Ez aztán a fogás: 89 kilós harcsa akadt horogra - fotó
Mik ezek?
XIzgalmas, érdekes éjszaka volt - idézi a keddi naplemente utáni időszakot Salamon Gábor, aki aznap 22:45-kor kapitális harcsát fogott ki az egerszalóki tározóból. - Hatalmas volt a harcsaaktivitás, rengeteg rablással és kapással. Ilyet még nem láttam, pedig nem két éve kezdtem - meséli.
A fiatalember elmondta: saját készítésű felszíni harcsázó szerelékkel, s élőhalas csalival, egy fátyolfarkú kárásszal horgászott, amikor hatalmasat "buffantott" azaz rabolt a későbbi zsákmánya.
- Mintha egy hűtőszekrényt dobtak volna a vízbe. Fél percig csend volt, aztán beindult, s nem is akárhogy. A bevágás után majd' 30 méternyi damilt tekertem az orsón, s szerencsére épp ott volt egy barátom, akivel csónakba szálltunk. A partról ugyanis biztosan nem tudtam volna kihúzni a jószágot.
A 2 méteres zsákmány 89 kilót nyom. Beküldött fotó
Jó húsz percig keményen kellett fárasztani a harcsát, amelyet csak negyedjére sikerül beemelni a csónakba. Amikor aztán kint voltak a parton a mérés is nehéznek bizonyult, hiszen az 50 kilós mérleg kiakadt a hal alatt.
Szuromi Csaba halászati őrrel végül mázsán mérték meg, s kiderült: a nem mindennapi, 2 méteres zsákmány 89 kilót nyom.
- Soha nem fogtam még ekkora halat, s valószínűleg nem is fogok, de sok horgásznak kívánom, hogy átélhesse, milyen élmény is ez.
A jószág azóta már feldarabolva a hűtőben pihen, szétosztják majd a családban. A fejet természetesen preparálják, s Gábor egri horgászboltjában ki is állítják majd.
Májusban szintén Egerszalókon fogtak ki egy óriásharcsát. Az egri horgászhölgy horgára is olyan hatalmas állat akadt, hogy a partra kihúzni már nem is tudta egyedül, a szomszédok siettek a segítségére.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. korrektember 2012. július 23. 10:07
Bakker! Egerszalók a magy Loch Ness!
Azért 3 év alatti gyerekek ne nagyon fürödjenek ott, még szülőkkel együtt se! -
1. Nűnű00 2012. július 21. 10:25
Gratulálok a sikeres horgásznak!
Egy ilyen kis vízben, mint az egerszalóki, jó, ha elviszik az ekkora halat.
Emberre nem veszélyes, de kb. 5-6 kg-ig bármilyen halat, madarat benyel.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





