Erősebb kapcsolatokat ígér az alelnök
Mik ezek?
XÁprilis végi ülésén döntött a vezetési struktúra átalakításáról a megyei közgyűlés. A kormányzati kapcsolatokért felelős alelnöknek akkor megválasztott ifj. Herman István is közreműködik a megyei területfejlesztési koncepció előkészítésében.
– Terveink szerint az év végéig összeállítjuk az anyagot, ehhez azonban meg kell ismerni a települések területfejlesztéssel összefüggő elképzeléseit. Ennek legjobb módja, ha sorra felkeresem az önkormányzatokat, ezért kezdtem a megyejárásba – bocsájtotta előre az alelnök. – Azzal kellett egyebek mellett szembesülnöm, hogy nincs feltérképezve a megye gazdasági potenciálja, például hol, milyen földeket lehetne hasznosítani, milyen befektetési lehetőségek vannak. Ez azért is gond, mert ha a megyét ilyen kérdéssel keresik meg, nem tudnánk reagálni. Elő akarjuk tehát készíteni a terepet – mutatott rá.
A megyei önkormányzat területfejlesztési teendőiről szólva az alelnök emlékeztetett, a megszűnt regionális területfejlesztési tanács feladatainak átvételével több mint 700 szerződést is „megörököltek”, ezek ellenőrzése már javában tart. Ráadásul szinte valamennyi önkormányzatnak van élő kapcsolata valamely minisztériummal, illetve azok háttérintézményével, így – kormányzati kapcsolatokért felelős alelnökként – ezen ügyek előmozdításával is a települések segítségére lehet.
– Nem kevésbé fontos a megyeszékhellyel való kapcsolattartás sem – hangsúlyozta ifj. Herman István. – Mint ismert, Eger választójogi értelemben nem volt része a megyének, noha ez utóbbi – intézményhálózata révén – alapjaiban határozza meg az egriek mindennapjait, gondoljunk csak a kórházra vagy a várra. 2014-ben ez a helyzet megváltozik: közel 50 ezer szavazó jelenik meg a megyénél, éppen ezért fontos, hogy már most jelenjen meg Eger a döntések meghozatalánál.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 16 hozzászólás érkezett-
16. anulu74 2012. június 26. 11:07
Ez egy alibi állás,Herman Úr Önnek ettöl nem fog megemelkedni a koleszterin szintje.Ha lenne pénzük az embereknek azok megoldanák a megye gazdasági helyzetét.
-
15. harcolj 2012. június 26. 08:03
Területfejlesztési koncepció. Ez elég rosszul hangzik. Inkább vissza kéne venni kedves egri oligarcháinktól amit azon a lázas éjszakán összeharácsoltak 23 éve, amikor a buta pórnép azt gondolta, majd demokrácia lesz meg munka. Túrót. Eger néhány nagykutya markában van és a válluk összeér a hermanfélékkel. Namost ezt még fejleszteni szeretnék - brrrr!
-
14. octopus487 2012. június 25. 23:26
Szerintem fontos lépés a megye gazdaságának megerősítése érdekében, hogy felmérik az önkormányzatok igényeit és lehetőségeit. Rengeteg parlagon hagyott ipartelep és termőföld van a megyében, melyek a hasznosítása az egész térség fejlődését segítené.
-
13. nagyBee 2012. június 25. 15:18
Olvasva a hozzászólásokat itt sajnos csak egymás rosszindulatú lejáratása olvasható! A polgároknak ebből már biztos elege van mint nekem is. Jó én megértem, hogy semmi máshoz nem értenek csak a hazugsághoz, de a bal liberális bérkommentelők már tényleg megunhatnák magukat! Mert mindenki más már megunta őket, csak saját maguk nem vették még észre!
-
12. adamoo 2012. június 25. 15:10
Erről beszéltem ha Önt minősítik akkor már megy a nagy sértődödötség, de természetesen magának bárkit szabad egyszerűen hazogságokkal gyaláznia. Pont most bizonyította be azt amit gondoltam. Nekem bőven elég azt tudnom, hogy a maguk fajtája mit tettek az olyan családokkal mint az enyém, hallottam eleget de fiatalnak azért nem mondanám magam! A családom pedig fontos nekem a felmenőimmel együtt. Az meg vicc és mosolygásra késztet akik ma harsogják magukról, hogy ők "A" demokraták! Páran rács mögött de nem elegen! 2006ért pedig Önök "demokraták" remélem nagy árat fognak fizetni!
