autóhűtő-javító, taxi-diszpécser, biztosítási ügynök, gitároktató, s eladó egy ABC-ben. Aztán 1995-ben leszázalékolták. Gondolható, mit jelentett ez egy fiatal srácnak, aki egy beatzenekar oszlopos tagjaként is ténykedett.
- Két év kesergés után sikerült kijutnom a mélypontról – folytatja a történetét János. – Szeretek dolgozni, így könnyen találtam munkát. Eleinte betanított munkásként, aztán minőségellenőrként tevékenykedtem, majd megváltozott munkaképességű emberek munkahelyi elhelyezését és ügyeit intéztem. A noszvaji Medicin-Liget Egészségmegőrző és Gondozó Alapítvánnyal 2007-ben kerültem kapcsolatba, jelenleg náluk dolgozom, ez az egyik munkahelyem, a másik egy szőnyeggyártással foglalkozó kft.
Nyilvánvalóan az alapbetegsége is közrejátszott abban, hogy a fiatalember súlyos lábtörést szenvedett, ami négy hónapra ágyhoz kötötte. Alig épült fel, s kezdett ismét járni, amikor „sikerült” a másik lábát is eltörnie. Most már a felesége, Krisztina segítségével újra képes közlekedni.
– A feleségem hallássérült, jelbeszéddel, szájról olvasással kommunikálunk – mondja János. – Akkor ismerkedtünk meg, amikor már beteg voltam. Tudatosan kerestem olyan embert, akivel kölcsönösen segíthetjük egymást. De nemcsak ebben rejlik a szövetségünk ereje. Szerelmesek lettünk és vagyunk egymásba.
A fiatalembert mindig vonzotta a számítástechnika, s egy patronáló cég által, amellyel azóta is megmaradt a kapcsolatuk, hozzájutott egy számítógéphez. Ennek különösen akkor érezte hasznát, amikor a balesetei után hónapokon át szobafogságra ítéltetett.
– Hihetetlen, hogy az internet mennyire kinyitotta előttem a világot – említi boldogan. – Tarthattam a kapcsolatot az ismerősökkel, információkat, ismereteket szerezhettem. Így találtam rá a San Franciscó-i gyógyító központra, ahol segíthetnek rajtam. A terapeuta csoport olyan betegségek gyógyítására specializálódott, melyeket a hagyományos, klasszikus értelemben vett orvostudomány gyógyíthatatlannak, kezelhetetlennek titulált. Náluk szeretnék legalább 2 hónapot eltölteni, kezeléseken részt venni, tanulni, tapasztalatokra szert tenni, és lehetőséget kapni arra, hogy életem második 35 évét már teljesebben, egészségesebben élhessem. A tapasztalatomat itthon továbbadnám, hogy sok-sok ember megszabaduljon az életét megkeserítő fizikai és lelki problémáktól. Sokan nem is gondolják, milyen közel vannak a gyógyuláshoz. Én tudom!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









