Félhavi plusz: valamennyi elmaradását pótolja a megye
Mik ezek?
XA Heves Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények igazgatói, pénzügyi-gazdasági vezetői számára rendeztek a napokban szakmai értekezletet a Magyar Államkincstár Heves Megyei Igazgatóságánál. Az eseményen részt vettek a Heves Megyei Kormányhivatal, valamint a megyei önkormányzat vezetői is. Szabó Róbert közgyűlési elnök az értekezleten elmondta, hogy komoly feladat az önkormányzat és a kormányhivatal közötti intézményi átadás-átvétel lebonyolítása, mind az új, mind a régi fenntartónak.
Az elnök örömmel jelentette be, hogy a szociális és a gyermekvédelmi intézmények dolgozói részére a jogszabály által biztosított lehetőségekkel élve a megye ki tudja fizetni a két százalékos kereset-kiegészítést, összesen 37 millió 395 ezer forint értékben. Az érintett intézmények munkatársai szintén megkapják a szociális továbbképzés után járó, de 2008 óta elmaradt illetményüket, ami 4 millió 966 ezer forint.
Mindezt még decemberben kifizeti a megyei önkormányzat, az összeg átlagosan félhavi bért jelent az intézmények dolgozóinak. Szabó Róbert hangsúlyozta: a megyei önkormányzat úgy szeretne búcsúzni az intézményeitől, hogy a dolgozókkal szemben valamennyi elmaradását pótolja, így azokat is, amelyek az előző vezetés tevékenysége során halmozódtak fel.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. hevesiek 2011. december 9. 07:50
Tisztelt Elnök úr!
A Megyei Önkormányzatnak nem csak szociális és a gyermekvédelmi területen dolgozó munkatársai vannak, akiktől december 31-el megválnak. Az Ő bérükből is ugyan úgy hiányzik a keresetkiegészítés, mint az előbb említett dolgozókéból. Miért nem kaphatja meg mindenki egységesen a fenti összeget? Mi alapján döntöttek? Ja, és a " jó szájíz" Így Ön szerint rendben van? De mi lesz a miénkkel? -
1. LOTTI 171 2011. december 8. 18:15
Remélem, hogy a holblog1. hu archives/2011./11/24 bejegyzés szerinti jövedelemből támogatták.
Felháborító, ha merik közöljék az egész anyagot.
Kérek visszajelzést.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









