HEOL

Kollektíven pocsék dolgozatot írt a 2. á. osztály. Györgyi néni, aki sosem rejtette véka alá felháborodását, egyszerűen kirendelte a hetest és az összes füzetet a szemetes kukába dobatta. A nevelő célzatú akciót döbbent csend követte. Porig alázva figyeltük, amint a hetes ráhúzza a füzetekre a szemetesláda tetejét. Úgy éreztük, mi magunk landoltunk a büdös doboz alján.

Györgyi néni hasonló megmozdulásai egy életre nyomot hagytak a lelkünkben. Megtapasztalta a szégyent, akit sarokba állított, fülig vörösödött, akit összeszidott. A minap Györgyi néni alakja visszalopódzott az életembe. Arra lettem figyelmes a televízió távirányítóját kapcsolgatva, hogy egy műveltségi vetélkedő szereplői közül a rossz válaszadók alatt kinyitnak egy gödröt és az illetőt huss, elsüllyesztik.

Komoly, olykor jelentős tudással bíró emberek játéka ez, akiknek az arcára csak akkor ül ki a kiszolgáltatottság, amikor érzik, hamarosan nyílik alattuk a pince. Disszonáns, de valós helyzet: ha hibázol, lehúznak. Pedig a tudás tiszteletet érdemelne. A játék felszabadult örömmel és vidámsággal jár. De úgy látszik, eladhatóvá már csak akkor válik, ha a körítése az agresszió.

Györgyi néni tudhatott valamit. Például azt, hogy olyan világ jön majd, amikor a tévedés komoly büntetéssel és megalázással jár. De talán azt ő sem tudta, hogy a tudás és a játék szavakhoz még ebben a kőbrutál világban is jobban illik majd egy elegáns kézfogás, mint a gödör. Ez pedig a méltóság és a másik tisztelete.