-
11. Takezo 2012. június 25. 14:44
Tisztelt Adamoo!
Köszönöm megtisztelő szavait mely szerény személyem dicső fényéről szól, bár úgy gondolom nem szolgáltam rá. Hogy irigy lennék, nem hiszem, hogy kommunista nem vagyok azt viszont bátran állíthatom. Azért is nem állhatom a kommunista beidegződésektől hemzsegő Fideszt. Csak néhány példát említve államosítások, pártalapon való kinevezések, élcsapat, tündérmesés küldetéstudat, ürgebőrbe varrt CNN összeesküvés, demokratikus intézményrendszer leépítése. Sajnálom, hogy Önnek ezekről a polgári demokrácia jut eszébe, és nem a kommunizmus, aki pedig kritikát fogalmaz meg nem ízléses kinevezésekről, az automatikusan kommunista. Három lehetőség van:
1. Ön a Herman klán tagja.
2. Ön fizetett propagandista.
3. Ön annyira fiatal, hogy nem tapasztalta meg a kommunizmust, így arról téves információi vannak.
Az első két estre nincs megoldásom. A harmadik esetén viszont javaslom, hogy beszélgessen sok olyannal, akik ezt az időszakot megélték, illetve olvasson sokat a történelemről. -
10. adamoo 2012. június 25. 14:02
Takezo ön egy irigy kommunista aki másoktól mindent elvenne, ellopna. Tönkre is tettek több országot, Magyarországon is több családot tettek tönkre amiatt mert irigyek voltak és gátlastalanok és most finoman fogalmaztam. Azzal, hogy ön cinikus semmire nem megy. Persze ha a kis családját aláznák fel lenne háborodva! És óbégatna, de ellenkező esetben meg önön dicső fényében tündököl. Akinek ez jutott azt szánalom illeti!
-
9. Takezo 2012. június 25. 13:22
Tisztelt Herman Úr!
Ön közszereplő tudja, hogy az interneten bármit írhatnak magáról, még az igazat is, gondolom ezzel tisztában van és ezt vállalnia is kell. De az ha már a családját belekeveri a munkájába, és hivatalokat adogat nekik, az már nincs rendben. Véleményem szerint nagyon nincs. Igaz mi ezt tudjuk jobboldali érzelműek, hogy a család szent. Sajnos a másik oldal ezzel nem foglalkozik csak írják a felháborodott szöveget, természetesen névtelenül, és nem veszik tudomásul, hogy Ön a kapott felhatalmazást arra szeretné használni, hogy a családja tagjait juttassa pozícióba. És sajnos közben biztosan kajánul vigyorognak, mert tudják ez okozza majd az Önök vesztét. Én személy szerint sok sikert, erőt és kitartást kívánok a munkájához! A családjának, jelenlegi és eddigi pártjainak pedig úgyszintén! -
8. nagyBee 2012. június 25. 12:00
Tisztelt Herman Úr!
Ön közszereplő tudja, hogy az interneten bármit írhatnak magáról, gondolom ezzel tisztában van és ezt vállalnia is kell. De az ha már a családját belekeverik a munkájába az már nincs rendben. Véleményem szerint nagyon nincs. Igaz mi ezt tudjuk jobboldali érzelműek, hogy a család szent. Sajnos a másik oldal ezzel nem foglalkozik csak írják a felháborító ocsmány szöveget, természetesen névtelenül. És sajnos közben biztosan kajánul vigyorognak. Én személy szerint sok sikert, erőt és kitartást kívánok a munkájához! A családjának pedig úgyszintén! -
7. adamoo 2012. június 25. 11:37
Undorító és szánalmas hozzászólásokat lehet olvasni, csak a hiteltelen köpködés. Ebből látszik mennyire patkány a bal liberális bérkommentelő banda! Ha már hitelesen nem tudnak támadni akkor lealacsonyodnak az állatok szintjére. Ezért is lettek elkergetve, csak nem tudják felfogni mert arra sem képesek! Ész is kéne, tisztesség is ami nekik nem lesz soha.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





